2011 első félévében minden csütörtök este 18.30-tól korai Bergman-filmeket láthatnak a Ráday Könyvesház hangulatos pincehelyiségébe ellátogatók. Részletes program az ajánló további részében…
Bevezető vetítések után február 3-tól nem kevesebb, mint 17 Bergman-alkotást nézhetnek meg az érdeklődők: lesznek …
– híres (Egy nyár Mónikával, Egy nyáréjszaka mosolya, A hetedik pecsét, A nap vége, Arc, Szűzforrás),
– kevésbé ismert (Hajóval Indiába, Zene a sötétben, Börtön, Fűrészpor és ragyogás, Szerelmi lecke)
– és a nagyközönség számára ritkaságnak számító darabok (Eső mossa szerelmünket, A boldogság felé…, Nyári közjáték, Az élet küszöbén, Az ördög szeme) is.
A nagyszerűbbnél nagyszerűbb opusokat pedig minden alkalommal neves előadók magyarázatával kísérve tekinthetikk meg az érdeklődők. Egy-egy vetítés után többek közt Gelencsér Gábor, Kovács András Bálint és Perlaki Tamás filmesztéták, Lázár Kovács Ákos esztéta, teológus, illetve Kelecsényi László irodalmár, filmtörténész osztják meg a közönséggel gondolataikat.
A programot Pentelényi László állította össze.
Részletes program – a még hátra lévő vetítésekről:
Febr. 24.: Börtön (1949, ff., 82 perc) – Meghívott előadó: Lázár Kovács Ákos, esztéta, teológus.
Márc. 3.: A boldogság felé… (1949, ff., feliratos, 98 perc) – Meghívott előadó: Sárosi Attila, filmesztéta.
Márc. 10.: Nyári közjáték (1950, ff., feliratos, 100 perc) – Meghívott előadó: Mátyás Péter, filmesztéta.
Márc. 17.: Egy nyár Mónikával (1952, ff., 95 perc) – Meghívott előadó: Gelencsér Gábor, filmesztéta.
Márc. 24.: Fűrészpor és ragyogás (1953, ff., 100 perc) – Meghívott előadó: Perlaki Tamás, filmesztéta.
Márc. 31.: Szerelmi lecke (1954, ff., 95 perc) – Meghívott előadó: Csejk Miklós, filmtörténész.
Ápr. 7.: Női álmok (1955, ff., 84 perc) – Meghívott előadó: Kovács András Bálint, filmesztéta.
Ápr. 14.: Egy nyáréjszaka mosolya (1955, ff., 105 perc) – Meghívott előadó: Sárosi Attila, filmesztéta.
Ápr. 21.: A hetedik pecsét (1956, ff., 96 perc) – Meghívott előadó: Kolozsi László, filmesztéta.
Ápr. 28.: A nap vége (1957, ff., 87 perc) – Meghívott előadó: Perlaki Tamás, filmesztéta.
Máj. 5.: Az élet küszöbén (1957, ff., 81 perc) – Meghívott előadó: Mátyás Péter, filmesztéta.
Máj. 12.: Arc (1958, ff., 97 perc) – Meghívott előadó: Csejk Miklós, filmtörténész.
Máj. 19.: Szűzforrás (1960, ff., 86 perc) – Meghívott előadó: Lázár Kovács Ákos, esztéta, teológus.
Máj. 26.: Az ördög szeme (1960, ff., feliratos, 90 perc) – Meghívott előadó: Kelecsényi László, irodalmár, filmtörténész.
Szerzői Filmklub – Ráday Könyvesház
Ráday Könyvesház Pince, 1092 Budapest, Ráday u. 27.
