Békésen a valódi demokráciáért most! címmel a világ több mint 40 országában csaknem félezer városban, köztük Budapesten kezdődött demonstrációsorozat szombaton délután. A magyarországi szervezők – akik legalább ezer felvonulóra számítanak – egyebek mellett a munka törvénykönyvének megváltoztatása ellen kívánnak tiltakozni.
A tavaszi spanyolországi tüntetések nyomán világszerte ugyanezen a napon rendeznek hasonló felvonulásokat – mondta el az MTI-nek a demonstráció kezdetén, a fővárosi Erzsébet téren a megmozdulás főrendezője. Bohus László hozzátette: céljuk, hogy a munka törvénykönyvét ennyire szélsőségesen ne lehessen megváltoztatni, de kiállnak az érdekérvényesítés, a szakszervezetek, a háromoldalú párbeszéd és a kollektív szerződések mellett is.
A civilek szervezte demonstráció összekapcsolódott a Magyar Szegényellenes Hálózattal, amely adományokat gyűjt.
A szervezők tematikus beszélgetések folytatnak öt témában. Egyebek mellett a részvételi demokrácia, az állam szerepe, az alapvető emberi és szociális jogok biztosítása, a gazdaság és a fenntartható világ kérdéseiről folyik párbeszéd a fővárosi Gödör környékén.
Bohus László elmondta: terveik között szerepel egy szociális önsegélyező kör létrehozása, országos hálózattal, minimális tagdíjjal. A bevételeket az elesettek között osztanák szét. A későbbiekben ruhát, iskolaszert, majd piacképes szakmai képzést is biztosítanának a rászorulóknak – mondta el a főrendező, aki hozzátette: állami támogatásra nem számítanak.
A demonstráció résztvevői várhatóan este 6 órától fáklyás felvonulást tartanak a bazilika érintésével a Szabadság térig, ahol este 7 és 10 óra között felszólalások, koncertek és közösségi akciók lesznek.
