Mielőtt valaki egy évadnyitó beszéd megtartására vállalkozik, érdemes megvizsgálni, hogy amit mondani akar, az értékesebb-e, mint a csend, amelyet megtör. Különösképpen azután, hogy mára az évértékelők tartása divattá vált a közéletben. Én szándékosan nem évértékelőre, hanem évadnyitó beszédre készültem, több ok miatt is. Egyrészt nem az elmúlt évet, hanem az elmúlt időszak folyamatait kívánom értékelni. Másrészt nem pusztán a múltról, hanem a jövőről, a reményeink szerinti szebb jövőről is szólni szeretnék. Végül, mivel a szocialisták elnöke is tartott már évértékelőt, talán a jelenlévők megbocsátanak, ha úgy gondolom, férges almába én inkább nem harapok. Nos, ennyit szerettem volna tisztázásképpen mondani magáról a műfajról.
A tartalomra rátérve: a rendelkezésemre álló időben három témát szeretnék kibontani. Elsőként a jelenlegi hazai és nemzetközi környezetben igyekszem megrajzolni a Jobbik helyét és szerepét. Aztán választ akarok adni aktuális, a mindennapokat uraló kérdésekre. Végül beszélni kívánok a jövő azon legfontosabb problémáiról, hazánk hármas csapdahelyzetéről, amelyekre a magyar politika az elmúlt évtizedekben nem, hogy megoldást nem talált, de még felvetni sem merte azokat. Ebből fakad, hogy a hazai közélet szereplői közül lehetetlen választani jövőképük alapján, merthogy a pártoknak egyszerűen nincs jövőképük. Félnek, menekülnek a jövő elől. Mi bátrak vagyunk, mert az igazság szabaddá tesz.
Ebben a húsz évben az egész magyar társadalom csalódott, így az ún. rendszerváltó pártok – a Fidesz és az MSZP – nehéz helyzetbe kerültek. Egyszerre kellett védeniük gyalázatos teljesítményüket, másrészt magukat a megújulás letéteményeseiként feltüntetniük. Az MSZP volt a nehezebb helyzetben, mert az elmúlt húsz év felelősségének jelentős része őket terhelte, továbbá éppen az ő nemzetpusztító nyolc évük ébresztette fel az alvó többséget. A Fidesz érzékelve a folyamatokat, egy gyomorforgató játékba kezdett. Hagyta, hogy az MSZP a vesztébe rohanjon, amely még nem volna baj, sőt, igencsak kívánatos lenne, de egyúttal azt is engedte, hogy magával együtt az egész országot is csődbe vigye. Bár az utcán egyre erősebb volt az emberek hangja 2006 után, a Fidesz mégis úgy okoskodott, hogy minél jobban szétveri hazánkat Gyurcsány, 2010-ben annál nagyobb győzelmet arathatnak ők. És így is lett. Ki kell tehát mondani, a Fidesz nem azért nyerte meg a választásokat magabiztosan, mert annyira jó ellenzéki párt volt, vagyis mert munkája alapján megérdemelte, hanem azért, mert aljasul, bár jól számított. A „minél rosszabb az országnak, annál jobb nekem” logikája óriási választási győzelmet hozott neki.
A cikk folytatása itt olvasható.