A pártállam volt belügyminiszterét azzal vádolják, hogy jelentéktelen színben tüntette fel a kommunista rendszer bűneit, amikor Közbeszéd című műsorunkban az 1956 utáni időszakról beszélt. Egy Hágában dolgozó magyar jogász ugyanakkor azt kezdeményezte az ügyészségen: tetteiért indítsanak nyomozást Biszku Béla ellen.
Én ezt nem forradalomnak tartom, hanem ellenforradalomnak” – mondta a műsorban. A volt MSZMP-és politikus 1957 és ’61 között volt belügyminiszter. Az interjúban arról is beszélt, hogy szerinte nem koncepciós perek voltak ’56 után.
– De akkor ezeket független ítéleteknek és nem koncepciós ítéleteknek tartja?
– Nem tartom annak. Valamilyen cselekmények alapján történtek az ítéletek – hangzott Biszku Béla válasza.
Egyebek mellett ezen kijelentései miatt vádolják most Biszku Bélát. A kommunista bűnök tagadása vagy jelentéktelen színben feltüntetése ugyanis nyár óta büntethető. A fideszes Gulyás Gergely a rendszerváltás tragikomédiájának nevezte, hogy nem azért folyik eljárás a volt belügyminiszter ellen, mert vér tapad a kezéhez. Szerinte a nemzetközi jogra alapozva megtörténhet Biszku Béla felelősségre vonása a tetteiért is.
„Az a lehetőség szerintem ma is fennáll, hogy a nemzetközi jogi egyezményekre való hivatkozással megállapítható legyen a büntetőjogi felelőssége azoknak a kommunista vezetőknek, akik effektíve közreműködtek ártatlan emberek kivégzésében – mondta Gulyás. A Jobbik szintén úgy látja: tetteiért kellene elítélni a volt belügyminisztert.
A Fővárosi Főügyészség ugyanakkor novemberben elutasította a Hágában dolgozó jogász, Gellért Ádám ilyen irányú kezdeményezését, aki a döntés ellen panasszal élt a Legfőbb Ügyészségnél, amit szintén elutasítottak.
Forrás: www.fidesz.hu
