A magyarországi kínaiak
Új ázsiai migráció
1987-ben Kínában egyszerűsödtek az útlevélszabályok, így sokan – nem hivatalosan – „ingázó kereskedőkké” váltak. Olcsó cipőket és ruhaneműket kínáltak, melyek hiánycikknek számítottak Kelet-Európában. Egyre távolabbi országokat céloztak meg, és egyre tovább maradtak ott. Először Oroszország európai területeire jutottak el, majd Magyarországra is. Ezután a kereskedők szétszóródtak egész Kelet-Európában. Hazánkban 1988-ban oldották fel a kínai turistákra vonatkozó vízumkényszert. 1992-ben azonban újra bevezették azt a kínai magánútlevéllel rendelkezők számára, nem adták ki és nem hosszabbították meg az ideiglenes tartózkodási engedélyeket; illetve rajtaütéseket szerveztek, hogy elfogják az érvényes tartózkodási engedéllyel nem rendelkező kínaiakat. Ekkor sokan más kelet-európai országba települtek át, de itteni üzleti érdekeltségeiket nagyrészt megtartották. Mint Nyíri Pál írja egyik tanulmányában: „A 90-es évek elejére Magyarország vált a Kelet-Európába irányuló kínai import elosztóközpontjává. Lengyelországból, Ukrajnából és Jugoszláviából özönlöttek a kereskedők a kínai nagykereskedők többségének otthont adó és óriási árualapot kínáló Józsefvárosi (kínaiul Négy Tigris) piacra, amely regionális kereskedelmi központtá fejlődött. A kínai üzleti vállalkozások egyre nagyobb hányada már elkerüli a piacot, és vagy az importált áruknak közvetlenül a nagy diszkontáruházaknak (például Tesco, Cora) történő eladását célozza meg, vagy pedig a háztartási fémárutól, szerszámtól a gumiabroncson keresztül az ipari nyersanyagokig más árufajták behozatalával próbálkozik. Ezzel egyidejűleg közvetítőként lépnek föl magyar vállalkozások és Kína között export és befektetések terén.”
A migránsok általában vállalkozó szelleműek és a kínai átlagnál iskolázottabbak. Üzleti tevékenységeik alatt jó kapcsolatban maradnak Kínával, de szoros a kapcsolatuk a befogadó országgal is, hiszen több helyi alkalmazottal dolgoznak. A kínaiak nemigen akarják megszerezni a magyar állampolgárságot, úgy tűnik, mindenképpen az anyaországhoz szeretnének kötődni. Általában évente egyszer hazamennek. A Kínában élő szülőknek az a legfontosabb, hogy gyermekük jó helyen, jó körülmények között éljen. Ezért nagyrészt az a céljuk, hogy Nagy-Britanniába vagy az Egyesült Államokba küldjék őket továbbtanulni.
A magyarországi kínaiak számának növekedésében néhány magyar üzletember gyorsan meglátta a pénzt. 1994-ben vette bérbe a Komondor Kft. a MÁV-tól a Józsefvárosi pályaudvar melletti 3,5 hektáros területet és kifejezetten a kínaiak számára megnyitotta a kínaiul Négy Tigrisnek elkeresztelt piacot, a Novák és Novák Kereskedőház Rt. pedig angyalföldi Fáy utcai piac üzemeltetőjeként célozta meg a kínai és vietnami kereskedőket.
Magyarországon 1994-ben körülbelül ezer kínai cég működött, melyek nagy része ma már részvénytársaságként vagy korlátolt felelősségű társaságként van bejegyezve. Így a kínai közösség mintegy nyolcvan százaléka már saját üzlet vagy étterem tulajdonosa, tehát nem a piacon árusít. A tíz-húsz legnagyobb cég forgalma évente mintegy öt-harminc millió dollár között mozog. Illetőleg a nagykereskedők általában néhány millió forintos árut, tőkét forgatnak.
Hazai tapasztalatok
Egy középkorú magyar hölgy a kilencvenes években több esztendőn keresztül dolgozott kínai étteremben. Akkoriban tizenhat óráért ötvenezer forintot fizettek, ami abban az időben jónak számított. A kínaiak felváltva dolgoztak étteremben és piacon. Mint mondta, európainak nem szolgáltak fel kutyahúst, és az volt a koncepciójuk, hogy magas hőfokon minden baktérium elpusztul, így nem árthat a csirkehúsnak némi földön csúsztatás sem. A főnökei ugyanazt az inget hordták egy hétig, azzal a különbséggel, hogy a hogy a hét közepén esetleg kifordították. Járt a lakásukban, és az előszobában a cipők a plafonig értek. Ha gyermekük születik – elmondása szerint –, hazaküldik Kínába, ahol egy ideig a rokonság valamelyik része neveli, egy idő után pedig ismét Magyarországra költözik.
Van, aki szerint Magyarországon körülbelül százötvenezer kínai él. Másoknak pedig tudomásuk van róla, hogy itt csak akkor temetnek el kínai egyént, ha államilag halt meg, egyéb esetekben további embereket hoznak be az illető „helyett”.
Továbbá az „egy eurós üzletekben” is kínaiak álldogálnak. Mindenütt, ahol olcsón lehet vásárolni, esetleg a kisegítő személyzet magyar, a főnök kínai. Újabb és újabb olyan boltok nyílnak, melyekben a kávétól elkezdve a folyékony mosóporig és a harisnyanadrágig – mindent meg lehet kapni. Olcsón. Egy nagyobb bevásárlásnál akár kétezer forintot is meg lehet spórolni. És – valljuk be – a magyar átlagfizetéshez képest ez is pénz. 
Az Országos Kereskedelmi Szövetség honlapján található írás szerint 2006-ban átlagosan minden harmadik településen van kínai üzlet. Így fogalmaz:
„A KSH kimutatása a „Kőbányai úti bazár” 2002-ben 757 nagykereskedést tartott nyilván. Ez a szám 2006 végére 1.112-re nőtt. A kiskereskedések száma ugyanitt öt évvel ezelőtt 1.102, tavaly 1255 volt. Ezek döntő része a textil-, ruházat, lábbeli kereskedelemhez tartozik. Ázsiai „piaci” árus, „kínai üzlet” persze több van, itt is, máshol is, más néven is, országos szinten számuk legalább 5-6 ezerre becsülhető. Ez azt is jelenti egyúttal, hogy a bejelentett üzleteket tekintve a jelenlegi ruházati kereskedések 15-20%-a ehhez a körhöz kötődik (a KSH kimutatása szerint a textil, ruházati, lábbeli kiskereskedések száma összesen 28.941).”
Zárt, belső szabályok szerint működő kínai negyed nem alakult ki Budapesten, valószínűleg a kínai alvilág kilencvenes évekbeli megjelenése miatt. A szétszóródás biztonságosabbnak látszott, mint a tömörülés.
A Négy Sárkány piac környékén azonban észrevehető a sűrűsödés. A hosszú épületsorokban kizárólag kínai érdekeltségű üzleteket találni. Óvatosan méregetnek minden arra járó fehérbőrűt. Több magyar nagy zacskókban cipeli az újonnan vett hálóinget, kézitáskát, zoknit, tusfürdőt. A meleg, a napsütés ellenére szürke és lehangoló a környék. A piac területére lépve egy más világban találjuk magunkat. Éppen mintha Ázsiában lennénk. Csak a vásárlók fehérbőrűek. Kisebb csoportokban kártyáztak, nevetgéltek azon kínaiak, akiknek akkor nem volt dolguk. Érdekes szagok terjengnek az étkezdék előtt. Szabályos utcákon haladva mindenütt cipők, táskák, ruhák, övek, játékok és illatszerek találhatóak. Az üzletek mellett elhaladva látható, hogy csupán az eladó személye változik, az áruk ugyanazok. Mellette zsákokban hevernek a kibontásra váró termékek. Ijesztő a látvány. Magyarországon Kínában lenni. Vettem egy kis táskát, a kereskedő szívesen segített a választásban. Olcsó volt. Mindez júliusban történt. Azóta egyszer már megvarrtam…
Magyarországi adatok
Az Országos Rendőr- Főkapitányság Szóvivői Irodája rendelkezésünkre bocsátott egy dokumentumot, amely a kínai sértettekről továbbá a kínaiak által elkövetett bűncselekményekről tartalmaz információkat. Először összefoglalom az ismertté vált kínai állampolgárságú természetes személy sértettek számának alakulását bűncselekményenként 2005-2009. években és 2010. I. félévben a rendőri eljárásokban. 2005-ben összesen 107, 2006-ban 169, 2007-ben 136, 2008-ban 139, 2009-ben 106 és 2010 első félévében 76 bűncselekményt követtek el kínaiak ellen. 2005-ben egy, a következő évben három, utána hat, 2008-ban pedig két emberölés történt. 2009-ben és ez év első felében egy kínai embert sem öltek meg ezen adatok szerint. A személy elleni bűncselekmények száma a sorra következő években így alakultak: hét, kilenc, tizenhat, tíz, nyolc és 2010 első félévében pedig három esetről tudnak. A vétségek nagyobb hányadát a vagyon elleni bűncselekmények alkotják: 2005-ben 90, 2006-ban 152, 2007-ben 112, 2008-ben 124, 2009-ben 91, 2010 első félévében pedig 68 ilyen típusú vétség történt. Ezek nagy része lopás vagy betöréses lopás volt. A sértettek kora minden évben főként 29 és 59 év közötti volt. A férfi-nő arány 2005-ben 65-26, majd 88-59, 2007-ben 86-29, következő évben 70-42, utána 58-33, végül pedig 2010 első félévében 37-26 volt. A női tettesek jelentős hányada vagyon elleni bűncselekményeket követett el.
Az ismertté vált kínai állampolgárságú elkövetők esetében pedig a következőképpen alakultak a számok: 2005-ben 121, 2006-ban 126, 2007-ben 88, 2008-ban 104, 2009-ben 55, 2010 első félévében pedig 22 bűncselekményt követtek el. Ezekből 2006-ban öt, 2007-ben kettő, 2008-ban pedig egy emberölés történt. Közrend elleni bűncselekmény 2005-ben 54, 2006-ban 40, 2007-ben 45, 2008-ban 68, 2009-ben 27, 2010 első felében pedig 19 esetben történt. Ezek főként garázdaságot és közokirat-hamisítást foglalnak magukban. A gazdasági bűncselekmények száma 2005-ben és 2006-ban volt magasabb, 19 illetve 37. A többi vizsgált évben jelentősen kevesebb ilyen jellegű vétség történt. Ezek nagy részét az áru hamis megjelölése teszi ki. A vagyon elleni bűncselekmények száma jelentősen kevesebb a dokumentum szerint, mint az előző esetben. 2005-ben 25, majd 19, a következő évben 17, 2008-ban öt, ezt követően kettő, 2010 első félévében pedig csak egy esetről tudnak. A kínaiak ellen elkövetett vagyon elleni bűncselekmények tehát összességében közel tízszer olyan magasak, mint fordított esetben. A kínai elkövetők esetében a kor és a nemek aránya hasonlóképpen alakult. Tehát általában 25 és 59 év közöttiek. A férfi és a női bűnelkövetők számának eloszlása ebben a korcsoportban 2005-ben 84-25, 2006-ban 89-22, 2007-ben 60-15, majd 69-16, 2009-ben 45-4, a 2010-es év első felében pedig 19-8 volt. A nőket nagyrészt közokirat-hamisítás miatt ítélték el.
Egy hazánkban megjelenő kínai újságról
Geng Jie az egyik Magyarországon megjelenő kínai lap, az Új Szemle főszerkesztője. Az újság tíz éve jelent meg először, kevés példányszámban. Jelenleg szerdánként 3000-5000 darabot hordanak ki belőle országszerte annak függvényében, hogy milyen az érdeklődés. A lap ingyenes és csak kínai cikkek vannak benne, mert nem találnak olyan embert, aki például a gazdasági írásokat is hitelesen le tudná fordítani. Különböző rovatokat tartalmaz: sport, történelmi, magyar hírek, európai hírek, kínai világ. Mint Geng Jie mondta, többször kapnak meghívót a Miniszterelnöki vagy a Köztársasági Elnöki Hivatalból. A lapot a hirdetésekből tudják fenntartani, de emellett reklámtáblákat is készítenek. Szerinte körülbelül harmincezer kínai lehet Magyarországon, azonban sokan csak jönnek-mennek, például Romániába vagy Olaszországba. Ő maga 1992-ben jött az országba, de nem mindenkit a profit vezérel, hiszen neki az apósa mondta, hogy ez egy nagyon szép hely. Aki Pekingből jött, annak nem jelent olyan nagy váltást Budapest, mint aki egy kis faluból érkezett ide. A kínai kormány pedig „felszólította” a külhonban élőket, hogy adományozzanak, illetve adjanak vissza abból a nyereségből, melyre az adott országban szert tettek.
Egy református lelkész gondolatai
Kovács Dávid Endre azon nyolcadik kerületi imaház lelkipásztora, ahol a kínai református hívők is istentiszteletet tartanak. Az oda járó kínai hívők száma ötven és száz közé tehető. Százötven fő felett már ketté kell választani a templomlátogatókat. A kínai református lelkipásztorokat Amerikában vagy Kanadában képzik ki, onnan szóródnak szét. A kínaiak nagyon komolyan veszik a vallást, már megérkezésükkor tudják, melyik közösséghez tartoznak majd. Büszkék arra, hogy keresztények, és kimondottan meg szeretnék élni a hitüket. Ez pedig adakozásukon is látható. Sokmindent tanítani kell nekik, hiszen Kína teljesen más kultúra és a köpködés például Magyarországon nem elfogadott viselkedés. A lelkész úgy vette észre, hogy nem közlékenyek, és semmit nem írnak alá. Emellett nagyon összetartóak, és csak a munkahely legalsóbb szintjén dolgozhat magyar ember. Kicsit úgy tűnik számára, mintha Kína belőlünk élne, hiszen a rokonok mind ingyen dolgoznak. Megrendelik onnan körülbelül harminc forintért a cipőt, és nálunk 3500 Ft-ért adják el. Hozzáteszi, hogy a kínaiak nagyon érzelemdús emberek és senkit nem áll szándékukban becsapni.
Záradék
Ugyan felütötte a fejét néhány gondolat, mely szerint lassan egyre kevesebb kínai lesz Magyarországon, hiszen Kína gazdasági helyzete egyre jobb; már megelőzte a stagnáló Japánt; Amerika nagy része pedig az ő kezükben van, ők hiteleznek az országnak. Emellett tény, hogy a világ nemzeteinek jelentős hányada is Kínától függ, hiszen érdekes helyzet alakulna ki, ha hirtelen beszüntetnék az exportot.
Nem valószínű, hogy számottevően csökken majd hazánkban a kínaiak száma, mert Magyarországon jól érzik magukat. Szinte teljesen szabadon viselkedhetnek, jó kapcsolatban vannak egymással és ők a tulajdonosok. Illetve sokmindent „elnéznek” nekik. Valamiért a magyar kiskereskedőket megtalálják a hatóságok, de néhány razziától eltekintve, a józsefvárosi piac változatlanul határozottan nyereségesen üzemel tovább. Talán nem nagy büszkeségünkre, de még mindig elosztópiacként működünk Európa közepén.
Az előszóban idézett kínai kulturális miniszter Petőfi Sándor: Szabadság, szerelem! versével azonosítja Magyarországot. Igaz, a „szabadság” szó jelentőségét valószínűleg nem értelmezte megfelelően. Én inkább az 1849-ben íródott Szörnyű idő… című versét idézném:
„Szörnyű idő, szörnyű idő!
S a szörnyüség mindegyre nő.
Talán az ég
Megesküvék,
Hogy a magyart kiirtja.
Minden tagunkból vérezünk,
Hogy is ne? villog ellenünk
A fél világnak kardja.”
(Az I. részben a Kína múltjáról és jelenéről olvashattunk itt, míg a II. részben a kínai maffiáról és általában kínáról „magyar szemmel” itt.)
Horváth Veronika