Közeleg a szerelmesek ünnepe. De törvényszerű az, hogy csak azon az egy napon ünnepeljük a másikat?
A köztudat úgy tartja, hogy az úgynevezett szerelmesek napja egy külföldről átvett szokás, ami mára benépesítette az egész világot. Ez azonban nem így van. Egészen régre vezethető vissza az ünnep kialakulása, igaz akkor még inkább a keresztény jellege dominált.
Nézzünk egy kicsit a dolgok mögé: Több magyarázat is létezik a Valentin nap eredetéről. Egyes feltevések szerint, Valentin római pap volt, aki Claudius császár üldöztetése alatt vértanúként halt meg, vagy Terni püspöke is lehetett, aki szintén vértanúként lelte halálát. Mások szerint Valentin fiatal keresztényként élt a keresztény vallás üldöztetése idején. Hitéért elfogták és börtönbe zárták, majd halálra verték, és amíg börtönben volt a legenda szerint üzeneteket küldött a barátainak: „Ne felejtsétek el Valentint!” és „Szeretlek benneteket!” Egy másik történet szerint Valentin olyan pap volt, aki titokban párokat adott össze, ellenszegülve ezzel az akkori császár törvényének, amely átmenetileg megtiltotta a házasságkötéseket. A végső teória szerint pedig Valentint bebörtönözték, és ez idő alatt barátságot kötött a börtönőr lányával, akinek írt egy utolsó üzenetet kivégzése napján, amin ez állt: „ A Te Valentinod”. Nem tudni melyik elméletnek van valóság alapja, de mindegyik Rómába nyúlik vissza. Az itáliaiak mindig is szerettek ünnepelni, ez alól főleg a szerelem nem lehetett kivétel. A középkorban például Valentin napján az asszonyok, nyugodt lelkiismerettel léphettek félre, és a férjeknek ezt szó nélkül kellett hagynia. Ezen hagyomány elévülése, úgy gondolom, senkinek sincs ellenére. Nincs az a papucs, de még mamusz férj sem manapság, aki ilyet tűrne (tisztelet a kivételnek).
A világ minden részén máshogy ünnepelnek. Angliában Valentin nap reggelén, a fiatalok az első elébük kerülő (ellenkező nemű) embert ajándékozzák meg, akinek aztán nagy figyelmet kell szentelnie az elkövetkezendő időben „reggeli lovagjára, vagy hercegnőjére”. Franciaországban egy dobozból húzzák ki egymás neveit az emberek. Egyébként innen származnak az első verses kötetek, valamint üdvözlőkártyák.
Azonban hazánkban más a helyzet. Az évnek ezen a napján mindenkinek hivatalosan is bele kell merülnie a lila köd és az ezzel járó rózsaszín felhő sokasságába. Akárcsak karácsonykor, ilyenkor is ajándékokkal próbáljuk meg elhitetni párunkkal, mennyire fontos számunkra. A legtöbb ember főleg ilyenkor szeret hozzájárulni az ajándéküzletek forgalmához. Mindenki lázasan járkálja végig a környezetében fellelhető összes boltot, hátha megleli azt, amivel örömet okozhat (akkor éppen aktuális) szíve választottjának.
Ebben az elanyagiasosodott világban nem tudjuk eléggé értékelni a kis dolgokat. Pedig akár egy kedves szó, gesztus is bearanyozhatja napunkat, ha attól halljuk, akitől szeretnénk, és persze azt, amit szeretnénk. Kiváltképp, ha mindez szívből és őszintén jön. Akármilyen ajándékkal elhalmozhatjuk a másikat, semmi jelentősége, ha nincs mögötte tartalom. A legtöbben pedig sajnos ész nélkül dobálóznak, a szeretlek, imádlak és hasonló jelentéstartalmú szavakkal. Nem mindegy, hogy valaki csak beéri veled, vagy tényleg Rád vágyik. Már pedig aki a második csoportba tartozik, annak maga a puszta tény, hogy létezel, megfizethetetlen. (A többire ott a Mastercard). És ehhez nem kell egy külön ünnepet fenntartani. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy soha ne lepjük meg semmivel kedvesünket. Mindig jól esik a figyelem, de nem Valentin napkor kell bepótolni azt, amit az év többi pillanataiban nem tettünk meg. A legértékesebb dolog pedig, amit valaha a másiknak adhatunk, az önmagunk. És ennél nem is kell több szerelmünk jelzálogaként.
Minden olyan dolog örömet tud okozni, amit attól kapsz, akit szeretsz, függetlenül attól, milyen értékű. A kis dolgok sokszor nagy dolgokat vihetnek véghez. Az egymás iránt érzett szeretet, szerelem, nem köthető egyetlen dátumhoz. Az igazi szerelmeseknek minden nap ünnepnap, mert ott vannak egymásnak.