Betörtek a pusztaföldvári takarékszövetkezetbe vasárnap este; a tettest két órán belül elfogták – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
Vargáné Szombati Andrea tájékoztatása szerint a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 28 éves, helyi férfi az egyik ablakról lefeszítette a rácsot, majd betörte az ablaküveget, így jutott be a takarékszövetkezeti fiók épületébe. A páncélszekrényt nem nyitotta ki, de elvitt egy mobiltelefont annak töltőjével együtt.
Az orosházi rendőrkapitányság munkatársai a fiókban működő kamera felvételei alapján azonosították, majd a lakásáról előállították a tolvajt. A férfit azóta őrizetbe vették, ellene lopás gyanúja miatt eljárást indítottak – tette hozzá a sajtószóvivő.
Forrás:bnkt/bám MTI

