Close

Villámcsapás zavarta meg Orbán előadását

A világ jövője szempontjából kulcskérdés, hogy Ázsia az Európai Unió milyen együttműködést tud kialakítani – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, amikor megnyitotta az Ázsia-Európa találkozó (ASEM) külügyminiszteri tanácskozását hétfőn Gödöllőn.

Olyan új világ alakult ki szédítő sebességgel a globális pénzügyi és gazdasági verseny következtében, amely megerősített együttműködést kíván, „többé nem lehetnek sikeresek a magányos harcosok” – jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor azt mondta, hogy az előttünk álló éveket az együttműködési formák és szövetségek keresése jellemzi majd, Európa keresi a gazdasági és politikai együttműködés leghatékonyabb formáit Ázsiával. „Európa és Ázsia együttműködése lehet az egyik kiindulópontja a gazdasági válság utáni világ megújulásának” – hangsúlyozta.

A miniszterelnöknek félbe kellett szakítania beszédét. Az MTI úgy értesült az EU-elnökségtől, hogy villámcsapás érte a kastély elektromos hálózatát, emiatt nem működött a hangosítás. A résztvevők mintegy 20 perces várakozás után elhagyták a termet, egy-másfél óra múlva, az ebéd után térnek vissza.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top