Close

Október 6. – Félárbocra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtt

A nemzeti gyásznapon tartott megemlékezésen megjelent Schmitt Pál köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Pintér Sándor belügyminiszter, Martonyi János külügyminiszter, Simicskó István, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára és a magyarországi diplomáciai testület több képviselője.
A tiszteletadás keretében felolvasták az aradi vértanúk nevét. A megemlékezésen a Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekara, a díszzászlóalj és a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége működött közre.
A nemzeti lobogó egész nap félárbocon marad, azt szintén katonai tiszteletadás mellett este hat órakor vonják le.
A kormány október hatodikát 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította, arra emlékezve: 1849-ben ezen a napon végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.
 
Forrás:bkdi/bám MTI 
 
„Az ítéletek kimondása, a kivégzések mikéntje és sorrendje részletes meggondolások alapján történt. A legtöbb bosszúságot Damjanich okozta a császáriaknak, ezért őt illette volna az utolsó hely, de Haynau személyes bosszúja ezt is felülírta és így Gróf Vécsey került az utolsó helyre.
 Lőpor és golyó általi halállal halt (reggel fél hatkor):
1. Lázár Vilmos, főtiszt (ezredes),
2. Gróf Dessewffy Arisztid, tábornok,
3. Kiss Ernő, tábornok,
4. Schweidel József, tábornok,
12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, parancsnokuk kardjával intett és a lövések eldördültek. Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, és mindhárman újra tüzeltek.”
Thorma János: Aradi vértanúk
(részlet)
 
„Kötél általi halállal halt (reggel hat óra után):
5. Lovag Poeltenberg Ernő, tábornok,
6. Török Ignác, tábornok,
7. Lahner György, tábornok,
8. Knezić Károly, tábornok,
9. Nagysándor József, tábornok,
10. Gróf Leiningen-Westerburg Károly, tábornok,
11. Aulich Lajos, tábornok,
12. Damjanich János, tábornok,
13. Gróf Vécsey Károly, tábornok,
Vécsey Károly büntetését azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, mert őt akasztották fel utolsónak. A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ezért a legenda szerint Damjanich holttestéhez lépett és megcsókolta Damjanich kezét, bár ezt korabeli források nem támasztják alá, erre bizonyíték nincs.
A kivégzést követően elrettentésül az elítéltek holttetemét közszemlére tették ki. Október 6-án este az agyonlőtt tábornokokat a sáncárokban, a felakasztott vértanúkat pedig a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottak testét levetkőztetve a bitófa tövébe helyezték, majd melléjük döntötték a bitófák oszlopait.”
 
Forrás:www.wikipedia.hu 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top