Close

A németek is bemutatkoznak a Berlinalén

Bemutatkozik szombaton az első német versenyfilm a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, és megkezdődik a Berlinale „legfinomabb része”, a kulináris program, amelynek keretében gasztronómiai témájú filmeket vetítenek a Martin Gropius Bau múzeum egyik termében.

 

Két német film mutatkozik be: Ulrich Köhler Schlafkrankheit (Álomkór) című filmje és a Wer wenn nicht wir (Ki, ha nem mi) című alkotása is szerepel a játékfilmek versenyében. A Berlinale szombattól ötödik alkalommal adózik a kulináris élvezeteknek, a Culinary Cinema elnevezésű programban ezúttal 12 gasztronómiai témájú, valamint a környezettel foglalkozó alkotást láthatnak az érdeklődők.

A Schlafkrankheit (Álomkór) című film az afrikai segélyprogramok világáról szól, arra a kérdésre azonban Ulrich Köhler munkája nem ad választ, hogy ezek a kezdeményezések áldásnak vagy átoknak bizonyulnak-e. „Ellenmondásos az álláspontom, nem tudok megoldással szolgálni” – mondta szombati sajtótájékoztatóján a direktor. A film egy olyan európai orvos helyzetét mutatja be, aki Afrikában próbálja feltartóztatni a járványt, és közben egyre inkább elszakad gyökereitől. „Szabadulna is helyzetéből, de nem akar hazamenni” – magyarázta Pierre Bokma, az orvost alakító színész.

Ulrich Köhler sok szálat beleszőtt a film forgatókönyvébe, a gyarmati múlton át a mindent átszövő korrupcióig és a társadalmi problémákig. A film vegyes fogadtatásra talált, a németeknek azonban van még okuk a bizakodásra, egy másik film, a Wer wenn nicht wir (Ki, ha nem mi) című alkotás is szerepel a játékfilmek versenyében.

Idén Give Food a Chance, vagyis Esély az ételnek mottóval rendezik meg a fesztivál „legfinomabb részét”, amely február 18-ig tart. A vetítések után ismert német séfek, köztük Michelin-csillagos éttermek szakácsai főznek a Berlinale vendégeinek a Martin Gropius Bau mellett felállított Gropius Mirror nevű sátorétteremben.

„Adjunk esélyt az ételnek – nem az ételnek álcázott szemétnek -, hogy újra központi része legyen életünknek” – mondta Dieter Kosslick fesztiváligazgató. Emlékeztetett arra, hogy a rangos filmmustra tíz évvel ezelőtt „kóstolt bele” a gasztronómia világába, akkor még csak a borok kerültek terítékre. Öt évvel ezelőtt aztán útjára indult a Culinary Cinema, amelynek célja, hogy rávilágítson a film, a kultúra, a konyha és a környezet kapcsolatára. „Egy ország konyhája fontos része a kultúrának” – vélekedett Kosslick. A programban többek közt dél-koreai, amerikai, argentin, spanyol és ír alkotás szerepel.

Forrás: MTI

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top