
Ünnepélyes gála keretein belül díjazták a 2010-es esztendő legjobb junior korú sportolóit. A leányoknál a cselgáncsozó Joó Abigélt, míg a fiúknál, a kardvívó Illiasz Nikolaszt szólították az Uránia Filmszínház színpadára.
A Héraklész-gálán a húsz olimpiai sportág legjobb fiú és leány versenyzője kapott díjat, így összesen több mint félszáz fiatal sportoló részesült elismerésben. A Héraklész-program keretében jelenleg mintegy 1800 sportoló kap rendszeres állami támogatást, akik a 2010-es világ- és Európa-bajnokságokon összesen 145 érmet szereztek. A Nemzeti Sportintézet által szervezett ünnepségen a 14-23 éves kor közötti versenyzőket és edzőiket jutalmazták.
A lányoknál Joó Abigél azzal érdemelte ki egyéni abszolút elsőséget, hogy a 78 kg-os súlycsoportban tavaly a felnőtt és a junior cselgáncs Európa-bajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhatott fel. A fiúknál győztes kardvívó, Iliász Nikolász a kadett- és a junior-világbajnokságon is aranyérmet szerzett és mindemellett a felnőtt válogatottnak is tagja volt. Érdekesség, hogy Iliász Nikolasz 2010-es teljesítményével két szingapúri ifjúsági olimpiai bajnokot is maga mögé tudott utasítani. Bernek Pétert, aki 200 méteres hátúszásban és Biczó Bencét, aki 200 méteres pillangóúszásban győzött a tavalyi ötkarikás játékokon. A nagycsapatoknál csak egy győztest hirdettek, itt a junior Európa-bajnokságon bronzérmes női vízilabda-válogatott érdemelte ki az elsőséget.
A 2010-ES ÉV LEGJOBB JUNIOR SPORTOLÓI
(a díjazottak edzői)
ASZTALITENISZ: Madarász Dóra Csilla (Vámossyné Oláh Zsuzsanna) és Lakatos Tamás (Szily György)
ATLÉTIKA: Krizsán Xénia (Bakai József) és Deák Nagy Marcell (Benkő Ákos)
BIRKÓZÁS: Dénes Mercédesz (Tar Mihály) és Lőrincz Viktor (Sike András)
EVEZÉS: Kiss Hella (Bene László) és Bíró Márk (Molnár Dezső)
JÉGKORONG: Vay Ádám (Fekti István)
CSELGÁNCS: Joó Abigél (Pánczél Gábor) és Tóth Krisztián (Preiszler Gábor)
KAJAK_KENU: Farkasdi Ramóna (Fazekas Tibor) és Dombvári Bence (Kiss István)
KÉZILABDA: Klivinyi Kinga (Papp György) és Holló Balázs (Holló Tibor)
KOSÁRLABDA: Szamosi Amadea (Debreceni Eszter) és Morgen Ferdinánd (Schmidt Béla)
ÖKÖLVÍVÁS: Nagy Tímea (Zöld Ferenc) és Harcsa Zoltán (Szántó Imre)
ÖTTUSA: Kovács Sarolta (Szloboda József) és Demeter Gergely (Demeter József)
RÖPLABDA: Tálas Zsuzsanna (Szabados István) és Baróti Árpád (Kelemen István)
SPORTLÖVÉSZET: Babicz Sára (Leviczki Zoltán) és Biatovszki Máté (Andrássy Árpád)
SÚLYEMELÉS: Berki Lilla (Pócza Károly) és Soóky Gergely (Soóky Zoltán)
TENISZ: Babos Tímea (Babos Csaba) és Fucsovics Márton (Mayer Tisch Péter)
TORNA: Mitykó Bianka Szabina (Nagy Ibolya) és Vágner Levente (Láng Géza)
TRIATLON: Dudás Eszter (Kuttor Csaba) és Hankó Gábor (Lehmann Tibor)
ÚSZÁS: Kapás Boglárka (Nagy Péter) és Biczó Bence (Sántics Béla)
VÍVÁS: Márton Anna (Gárdos Gábor) és Iliasz Nikolasz (Szabó Bence)
VÍZILABDA: Keszthelyi Rita (Mihók Attila) és Vámos Márton (Horváth János)
