Close

Előzetesben a gyöngyöspatai verekedők

Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken az Egri Városi Bíróság azt a három férfit, akit a keddi gyöngyöspatai verekedés miatt vettek őrizetbe – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A három gyöngyöspatai férfi ellen felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a gyöngyösi rendőrkapitányság – közölte Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Közben a jobbik szóvivője pénteken bejelentette: a párt rémhírterjesztés és közveszéllyel való fenyegetés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Legfőbb Ügyészségen.
 
Mirkóczki Ádám azt mondta, hogy két esetet neveznek meg a feljelentésben: az egyik, hogy Richard Field amerikai üzletember „romamentő akciót és evakuálást” szervezett, azt a látszatot keltve – mondta -, mintha valami nagyon különös életveszélyes helyzet alakult volna ki a gyöngyöspatai romákat illetően. A másik ilyen esetnek nevezte Gyurcsány Ferencnek azt a blogbejegyzését, amelyben a volt kormányfő úgy fogalmaz, hogy a településen „nem cigánykérdés van, hanem nácikérdés és egyre inkább így van és így lesz az egész országban”.
 
Mirkóczki Ádám úgy ítéli meg, hogy mindkét érintett nyilatkozatai kimerítik a Btk.-nak a közveszéllyel fenyegetéssel, illetve a rémhírterjesztéssel kapcsolatos fejezeteit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top