Ark Nova – Mobil koncerttermet tervez a katasztrófa sújtotta Japánnak a világhírű építész és szobrász, Anish Kapoor
A jelenlétet hiányzóvá, a hiányzót jelenlétté tenni – ezzel az ars poeticával jellemzi alkotásait Anish Kapoor. A kortárs brit képzőművészet egyik leghíresebb alakja most egy egészen különleges küldetésben próbálja megvalósítani hitvallását.
Az Ark Nova (Új bárka) névre keresztelt projekttel Japán északi – a földrengés és a szökőár által szinte megsemmisített – részét szeretné visszahozni az élők sorába. Az Isozaki Arata japán építésszel közösen tervezett Ark Nova nem más, mint egy felfújható, rugalmas anyagból készült, feltűnő, piros színű szerkezet, amelyet 500-700 néző befogadására alkalmas, könnyen és gyorsan felállítható és ugyanígy szét is szerelhető koncertteremként hasznosítanak.
Az alapötlet és a megrendelés a Luzerni Fesztiváltól, a pénz az ugyancsak svájci UBS bankháztól származik. A klasszikus zene mellett dzsessz re, táncprodukciókra és multimédia-kezdeményezésekre épülő programot olyan szaktekintélyek ajánlásai alapján állítják össze, mint a fesztivál társ-alapítója, Claudio Abbado, Daniel Barenboim és Schiff András.
A XXI. századi Noé bárkájának tekintett mobil kultúrház a tervek szerint 2012 nyarától „járja” a természeti katasztrófa által érintett helyszíneket, és ugyanerre az időszakra esik a londoni nyári olimpia is. Kapoor az ötkarikás játékokon is jelen lesz.
A Temze-parti metropolis keleti részében kialakított olimpiai falu fénypontja az 57 éves építész és szobrász tervein alapuló Orbit, a 115 méter magas, acélból öntött kilátótorony napról napra fejlődő vörös körvonalai már jól kivehetők. Az új londoni „Eiffel-torony” magasabb lesz, mint a Nelson admirálisnak a Trafalgar téren emelt emlékoszlop, de az „Űrpálya” magasságban a New York-i Szabadság-szobrot is „lepipálja”.
Boris Johnson főpolgármester reményei szerint Kapoor Orbitja olyan ikonszerű londoni látványossággá „növi ki” magát, mint a Big Ben és a London Eye óriáskerék. A lenyűgöző városépítészeti alkotás 19 millió fontos költségének túlnyomó részét Lakshmi Mittal acélbáró állja. Az indiai üzletember ötmilliárd fontos vagyonával a Nagy-Britanniában élő leggazdagabb külföldinek számít. Az pedig senkit sem lepett meg, hogy Mittaltól egykori honfitársa kapta meg a nagyszabású és látványos feladatot.
Kapoor már a bombayi (mum baii) szülői házban multikulturális környezetben nevelkedett. Édesapja pandzsábi származású, az indiai tengerészetnél alkalmazott hidrográfus, édesanyja Bagdadból bevándorolt iraki zsidó, anyai nagyapja az indiai nagyváros, Pune zsinagógájának kántora volt. Az ifjú Kapoor 17 évesen „dobbantott” otthonról, és egyik fivérével meg sem állt egy izraeli kibucig.
Két évvel később viszont már Londonba költözött, ahol egymást követően két művészeti akadémián tanult. Tehetségét gyorsan felismerték, a nyolcvanas évek közepén a New British Sculpture mozgalom jeles tagjai közé sorolták. Az ifjú szobrász kezdett meghívásokat és megbízásokat kapni a világ minden tájáról.
Máig szerencsésnek érzi magát, amiért a kormány által szponzorált Arts Council Collection már 1982-ben 3500 fontért megvásárolt egyik legkorábbi alkotását, a White Sand, Red Millet, Many Flowers (Fehér homok, vörös köles, sok virág) című művét, korai tanúbizonyságát a bonyolult formák és a nyers, porított pigmentek iránti tartós szenvedélyének. Amikor színvilága felől érdeklődtek, Kapoor szülővárosa fűszerpiacainak ösztönző hatásaira hivatkozott, mondván: Mumbaihoz hasonlóan itt is „a szín anyagszerűségéről, fizikai megjelenéséről van szó”.
Mint erről a Royal Academy of Arts tágas termeiben két évvel ezelőtt rendezett retrospektív kiállítása is megygyőzött, a számos elismeréssel – így Turner-díjjal, illetve a brit Birodalmi Érdemrend parancsnoki fokozatával – kitüntetett Kapoor munkásságának legvonzóbb aspektusa az optikai hatások merész, eredeti kezelése.
A látogatókat lebilincselte, ahogy az arany és ezüst alakzatok tükörsimára csiszolt felületén a világ, és benne önmaguk hol fejjel lefelé, hol miniatűr formában, hol felgyorsulva, hol lelassulva voltak láthatók. Mindannak, amit az anyag, a forma és a színmanipulálásával elér, az ellenkezője is igaz – ahány néző, annyi interpretáció lehetséges. Így képes a varázslatra, akár a „semmivel” megtölteni az üres teret.
www.nol.hu/R. Hahn Veronika