Az MSZP választmánya döntött a párt 2011-es költségvetési irányelveiről – mondta Simon Gábor, a párt választmányi elnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón. Gyurcsány Ferenc nem vett részt a választmányi ülésen, annak ellenére, hogy meghívást kapott.
Simon Gábor hozzátette: a párt tényleges költségvetéséről való döntést a második negyedévben hozzák majd meg. Mint mondta, a választmányi ülésen résztvevők még mindig tárgyalnak a párt ideológiai alapelveiről, a párt megújításáról és jövőjéről. Ez azt mutatja, hogy egy szellemi pezsgés indult meg a párton belül, választmányi keretek között – tette hozzá.
Újságírói kérdésre válaszolva a választmány elnöke közölte: Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök nem jött el a választmányi ülésre, annak ellenére, hogy meghívást kapott. Elmondta, hogy Mesterházy Attila, a párt elnöke pedig azért nem volt jelen az ülésen, mert tudomása szerint az Amerikai Egyesült Államokban van. Simon Gábor a választmányi ülésen elhangzottakról elmondta: Balogh András elnökhelyettes azt hangoztatta, hogy a Fidesz igazi természetét az egykulcsos adórendszer mutatja meg, a többi, szavai szerint „csak populizmus”.
Lendvai Ildikó, a Programtanács elnöke pedig azt mondta, a Programtanács az MSZP-ben olyan, mint a GPS az autóban – tette hozzá Simon Gábor.
Kiemelte, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban Magyarország a nemzetközi figyelem középpontjába került, mint az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő ország. Véleménye szerint ez a figyelem nagy sikereket és még nagyobb „blamázsokat” okozott. Európában nem szokás az a felvetés, hogy a hatalom kontrollálja a nyilvánosságot – jelentette ki.
* * * * *
Gyurcsány Ferenc, aki a meghívás ellenére nem vett részt az MSZP választmányi ülésén, pénteken Ajkán tartott fórumot és sajtótájékoztatót az általa létrehozott Demokratikus Koalíció céljairól. Az egykori pártelnök fórumra hívta az érdeklődőket, a programról azonban a sajtót kizárták, csak fotókat készíthettek. A megelőző sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy ami a kormányt illeti, úgy látja, az a nemzetközi elszigetelődés kormánya lett, ez pedig nagyon kínos.
– A miniszterelnök nem tud elintézni semmit Moszkvában, Brüsszelben kiabálnak vele, Washingtonban nem fogadják. Magyarország ilyen nemzetközi elszigetelődésben még nem volt. Akkor tud előrejutni, ha képes mások érdekeit figyelembe véve együttműködni, de hogy nem tud, ez példátlan évtizedek óta. Leváltani viszont a magyar választók tudják, nem a külföld. A politikai küzdelmet nekünk kell megvívnunk. Sokan csalódtak a korábbi remények után, az átlagos és alacsony havi jövedelműek fizetése jelentős csökkenésével kell szembesülni. Háromszázmilliárdot úgy költ el az ország, hogy ebből a 200-300 ezret keresőknek ad, a kis bérekből pedig elvesz. Erre nincs ennyi pénz. Ha pedig van, akkor azt másra kell költeni – szögezte le Gyurcsány Ferenc. Hozzátette, hogy egy, az MSZP átalakításával, a Fidesszel szemben álló demokratákat összegyűjtő, lényegében új pártot kell létrehozni, ennek most van itt az ideje. Arról is beszélt, hogy helyet kell adni az aktív civileknek, engedni kell, hogy véleményt mondjanak, a változtatáshoz pedig együtt kell működni a politikával.
– Ajka felé jövet nem lehet nem gondolni a katasztrófára, amely családok százait tette tönkre. Ugyanakkor fantasztikus dolog, hogy hihetetlenül sokan mozdultak meg, hogy segítsenek. Érthetetlen, hogy ezek a segélyek miért nem jutnak célba, mintha kézen-közön eltűnnének. Helyes, ha vizsgálat folyik az ügyben.
Lapunk kérdésére, hogy új szervezete megszólítja-e, és ha igen, miként a fiatalokat, Gyurcsány azt válaszolta, hogy hozzájuk az őszinteség útja vezet. – Akkor jönnek közénk, ha látják, hogy amit mi képviselünk, az közel áll a vágyaikhoz. Olyan őszinte nyelven kell politizálni, ami Őszödöt is jellemzi. Május óta mindenki veszített a támogatottságából, a fiataloknak elegük van ma a politikából – mondta Gyurcsány Ferenc.
* * * * *
A Jobbik elnöke szerint az elmúlt 20 év nem ét véget és „ami most zajlik, az a magyar rendszerváltás második elsikkasztása.” Vona Gábor erről szombaton beszélt a Jobbik évadnyitó rendezvényén. Az ellenzéki pártelnök hangsúlyozta: az elmúlt 20 évben mindenki csalódott és „ebben az MSZP-nek van a legnagyobb sara, de a Fidesz is gyomorforgató játékot űzött, amikor hagyta, hogy az MSZP saját vesztébe rohanjon és ezzel az országot is veszni hagyta.” Vona szerint a Fidesz az elmúlt években azt a taktikát folytatta, hogy „minél jobban szétveri az országot Gyurcsány, annál nagyobb lesz a Fidesz választási győzelme 2010-ben.”
A pártelnök úgy véli: az is a Fidesz és Orbán Viktor felelőssége, hogy „nem vetettek véget az elmúlt 20 évnek, hanem mentőövet dobtak neki.” A Jobbik elnöke leszögezte: ha lenne valódi rendszerváltás, annak az lenne a következménye, hogy az MSZP megszűnne. Vona Gábor ugyanakkor arra figyelmeztette a közel kétezer fős hallgatóságát, hogy „nem szabad lebecsülni az MSZP-t, mert ahogy beindul a Fidesz népszerűség-vesztése, úgy fogják újra felépíteni az MSZP-t”, még akár az is lehet, hogy más néven.
„Ezt kell nekünk megakadályozni, mert a Jobbik célja a szocialistákat az utolsó szálig kisöpörni a közéletből” – fogalmazott Vona Gábor. A pártelnök szerint ugyanakkor a Fidesz kormányzása sem megoldás, ugyanis a „Fidesz 1994 óta ki van éhezve arra, hogy egyedül kormányozhasson és most nem tudnak uralkodni magunkon és zabálják a kormányzást.” Vona Gábor úgy foglalta össze a magyar közéletet, hogy a Fidesz a kormány, a Jobbik az ellenzék, az MSZP pedig az ellenség. A pártelnök Gyurcsány Ferencet akkora nagy színésznek nevezte, akit „sokan szeretnének már több darabban látni.” Az ellenzéki pártelnök bírálta a kormányt az új alkotmány készítése, a médiatörvény, az adórendszer, az elszámoltatás hiánya, a devizahitelesek magukra hagyása és a magyar föld eltékozlása miatt.
Vona Gábor hangsúlyozta: ha pártja kormányra kerül, akkor „helyre fogja állítani a jogfolytonosságot az alkotmányban,” ki fogja „söpörni a szemetet a médiából és minden háztartásba ingyen internet-hozzáférést biztosít, hogy az emberek végre felébredjenek”, valamint az első és második gyermekek vállalásának ösztönzése mellett háromkulcsos adórendszert vezet be. Az ellenzéki párt tevei szerint „az átlagos keresetűek 12, a gazdagabbak 21 az évi 12 milliónál többet keresők pedig 32 százalékos személyi jövedelemadót fizetnének.”
Emellett Vona Gábor megígérte, hogy kormányra kerülésük esetén börtönbe zárják a „politikusbűnözőket”, az eredeti árfolyamokon forintosítják a devizában felvett lakáshiteleket és megvédik a magyar föld- és vízvagyont. Vona Gábor szerint Magyarország „nemzetközi-, adósság-, és demográfiai csapdában van.” A pártelnök úgy vélte: Magyarország az Európai Unió „gyarmata és szeméttelepe” és Magyarország csak az unió „cselédje” lehet. Megoldásként Vona Gábor összefogást javasolt a „sorstárs kelet-közép-európai” tagállamokkal, amely alternatívát jelenthet az Európai Unióval szemben. Vona Gábor elismerte, hogy ez csak Trianon „újragondolásával” valósulhat meg, de a Jobbik ragaszkodik „az őshonos magyar kisebbségek önrendelkezési jogához a földjeiken.”
Az adóssággal kapcsolatban Vona Gábor szerint „naiv, aki azt hiszi, hogy a 20 ezer milliárdos államadósságot vissza lehet fizetni a gazdaság felpörgetésével, hiszen a gazdaságot is pont az adósságteher lassítja.” A Jobbik álláspontja az, hogy az államadósság újratárgyalásával el kell érni „annak egy részének leírását.” A demográfiai csapdával kapcsolatban Vona Gábor hangsúlyozta: ennek oka a magyarság fogyása és „a cigányság elképesztő szaporodása és már csak idő kérdése, hogy mikor lesz a cigányság a többség Magyarországon, ami pedig biztosan polgárháborúhoz vezet. A Jobbik pártelnöke leszögezte: mindent meg kell tenni a cigányság felemelése érdekében, a magyar családok népszaporulatának ösztönzése érdekében és „le kell lassítani a cigányság népszaporulatát.”
MTI – InfoRádió – naplo.hu
