Close

Hiába várta Gyurcsányt az MSZP választmánya

Az MSZP szerint rossz irányba mennek a dolgok az országban. A választmány tagjai a párt megújításáról is tárgyaltak, politikájuk középpontjába a fiatalokat állítanák. Gyurcsány Ferenc nem ment el az ülésre.

A Magyar Szocialista Párt önmeghatározása, ideológiai alapelvei, és programja is téma volt a párt választmányi ülésén, illetve döntöttek az MSZP 2011-es költségvetési irányelveiről is. Simon Gábor választmányi elnök azt mondta: szellemi pezsgés indult el mind a párt alapértékeit tekintve, mind pedig jövőbeni politikájukat és feladataikat illetően.

A választmányi ülésre ugyan meghívták, de nem ment el Gyurcsány Ferenc volt pártelnök-miniszterelnök – mondta Simon Gábor. „Nekem ez nagyon fáj, mert a Magyar Szocialista Párt választmánya az a hely, ahol igazán nívós politikai vitákat lehet folytatni. Az lenne a helyes, ha mindenki, akinek van elképzelése, nézete az előttünk álló teendőkről, eljönne” – fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc nem vett részt a választmányi ülésen, de megosztotta gondolatait a MSZP jövőjét illetően. Egy ajkai lakossági fórumon azt mondta: az MSZP átalakításával egy új pártot kell létrehozni, amelynek most van itt az ideje. Szerinte szólni kell a politikától megcsömörlött fiatalokhoz, és helyet kell adni a civileknek is.

Nem volt jelen az MSZP választmányi ülésén amerikai útja miatt a párt elnöke, Mesterházy Attila sem.

Forrás: Magyar Rádió

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top