Close

Megújult az arnóti evangélikus templom

Restaurálása után hálaadó istentiszteleten újraszentelték a Borsod-Abaúj-Zempén megyei Arnót evangélikus templomát vasárnap. A templom uniós támogatásból és a hívek adományából, több mint ötvenmillió forintból újult meg.

    Az istentiszteleten igét hirdetett Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke. Egyebek mellett azt mondta: ez a templom 232 éve áll, még a türelmi rendelet előtt, 1779-ben szentelték fel, amikor nagy-nagy fenyegetettség közepette lehetett csak protestáns templomot építeni.
    „Nemzedékek sora elmondhatta azt, hogy az emberek szívében is megépült ez a templom, és ez a templom azóta is áll, az elmúlt évszázad mindenféle fenyegetettsége ellenére is, és most újraszentelhetjük” – fogalmazott a püspök. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évi nagy árvíz Arnótot is sújtotta.
    Az ár fenyegette a községet, a templomot, a helyiek összefogtak, érkezett segítség határon belülről és túlról egyaránt, megmenekült Arnót és a templom, az összefogás szép példája volt ez – mondta Fabiny Tamás.
    Az istentisztelet utáni gyülekezeti közgyűlésen Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke a hívőkhöz szólva a keresztény értékek megőrzésének fontosságáról beszélt. Azt mondta: kereszténység nélkül nincs európaiság, Európában még az ateista is keresztény, ez a gyökerekben leledzik.
    A keresztény politikusoknak az a feladatuk, hogy „azt az értékvilágot, amelyet ez a templom 232 éve őriz, továbbvigyük”, a január elsején hatályba lépő új alaptörvény ezért is kezdődik a Himnusz soraival. Ezer év alatt Magyarország nemzetmegtartó ereje volt a kereszténység – tette hozzá Rétvári Bence.
    Az arnóti evangélikus templom a történelmi Borsod, Abaúj és Zemplén vármegyében elsőként épült meg, hosszú éveken át Miskolcról is Arnótra jártak istentiszteletre az evangélikus vallásúak. Az 1600-as években készült, eredetileg jezsuita szárnyas oltár országos védettségű műemlék, akárcsak maga a templom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top