Close

Hurghadai baleset – a Best Reisen egyeztet az utasbiztosításról

A Best Reisen egyeztetést folytat arról, hogy az egyiptomi hurghadai balesetben érintettek közül kinek, melyik társaságnál van megkötve az utasbiztosítása – közölte Zám Tibor irodavezető hétfőn az MTI érdeklődésére
    Zám Tibor elmondta: egy-két utasról még mindig nem tudják hol kötött biztosítást, de az orvosi ellátást ők is mindenképpen megkapják. 
    Eddig két biztosítótársaságról tudni – EUB  Európai Utazási Biztosító és a QBE Atlasz Biztosító -, hogy érintett az ügyben, de más társaságnál is lehet még megkötött biztosítás. Az biztosítók most  azon vannak, hogy az orvosi jelentés szerint kritikus helyzetben lévő sérültek hozzátartóit utolérjék, az utazási iroda pedig segíteni tud a hozzátartozók soron kívüli kiutaztatásában, akár a mai napon is  – tette hozzá Zám Tibor.
    Az irodavezető elmondta: a Best Reisen a charter járatot és a különböző szolgáltatásokat értékesítette. Lehetett náluk is biztosítást kötni, de a többség nem náluk kötött biztosítást.
    Vasárnap este szenvedett közúti balesetet egy magyar turistákat szállító busz Hurghadában, az eddigi közlések szerint a balesetnek 11 halálos áldozata és 29 sérültje van.
 
Forrás:hgp/ppd MTI 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top