Az MSZP azt javasolja, hogy a kormány egy hónappal hosszabbítsa meg a magán-nyugdíjpénztári tagság melletti nyilatkozat határidejét, mert a párt szerint már „százezres nagyságrendben” vannak azok, akik nem óhajtják átadni megtakarításaikat „Orbán Viktornak és tettestársainak”.
Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, „zárórához közeledik a Fidesz ventillátor-hadművelete”, amelynek lényege, hogy „szerte-szanaszét fújja” a magán-nyugdíjpénztári tagok megtakarításait,”alapvetően a Fidesz pazarló gazdaságpolitikájának fedezetéül”. Hangsúlyozta: a szocialista párt „abban a szent pillanatban visszaállítja” a magánnyugdíjpénztáraknál maradók jogveszteségeit, ahogy kormányra kerül; emellett egy, az egész országra kiterjedő jogsegélyszolgálattal segíti azokat a közszférában és a közhivatalokban dolgozókat, akiket a magán-nyugdíjpénztári döntésük miatt fenyegetnek kirúgással.
Szanyi Tibor szerint a kormány által biztosított határidő nem elegendő arra, hogy az „emberek érdemben is jól át tudják gondoln” a nyugdíjpénztári kérdést. Az MSZP elnökségi tagja felidézte, hogy már az előző héten is tumultuózus jelenetek alakultak ki azokon a helyeken, ahol nyilatkozni lehet a magánnyugdíjpénztáraknál maradásról, ezért a szocialista párt korábban azt kérte, hogy a hétvégén is tartsanak nyitva ezek az adminisztratív pontok.
Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja a Medián legfrissebb felmérésére hivatkozva arra emlékeztetett, hogy a lakosság nagyobb része nem ért egyet a nyugdíjrendszer átalakításának jelenlegi formájával. A politikus szerint ezt bizonyítja, hogy immáron tízezrek nyilatkoztak úgy: kényszer hatására lépnek át az állami nyugdíjrendszerbe. Hozzátette: a szocialisták biztosan nem hagyják, hogy a magánnyugdíjpénztárakban maradók a jövőben ne gyarapíthassák szolgálati idejüket. Az Alkotmánybíróság kedvezőtlen döntése esetén ebben a kérdésben „megyünk tovább Strasbourgba, és megyünk tovább Luxemburgba” – fűzte hozzá. Korózs Lajos közölte: az MSZP kormányra kerülve minden magán-nyugdíjpénztári tagnak visszaadja az ingyenes egészségügyi rendszerhez való hozzáférés jogát. A szocialista politikus megjegyezte, hogy már a következő évtől kezdve is „nagyságrendekkel többen érkeznek a nyugdíjrendszerbe, mint eddig bármikor”, vagyis a rendszer 2014-es fenntartásához a munkanélküliségi rátának 7 százalék alatt kell lennie, a gazdasági növekedésnek el kell érnie legalább a 6 százalékot, a keresetnövekedésnek meg kell haladnia az 5 százalékot, a nyugdíjemelésnek pedig a 4,5 százalékot.
Forrás: www.mszp.hu
