Barokk hangulatú vigadalommal ünneplik a gödöllői kastély építtetője, Grassalkovich Antal névnapját a Budapesthez közeli kisvárosban vasárnap.
Az Antal-napi vigasság elnevezésű rendezvény az első nagyszabású hétvégi családi kastélyprogram az idén – hangsúlyozta az MTI-nek a gödöllői önkormányzat kommunikációs igazgatója.
Péterfi Csaba elmondta, hogy a vendégek előtt délelőtt 10 órakor díszőrségváltással nyitják meg a kaput, majd a díszudvaron a barokk kori uradalom eredetei öltözékbe bújt lakói köszöntik az érdeklődőket.
A nap egyik érdekessége lesz, hogy a gyerekek az európai uniós helyszíneket bemutató tárlatvezetésen vehetnek részt, de meseelőadások, foglalkoztatók, valamint kulturális- és zenei időutazások is várják a kicsiket.
A családok számára ideális pihenőhelyet biztosít a kastély felújított parkja, amelyben megcsodálhatják Zala György felújított Mária Terézia-szobrát; aki pedig mozgalmasabb időtöltésre vágyik, az lovas- és vadászattörténeti programokon szórakozhat.
A szervezők szerint vasárnap estére minden vendég teljes képet kaphat a gödöllői kastély építtetője, Grassalkovich Antal korának mindennapjairól.
