Nem indult el könnyen a második Gyurcsány-kormány a külpolitika mezején sem, ugyanis kabinetet egyszerre bénította meg az államigazgatás átszervezése és a kormányfő centralizációs törekvései. Göncz Kinga külügyminiszterként teljesen súlytalan volt a kormányban, ráadásul Magyarország olyan célokat tűzött ki maga elé 2006-ban, amelyekről már akkor látszott, hogy lehetetlen lesz teljesíteni őket.
Milyen lesz a magyar külpolitika?
Miután Gyurcsány Ferenc 2006-ban ismét Magyarország miniszterelnöke lett, a budapesti amerikai nagykövetség a kormányprogramot elemezve megpróbálta előrejelezni, milyen lesz a következő négy év külpolitikája. A követségi tanácsosok megvizsgálták a kormányprogramot, illetve tájékozódtak a külügyi döntéshozatallal kapcsolatban is. Mint arra bizonyára olvasóink is emlékeznek, 2006 őszen hazánk elsősorban nem offenzív diplomáciai kezdeményezéseivel, hanem a fővárosban zajló utcai harcokkal került a világsajtó érdeklődésének középpontjába, de ezt a vonalat mi portálunk tematikus jellege miatt most nem vizsgáljuk.
A program szerint a Gyurcsány-kormány biztonságos nemzetközi környezetben szeretett volna dolgozni. Az anyag kimondta, hogy hazánk biztonságát a NATO garantálja, a hazai biztonságpolitika két pillére pedig az ország európai és transzatlanti elkötelezettsége. A magyar kormány 2006 és 2010 között mintegy ezer békefenntartót kívánt a különféle ENSZ-missziók rendelkezésére bocsátani, elsősorban azokon a területeken, ahol Magyarországnak fontos érdekei vannak (ez legfőképp a Balkánt jelentette).
A kormányprogram szerint a kabinet feladata, hogy növelje Magyarország nemzetközi súlyát, és jó kapcsolatokat alakítson ki az EU tagjaival, az Egyesült Államokkal, a NATO-szövetségesekkel, Oroszországgal és Ázsia felemelkedő országaival is. A távirat szerint a kormány támogatja az EU további bővítését, a közös európai energiapolitika kialakítását, illetve megkezdi a felkészülést a 2011-es EU tanácsi elnökségre is.
A távirat végén az is kiderül, hogy az amerikaiak nem estek hasra Gyurcsány „csupán általánosságokat” tartalmazó programjáról. Mint arra a nagykövet, George Herbert Walker is felhívja a figyelmet, az ezerfős nemzetközi katonai jelenlét nyilvánvaló álom, Magyarország soha nem volt képes ennyi katonát kiállítani, ráadásul a 2005-ben megkezdődött honvédelmi forráscsökkentés miatt nem látszik, a jövőben miként tudna megfelelni a kormány ennek az ígéretnek.
A követség megjegyzi azt is, hogy az Egyesült Államokat csupán kétszer említi a kormányprogram, a biztonságpolitikával foglalkozó részben. Oroszországgal kapcsolatban megjegyzik, hogy Gyurcsány „tovább akarja erősíteni kapcsolatait” Moszkvával. A visegrádi együttműködésről sem volt jó véleménnyel Walker nagykövet, aki szerint az amerikai vízummentességi programhoz való csatlakozás komoly feszültségeket okozhat a közép-európai tömörülésen belül.
Hogyan készül a kolbász?
Gyurcsány szenvedett a nemzetközi környezetben
Az elmélet után a nagykövetség megvizsgálta a gyakorlatot is, és utánanézett: hogyan is működik a magyar külügy, illetve kik hozzák azokat a döntéseket, amelyek meghatározzák hazánk külpolitikáját. Mint sok más területen, April Fole nagykövet itt sem volt elragadtatva Gyurcsány Ferenc teljesítményétől, aki a távirat szerint nem igazán találja meg a közös hangot az EU-s vezetőkkel, viszont biztos akar lenni, hogy semmi sem történik nélküle, ezért végül az esetek nagy részében valójában semmi sem történt.
Az amerikai távirat szerint Magyarország EU iránti lelkesedése folyamatosan csökken, a kormány előszeretettel szervezi ki a külpolitikát Brüsszelbe, és csendben követi a közös uniós irányvonalat. A lényeget Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök fogalmazta meg Foley nagykövetnek, aki azt mondta: „befolyásolják Brüsszelt, és így befolyásolhatják Budapestet is”. A követség igazat adott a volt elnöknek, bár megjegyezte, abban a nagyon kevés témában, amelyek érdekesek Gyurcsány számára, a kormány nem úszik az árral. Ezeket a kivételeket Kuba illetve a Balkán jelentik, ez utóbbi esetében ugyanis komoly magyar érdekekről is szó van.
A határon túli magyarokkal kapcsolatban a távirat megjegyzi, hogy a magyar kormány sokat beszél a témáról, de annál kevesebbet tesz a határon túl élők érdekében. A Malina-üggyel kapcsolatban a nagykövetség megjegyzi, hogy a Fidesz ebben a témában azért nem támadta Gyurcsányt, mert az ellenzéki politikusok nem akarták, hogy a szocialista kormányfő a magyar ügy bajnokaként tűnhessen fel a hazai sajtóban.
A döntéshozatalt a távirat szerint nagyon megnehezíti, hogy Gyurcsány minden jogkört magához vont a Miniszterelnöki Hivatalba. Az amerikaiak ennek alátámasztására az SZDSZ éppen akkor leköszönő elnökét, Kuncze Gábort idézték, aki szerint Gyurcsány „kivételes tehetsége ellenére semmilyen vezetői képességgel nem rendelkezik”. Az anyag felhívja a figyelmet arra is, hogy az államigazgatás sincsen jó állapotban: a Miniszterelnöki Hivatal és a Külügyminisztérium például annyira összeveszett egymással az afganisztáni magyar jelenlét ügyében, hogy a felsővezetők már nem is hajlandóak beszélni egymással. A távirat ironikusan jegyzi meg, hogy a különböző minisztériumok rendszeresen beszélnek az amerikai nagykövetséggel, de egymással alig kommunikálnak.
Az amerikai diplomaták Göncz Kinga szerepét is megvizsgálták, és úgy találták, az új külügyér teljesíteni tudta a vele kapcsolatos, egyébként rendkívül alacsony elvárásokat. Gönczöt segíti jó személyes kapcsolata Gyurcsánnyal, ugyanakkor a miniszter nem tudja hallatni a hangját a külpolitikai kérdésekben, és nem tudta megvédeni tárcáját a komoly leépítésektől sem. Ráadásul a külügyminiszternek nincsen olyan párton belüli háttere, mint a többi miniszternek, így kormányon belüli súlya inkább jelképes.
Az amerikai nagykövetség még két fontos szereplőt azonosított a magyar külpolitikában: Szili Katalin házelnököt és Sólyom László köztársasági elnököt. A távirat szerint Szili elsősorban saját politikai ambíciói, mintsem a külügyek iránti személyes érdeklődése miatt lett aktív a diplomáciában, de Sólyom is a saját ötleteit valósítja meg. A nagykövetség szerint a köztársasági elnök nem áll közeli kapcsolatban sem a külügyminisztériummal, sem Gyurcsánnyal, aki szerinte „morálisan alkalmatlan” az ország vezetésére. A követség megjegyezte azt is, hogy a diplomáciai közösség nem igazán tudja elérni a köztársasági elnököt, aki alkotmánybírói múltjából már jól ismert aktivista szemléletét valósítja meg a Sándor-palotában is.
A washingtoni magyar követség
A távirat kitér a washingtoni magyar nagykövetségre is, amely szerintük „a távolból akar irányt mutatni”, és a budapest külügy sokszor alig tudja követni a tempót, amit saját missziója diktál, elsősorban saját bürokratikus tehetetlensége miatt. Ez azonban azzal a veszéllyel jár, hogy Magyarország túl sokat ígér, de a megvalósításból aztán nem lesz semmi, ami nem vet jó fényt a magyar kormányra.
Foley nagykövet értékelésében kifejti, hogy a magyar politikai élet minden szereplője kellemetlenül érzi magát, amikor külföldiekkel kell társalognia. Megemlítik Gyurcsány Ferenc berlini útját is, ahol a miniszterelnök nagyon szenvedett, és a kormány sokat hagyatkozik Medgyessy Péter utazó nagykövet tapasztalatára az európai fővárosokkal való kapcsolattartásban. A követség szerint a nemzetközi politikai fórumokon (mint például az európai pártcsaládokban) való részvétel változtathat ezen.
A Kitekintő nem vizsgálja, hogy a Wikileaks által nyilvánosságra hozott táviratok valódiak-e, csupán azok bemutatására törekszik. Az oldal küldetéséből adódóan elsődlegesen a magyar külpolitikát, illetve az arra adott amerikai reakciókat vizsgáljuk meg, annak, aki a belpolitika értékelésére kíváncsi, nyugodt szívvel ajánljuk az Origo kiváló cikkeit itt. Sorozatunkban megpróbáljuk rekonstruálni azt, miként is alakult hazánk külpolitikája 2006 és 2010 között, illetve megnézzük, milyen véleménnyel voltak rólunk az amerikai kormány képviselői.
Kitekintő