A kormány betartja a kormánytisztviselők indoklás nélküli felmentésére vonatkozó szabályt május 31-i hatállyal megsemmisítő alkotmánybírósági határozatot, de nem áll szándékában, hogy a határidőig moratóriumot vállaljon – nyilatkozta Rétvári Bence az MTI-nek csütörtökön.
Az államtitkár hangsúlyozta, eddig sem voltak és nem is lesznek tömeges elbocsátások. Rétvári Bence kifejtette: a döntés május 31-i határidőt jelöl meg, így eddig az időpontig teljesen törvényes minden érintett felmentése. A kormánynak sem jogi lehetősége, sem szándéka, hogy ettől eltérjen, és moratóriumot vállaljon, mint ahogy a Szakszervezetek Egyeztetési Fóruma kezdeményezi – mondta.
Arra nincs lehetőség, hogy most egy egy évvel ezelőtt hatályban levő törvény alapján lépjen a kormányzat – tette hozzá a parlamenti államtitkár, aki megjegyezte: életszerűtlen, hogy hónapokig ne mentsenek fel valakit, aki alkalmatlan és rosszul végzi a munkáját.
Rétvári Bence kiemelte: az Alkotmánybíróság határozatának figyelembe vételével fogják meghatározni a kormánytisztviselői életpályarendszert is, azaz nem lesz indoklásnélküliség.
Az államtitkár kitért a június 1-től induló új kormánytisztviselői modellre, amelynek egyes elemeit – így az új rendszerű teljesítményértékelést, vizsgáztatási és továbbképzési rendszert, etikai kódexet, javadalmazási és előmeneteli rendszert – 2012. január 1-jéig folyamatosan, több ütemben léptetnek hatályba. Az életpályára vonatkozó részletes elképzeléseket a magyar közigazgatás fejlesztési stratégiája, a Magyary Program részeként mutatják be 2011. február 25-én az összkormányzati közigazgatatási vezetői értekezleten, ezt követően indul a közigazgatási és szakmai egyeztetés.
Szólt a közigazgatási ösztöndíj-program meghirdetéséről is, amiben háromszázan, köztük mintegy negyven roma fiatal vesz részt, és dolgozik a közszolgálatban, nemzetközi tapasztalatokat is szerezve. Hozzátette, zökkenőmentesen elkezdtek működni a kormányhivatalok, zavartalanul halad az egyszerűsített honosítás, és a közigazgatás új rendszere a vörösiszap-katasztrófa során is jól vizsgázott.
MTI
Fotó: OrientPress Hírügynökség

