Close

OGY – Kövér László nem igazolta a szocialista és az LMP-s képviselők távollétét

Budapest, 2011. május 30., hétfő (MTI) – Az Országgyűlés elnöke nem fogadta el az MSZP és az LMP frakcióvezetőjének igazolását arról, hogy képviselőcsoportjuk tagjai igazoltan maradtak távol az alkotmányozás időszakában a parlamenti szavazásoktól. Kövér László az MTI-nek az ügy kapcsán hétfőn úgy nyilatkozott: nem dönthetett másként, mert a két frakció deklaratívan mondta fel a munkát ebben az időszakban.

A Nol.hu írt arról, hogy a Kövér László csökkentette az „igazolatlan hiányzások” miatt az MSZP parlamenti frakciójában ülő képviselők fizetését azzal, hogy nem jegyezte ellen a fizetési papírjaikat. Megkeresték az alkotmányozás folyamatából szintén kimaradt Lehet Más a Politika képviselőit is, akik a lapnak egyelőre nem tudták pontosan megmondani, hogy kiknek csökkenthették a fizetését, hiszen az erről szóló kimutatásokat még csak most vették át.
Az MTI a hír kapcsán kérdezte a házelnököt, aki azt mondta, hogy az említett időszakra vonatkozó frakcióvezetői igazolásokat nem írta alá.
Kövér László szerint az szorult volna magyarázatra, ha nem így dönt. „Annak örülök, hogy a hírek szerint a szocialisták jogilag értik a problémát, ez az ő esetükben már fontos előrelépés” – fogalmazott a fideszes politikus, hozzátéve:”a magyar demokrácia és a magyar demokratikus szocializmus megszületése az a pillanat lesz, amikor erkölcsi értelemben is értik, hogy amit csinálnak, az elfogadhatatlan”.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top