
Immáron hetedeik alkalommal búcsúztatták az évet egy fergeteges sportgálával kézilabdázóink. A Debrecenben zajló „mulatság” fénypontja, a 2000-es sydney-i olimpia női kézilabda döntőjének megismétlése volt, vagyis a Magyarország-Dánia összecsapás.
A showt, a város két legsikeresebb szakosztályának, az EHF Kupa-győztes női kézilabdások, valamint a Bajnokok Ligájában is megforduló férfi labdarúgók összecsapása nyitotta. A mérkőzésen pályára lépett a debreceni nevelésű, s jelenleg a holland PSV Eindhoven futball csapatát erősítő Dzsudzsák Balázs is. A találkozó szünetében megválasztották minden idők legjobb debreceni sportolóját. A nagy presztízsű serleget a kick-box világbajnok Tumbász József vehette át.
Ezután következett a magyar csörgőlabda válogatott bemutató mérkőzése. Ekkor a zajos tömegen, néma csend lett úrrá a Főnix csarnokban. Több ezer ember nézte szájtátva a látássérült emberek játékát, amint épp vetődnek, kapura rúgnak, vagy olykor irányítják egymást a pályán. A látványos és megható „mérkőzést” vastapssal hálálta meg a közönség.
A gála az ifjú tehetségek szivacskézilabda meccsével folytatódott. A találkozón a Debreceni Sportiskola és az FTC szivacskézilabdázói léptek pályára. Egyébként hazánk az első országok között volt a világon, akik bevezették az utánpótlás-képzésben a szivacskézilabdát. Ennek az az előnye, hogy a szivacsot a kisgyermekek is megtudják fogni a kezükben, s ezáltal fejleszthetik képességeiket, hogy ők lehessenek egyszer a jövő Bojana Radulovicsai…
A kicsik után az évtized legjobb kézilabdázójának megválasztására került sor. A több hétig tartó szavazás alatt, csaknem negyvenezer voks érkezett a jelöltekre, ami bizonyítja, hogy a kézilabdának óriási szurkolói köre van Magyarországon. A közönség szavazati alapján az Évtized kézilabdázója a kétszer is a világ legjobbjának választott Bojana Radulovics lett. Az olimpiai ezüstérmes „Boki” meghatódottan futott be a pályára a díj átvételéhez, majd a közönség szűnni nem akaró tapsa mellett elmondta, hogy büszke sikereire, de még ennél is nagyobb boldogság számára, hogy felhúzhatta a magyar válogatott címeres mezét és játszhatott az olimpián.

Radulovics gyorsan letörölte örömkönnyeit és már le is futott a pályáról, hisz következett az est legjobban várt mérkőzése, a tíz évvel ezelőtti sydney-i olimpiai döntő visszavágója, az újratöltött Magyarország-Dánia összecsapás. A találkozó előtt egyperces néma fejhajtással emlékeztek a 2005-ben autóbalesetben elhunyt, Sydney-ben még a magyar csapatot erősítő világklasszis játékosra, Kulcsár Anitára.
A tíz évvel ezelőtti tornán mindkét együttes csak hosszabbításban jutott túl a negyeddöntőn – a magyarok az osztrákokat, a dánok a franciákat verték ráadásban –, aztán következett a norvégok elleni 28–23-as, azóta is megismételhetetlen siker, a dánok pedig a dél-koreaiakat győzték le. A döntőben a magyarok már hat góllal is vezettek a második félidő derekán, ám a skandináv együttes innen fordított, és nyert 31–27-re. A mostani gála abból a szempontból is egyedülálló volt, hogy még sohasem rendeztek olimpiai döntőnek ilyen jellegű visszavágót.
A 2×20 perces gálameccs elején a dánok elhúztak 7–2-re, ám a szünetig sikerült felzárkózni a magyar együttesnek 10–8-ra. Tíz évvel ezelőtti önmagát idézte az Anette Hoffmann-Katrine Fruelund páros. A duó komoly zavart okozott védelmünkben. A mienk azonban rögtön válaszoltak, s csakúgy mint az olimpián oly sokszor, akcióba lépett a Kökény-Pádár duó, s az egykori fradisták góljainak köszönhetően tartani tudtuk a félidei különbséget. A hajrát egálról folytathatták a felek miután Fruelundot nem tudtuk tartani, de a végén Radulovics büntetőjéből egyenlítettünk. Mocsai Lajos edző ezután érdekes taktikai lépésre szánta el magát: a komplett magyar válogatottat beállította védekezni. A végén még maga a mester is beállt passzolgatni, így a fiesztává alakuló „újratöltött” mérkőzés, 21-21-es döntetlennel ért véget.
A gála ennek tükrében nem is zárulhatott mással, mint teljes közönségsikerrel…
MAGYARORSZÁG 2000 – DÁNIA 2000 21-21 (8-10)
(A tíz évvel ezelőtti olimpiai döntő az akkori résztvevőkkel)
MAGYAROSZÁG: Farkas A. (kapus), Balogh 2, Kántor, Radulovics 6, Kökény 3, Pádár 4, Deli, Farkas Á. 4, Lőwy, Simics, Siti 2. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos.
DÁNIA: B. Nielsen (kapus), Fruelund 5, Brödsgaard 6, Kjaergaard 1, Kolling 2, Böttzau 1, Roslyng, Hoffmann 5, Vestergaard 1, A. Nielsen 1. Szövetségi kapitány: Jan Pytlick.
