A több száz éves tölgyfákkal övezett kalocsai Érsekkertben került megrendezésre a XIX. Országos Vadásznap és XVIII. Bács- Kiskun Megyei Szent Hubertus Vadász-és Horgásznap 2011. szeptember 10- én.
A szokatlanul meleg időjárás ellenére 10 órára, a dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek által celebrált Szent Hubertus mise kezdetére több százan foglalták el helyeiket a nagyszínpad előtti nézőtéren. A misét követően kerülhetett sor az Országos Vadásznap megnyitó rendezvényére, mely a Magyar Vadászok Zászlójának és a Bács- Kiskun Megyei Vadászok Zászlójának behozatalával, valamint egy különleges agancsú gímbika terítéke melletti tiszteletadással vette kezdetét. A vad iránti tiszteletet kifejező kürtszót a Vadászkamara Kürtegyüttese szolgáltatta. 
A rendezvényt dr. Mészáros Attila, az Országos Magyar Vadászkamara Bács- Kiskun Megyei Területi Szervezetének elnöke nyitotta meg, majd dr. Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke mondott ünnepi köszöntőt a vadászoknak. Beszédében kiemelte, hogy bő háromnegyed éve az OMVV elnökségével azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy helyreállítják a magyar vadászat becsületét, és hathatós lépéseket tesznek a magyar vadászok vegzálásának megszüntetéséért. Erőfeszítéseiknek köszönhetően módosult a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény, mely korábban büntette a vadászfegyvereket reklámozó vadászboltokat és vadászújságokat, módosult a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló jogszabály is, így a vadászokra már nem vonatkoznak a 8 cm-t meghaladó pengehosszúságú kések szállításának tilalmáról szóló rendelkezések. Változott a vadhús forgalmazásáról szóló rendelet is, így most már a vadászatra jogosultak közvetlenül is értékesíthetik a lőtt vadat, csökkentették a krotáliák árát, az őszi Btk. módosításban pedig a vadászok régóta sürgetett igényének megfelelően az orvvadászat -önálló büntetési tétellel- nevesítésre kerül. Várhatóan egyszerűsödik a vadászok fegyvertartási engedélyének megújítása is, valamint a hathatós párbeszédeknek köszönhetően eredményeket érhetnek el szalonka-ügyben is. A magyar vadászat szempontjából történelmi jelentőségűnek nevezte, hogy immáron kormányhatározat született a hatvani Grassalkovich Kastélyban létrehozandó Országos Vadászati Múzeum koncepciójáról. Török Ferenc, Kalocsa polgármestere házigazdaként köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva, hogy Kalocsa szívesen látja és visszavárja a vadászokat.

A beszédeket követően került sor a kitüntetések átadására, valamint az Országos Lőverseny eredményhirdetésére. Példás vadgazdálkodási tevékenységéért Gróf Nádasdy Emlékplakettel díjazták a Homokmégyi Dózsa Vadásztársaságot. Több évtizedes vadgazdálkodási munkájáért Nemzeti Vadászrend kitüntetést vehetett át Bartucz Péter, a Nyírerdő Zrt. Gúthi Erdészetének vezetője, valamint Zilai János, a Gemenc Zrt. bédai fővadásza. (További kitüntetettek és az Országos Lőverseny eredményei a mellékelt dokumentumban.)
Az ünnepi megnyitón a vadászok és a gazdák képviseletében együttműködési megállapodást írt alá dr. Semjén Zsolt, az OMVV elnöke és Jakab István, a MAGOSZ elnöke. A délelőtti ünnepség az ifjú vadászok fogadalomtételével ért véget.
A Kalocsai Érseki Kincstár emeleti termében Bács- Kiskun megyei aranyérmes trófeákban-, a Városi Galériában pedig 12 vadász képzőművész 100 alkotásában gyönyörködhettek a látogatók, és erre a napra kedvezményes belépőjeggyel lehetett látogatni az Érseki Kincstárat és a több száz éves ritkaságokat őrző Főszékesegyházi Könyvtárat is.
Az egész napos programok közül természetesen Kalocsán sem hiányozhattak a hagyományos programelemek, a terepjáró bemutató, a vadászkutya-, íjász- és solymászbemutató, a kirakodóvásár, újdonság és kedves színfolt volt viszont a rendezvényen az Érsekkert szökőkútjában „berendezett” különleges vizimadár- bemutató.
Bán Beatrix

