Szávay István, a Jobbik képviselője felszólalásában előrebocsátotta: lát pozitív változásokat is a jövő évi költségvetési tervezetben. Ezek közé sorolta, hogy végre van érdemi reálértékben számolt növekedés a nemzetpolitikai célokra szánt kiadások tekintetében, ugyanakkor megállapította: ez még mindig nagyon kevés ahhoz, hogy jogosan beszélhessünk nemzetpolitikai fordulatról.
A Szülőföld Alapot annak idején 2005-ben arra hivatkozva hozták létre, hogy átláthatóbb támogatási rendszert teremtsenek. Az Állami Számvevőszék is többször megállapította, hogy ez nem sikerült – emlékeztetett a politikus. Ugyanezzel az érveléssel alapította meg az Orbán-kormány 2010-ben „nagy sietséggel” a Bethlen Gábor Alapot, de az elmúlt egy év bebizonyította – sőt, az ÁSZ jelentése is ezt támasztja alá – hogy a pénzek elosztása ugyanannyira átláthatatlan maradt, mint korábban.
A képviselő jellemző példaként említette, hogy Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Nemzeti Összetartozás Bizottságának ülésén nem tudta konkrétan megmondani, hogy a komáromi Selye János Egyetem mennyi magyarországi állami támogatást kap. Szávay szerint érthetetlen, hogy, ha van egy 13 milliárd forintból működő Bethlen Gábor Alap, akkor minek kell a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak még másfél milliárdos keretet biztosítani nemzetpolitikai célokra. A politikus szerint ebből is látható, hogy nem valósult meg az egységes és átlátható támogatási rendszer.
A honatya kifogásolta azt is, hogy a BGA ugyan külön fejezetet képez a büdzsében, de semmi részletezést nem találunk a dokumentumban.
Véleménye szerint elfogadhatatlan, hogy sem a Magyar Ifjúsági Konferencia, sem a határon túli magyar ifjúsági szervezetek támogatása nem szerepel a költségvetésben. Szávay leszögezte: a Jobbik ennek orvoslására módosító indítványt fog benyújtani.
Forrás:www.jobbik.hu

