A hétfői plenáris ülésen a Jobbik kérte, hogy az Országgyűlés vegye tárgysorozatba a párt szociális kártyáról szóló határozati javaslatát.
Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján összefoglalta a hétfőn benyújtott javaslat lényegét: a Jobbik álláspontja szerint a szociális kártya névre szóló, át nem ruházható, készpénzre nem váltható kártya kellene legyen, amelyre a szociális támogatások 80 százaléka érkezne,a fennmaradó 20 százalékot pedig készpénzben kapnák a juttatásokra jogosultak. A jobbikos képviselő kiemelte: fontos lenne együttműködni a szociális ellátórendszerrel, ugyanakkor a kártyán szereplő összeg jövedéki termékek (szeszesitalok, dohányáruk) vásárlására nem fordítható. Minden egyéb termék (élelmiszer, ruházati cikkek, gyógyszer) vásárlásakor azonban felhasználható lenne a kártya, sőt, a közüzemi számlákat is ki lehetne vele fizetni.
A bizottsági vita során a kormány még úgy foglalt állást, hogy nem időszerű a szociális kártya bevezetése.A szociális konzultáció kérdőívén azonban már szerepel a téma: ” Vannak akik azt javasolják, hogy a kormány a szociális segélyt a rászorulóknak ne pénzben, hanem alapvető szükségleti cikkekben, pl. élelmiszerben adja.
A Jobbik álláspontja szerint a szociális kártya bevezetése a legjobb megoldás, hiszen egyszerűbb néhány százezer plasztik kártya eljuttatása a jogosultakhoz, mint több százezer tonna élelmiszer, háztartási cikk kiosztása.
Az erről szóló parlamenti vitában mind a Fidesz, mind a KDNP képviselői már úgy nyilatkoztak, hogy ebben a kérdésben hasonlóan gondolkodnak, mint a Jobbik és szeretnék a javaslatot megvitatni, de csak miután kezhez kapták a szociális konzultáció eredményét. A kormánypártok tehát úgy tűnik, nyitottak a Jobbik javaslatára.
A nemzeti radikális képviselő reagált az LMP illetve az MSZP véleményére is, melyet a szociális kártyáról szóló vitában fejtettek ki. Az LMP Budapest belvárosának pártja, ők el sem tudják képzelni, hogy valaki a segélyt alkoholra fordítsa, az MSZP szerint a szociális kártya egyenesen büntetés az embereknek. A Jobbik szerint nem büntetés, ha a családi pótlékból alkohol helyett tejet lehet vásárolni a gyerekeknek.
Sneider Tamás végezetül hangsúlyozta: a parlamenti képviselőket azért választották meg a szavazók, hogy minél jobban vigyázzanak az adófizetők pénzére, a szociális kártya pedig megfelelő, modern eszköz a szociális támogatások kifizetésére, ugyanakkor alkalmas lehet az uzsorabűnözés visszaszorítására, hiszen a segélyosztáskor megjelenő, luxusautókban ülő uzsorások készpénzt szeretnének kapni, nem pedig élelmiszert. Mivel az uzsorabűnözést cigányok követik el kimondottan cigány származású személyek kárára, ezért kiemelten fontos erről is beszélni akkor, amikor a cigányok felzárkóztatásáról van szó.
barikad.hu
