Terepmadarászok vették észre május végén, hogy a Balatonfenyves melletti különösen védett vízimadár-rezervátum vízszintje kritikus szintre csökkent. Az ingoványt a terület bérlője csapolta le, minden bizonnyal azért, hogy vadászhatóvá tegye. A sors különös fintora, hogy a láp épp június elseje óta minősül nemzetközi jelentőségű vadvízi élőhelynek.
„Hetek óta éreztük, hogy valami nem stimmel, de mivel a vízszint mindig változik, nem jöttünk rá egyből, hogy baj van. A vízimadarakat nem a megszokott helyükön láttuk, egyes részeket teljesen elhagytak. Aztán május 22-én, egy vasárnap egyszer csak összeállt a kép: lehetetlen, hogy nyár elején ilyen alacsony legyen a víz!”
A Nagyberek-Fehérvíz leeresztő zsilipjénél állunk, ugyanott, ahová idegenvezetőnk sietett a felfedezés után a barátjával. Azt találták, amitől tartottak: a zsilip deszkáit valaki kiemelte. Mint utóbb kiderült, a berek vize bő másfél hónapja szabadon zubogott a néhány kilométerrel odébb a Balatonba torkolló mesterséges csatornába.
Ennyi maradt a bereki őslápból
Az 1977 óta védett természetvédelmi terület a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik. A Balaton déli árterét százötven évvel ezelőtt kezdték lecsapolni, a hatalmas zsombékos-mocsaras vadvízből, a Fekete István regényeiből is ismert Nagyberekből a mesterséges csatornák és töltések között mára ez az 1900 hektáros terület maradt, amiből 1583 hektár minősül védettnek.
A keskeny terület tizenegy kilométerm hosszú, Balatonfenyvestől délre fekszik, Somogyszentpál, Táska, Nikla és Csömend mezőgazdasági külterületei közé ékelődve.
Eltűnik a víz
A zsilip melletti vízmércén és a környező fák ágain jól látszik, hogy itt nemrég még 120–130 centiméterrel magasabban állt a víz. A területet maguknak 2004-ben felfedező madarászok egyből visszatettek két deszkát, ezzel kicsit sikerült mérsékelni a kiömlő víz mennyiségét, majd az ismerősöket mozgósítva megpróbálták kideríteni, mi történik.
Az, hogy lépni kell, mégpedig gyorsan, egyértelmű volt. A leengedett, vélhetően több millió köbméternyi víz természetes úton, csapadékból és talajvízből szerintük nem tud pótlódni, a megmaradt sekély víz a nyáron teljesen elpárologhat, bár az élet az algák elszaporodása miatt már korábban eltűnhet belőle. Ez a vizes élőhely megszűnését jelenti, a madarak táplálék nélkül maradnak.
A madarászok, majd az Index kérdezősködése nyomán kiderült, hogy szó sincs partizánakcióról, a berekből a vizet egy 2010 decemberében módosított vízjogi engedély birtokában az az év nyarán alakult Balaton-Nagyberek Vízitársulat engedte le az engedélyben meghatározott időszaki minimumszint közelébe.
A teljes cikk tovább itt olvasható.
