Close

Nemcsak a munkát, a munkást is védeni kell

Józsa István, az MSZP országgyűlési képviselője és Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja átvette a Mozdonyvezetők Szakszervezetének képviselőitől petíciójukat, melyben a kormány által tervezett nyugdíj-korkedvezmény és -korengedmény megszüntetése ellen tiltakoznak.

Józsa István az átvételt követően elmondta: joggal aggódnak a vasutasok, hiszen az a brutális alkotmánymódosítás, amit kormánypárti képviselők áterőszakoltak a Parlamenten, megnyitja az utat mindenféle korábban szerzett jog csorbítására. A politikus hozzátette: nemcsak a munkát kellene védeni, hanem a munkásokat is.

Korózs Lajos úgy vélekedett a petíció átvétele után, hogy a kormány tagjai  gátlástalanul hazudnak , ugyanis Lázár János és Balsai István javaslata mellé adhattak volna be olyan módosítót, ami tartalmazta volna, hogy kikre vonatkozzon a törvény.

Mivel nem adtak be ilyen módosító javaslatot – folytatta az MSZP elnökségi tagja -, ezért mindenkire vonatkozni fog a törvény, egészségügyi dolgozókra, bányászokra, veszélyes munkakört betöltőkre és azokra a kétkezű munkásokra, akik két év kedvezményt kapnak azért, amiért az egészségükre káros környezetben dolgoznak.

 

mszp.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top