Több mint ezer ember gyűlt össze hétfő délután a budapesti Clark Ádám téren, a különféle kormányzati intézkedések miatt megkezdett tüntetéssorozat első napján. Többen szombatig is a téren maradnának, az egyik főszervező pedig egy kötélen csúszott le. A tüntetők csütörtökön Schmitt Pálnak akartak átadni egy petíciót, szombaton pedig a Kossuth térre vonulnak, ahol narancsleves dobozokból állítanának fel egy piramist, hogy így tiltakozzanak a Fidesz-kormány ellen.
Ha nem állunk ki az igazunkért, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak – mondta az [origo] tudósítójának egy 40-es éveiben járó nyugdíjas. Tudósítónk több olyan rendőrrel is beszélt, akik pokrócokkal, matracokkal, kempingfelszerelésekkel érkeztek a térre. Úgy tervezik, szombatig maradnak, de ebben még nem biztosak.
Tudósítónk szerint este 6-ra már csak pár százan maradtak a téren, de továbbra is folyamatosan távoznak az emberek, ezzel kisebb dugót okozva az Alagúton és a Lánchídon.
Forrás:www.origo.hu

