Close

Orbán Viktor tizenharmadszor

Ma tartja tizenharmadik országértékelőjét Orbán Viktor. A miniszterelnök Magyarország megújul címmel mondja el hagyományos beszédét a Millenárison a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére.

 

 

Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője korábban elmondta: Orbán Viktor beszédében sorra veszi majd az elmúlt év legfontosabb eseményeit, értékeli az ország és az emberek helyzetét, valamint „azt az eddig közösen elvégzett munkát, amelynek célja, hogy átszervezzük és megújítsuk Magyarországot, hiszen a terveink szerint 2011 Magyarország megújulásának éve lesz”.

A beszéd a jövőről is szól majd: Orbán Viktor áttekinti a kormány, az ország előtt álló kihívásokat, és felhívja a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyek a nemzetközi gazdaság helyzetéből, illetve az előző kormányzatok rossz teljesítményéből adódnak – ismertette a szóvivő, közölve: a mostani országértékelőt a kormányfő arra kívánja felhasználni, hogy „Magyarország hangja, vagyis az emberek véleménye jusson kifejeződésre”.

Az érdeklődők azokat a kérdéseiket, felvetéseiket, amelyeket szeretnék, ha megválaszolna a miniszterelnök, múlt hét csütörtökétől tehették fel Orbán Viktor Facebook-oldalán, illetve az orbanviktor@orbanviktor.hu címen. Vasárnap estig csaknem 2.500 hozzászólás, javaslat érkezett Orbán Viktor Facebook-oldalára a beszéddel kapcsolatosan.

A Fidesz elnöke 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top