A tavaly országossá bővült rendezvénysorozat idén tovább folytatja küldetését, a sportágak kipróbálási lehetőségén túl a megjelenő élsportolókkal, olimpikonokkal való találkozás lehetőségével (sőt, sok esetben együtt sportolással) is életre szóló élményt nyújtva a gyerekeknek, látogatóknak.
2011-ben a fővárosi két (májusi és szeptemberi) rendezvény mellett már legalább húszra bővül a vidéki helyszínek száma.
A fővárosban május utolsó hétvégéjén már nyolcadik alkalommal kerül sor a rendezvényre, amelynek célja nem változott: minél többeket buzdítani a sportolásra, egy helyszínen lehetőséget adva közel 100 sportág kipróbálására. Mert más érzés nézni a sportot, és más érzés kipróbálni, kézbe venni a sporteszközöket, belekóstolni az egyes mozgásformák lényegébe, gyakorlati sportélményeket szerezni, melyek a szervezők reményei szerint sokakat vezetnek el a kiválasztott mozgásforma sportegyesületi kapuihoz. A sportági helyszíneken érdekes bemutatókat, nyílt edzéseket láthat a közönség, de ami a lényeg, edzői jelenlét mellett minden sportágba bele is lehet kóstolni. A rendezvényen lehetőség nyílik a találkozásra, sőt együttsportolásra a helyszínen megjelenő élsportolókkal.
A színes sportági paletta garantálja, hogy minden látogató megtalálja a számára leginkább szimpatikus mozgásformát. A legnépszerűbb csapatsportok (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong) mellett a küzdősportok (brazilian jiu jitsu, canne de combat, capoeira, hapkido, judo, kendo, savate, szablyavívás, wtf taekwondo) széles választéka is megtalálható lesz a rendezvényen, és a tavaly nagy népszerűségnek örvendő Rippel Brothers mozgásművészeti akadémia idén is kitelepül a Budapesti Nagy Sportágválasztóra.
A tavaly nagy sikert aratott autósport „szigettel” is találkozhatnak a látogatók, ráadásként idén a Talmácsi Motoros iskola is képviselteti magát május 27-28-án, a Merkapt Maraton Sportközpontban, de a látogatók megismerkedhetnek többek között a cheerleading, a darts, a freestyle foci, a golf, a gyeplabda, a gyorstollaslabda, a krikett, a lacrosse, a mediball, az öttusa, a rögbi, a sportlövészet, a tamburello, a táncsport, sí és snowboard, a tájékozódási futás, a tenisz, a teke és a tollaslabda rejtelmeivel is.
A kétnapos rendezvény pénteki napja továbbra is az előre bejelentkezett, pedagóguskísérettel érkező óvodai, iskolai gyerekcsoportoknak van fenntartva, de 14 órától már mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé, családoké. Nyitva tartás: 9 és17 óra között, a rendezvény díjmentesen és korhatár nélkül látogatható!
A Nagy Sportágválasztó egy közösségi fórum, egy lehetőség, lehetőség a találkozásra a sportágak, a sportolók, a gyerekek és a szülők között, azt segíti, hogy minél könnyebben egymásra találhassanak a sportot kínálók és a sportot kívánok
VIII. Budapesti Nagy Sportágválasztó – A SPORT NAPJAI
Időpont: 2011. május 27-28. (péntek, szombat).
Helyszín: Merkapt Maraton Sportközpont (1106 Budapest, Maglódi út 12/A.)
Gyere el! Próbáld ki! Válassz!
