Hosszú évek fájdalmas tapasztalatai és tanulságos cikkáradatai után még mindig bekapcsolom a televíziót fadíszítés közben. Ez egyfajta megszokás, kíváncsiskodás, vajon hány bőrt akarnak még Shrekről lehúzni, és karácsony melyik napján veszik elő a Babe-et. Persze karácsony van, és kellenek is a könnyed vígjátékok. De ahogy képes valaki megcsömörleni a töménytelen mennyiségű töltött káposztától, könnyen elegünk lehet az unásig ismételt filmekből is.
Hiba volt délelőtt felkelni. Még nagyobb hiba volt bekapcsolni a tévét. Jöhetnek a kérdések: Miért nem dobtam már ki? Miért nem néztem meg egy dvd-t? Miért kell egyáltalán ilyenkor a képernyő elé ülni? Egyszerű. A remény, hogy találhatok egy kellemes, gyermekkori emléket felidéző műsort, minden karácsonykor magával ragad, és akaratlanul is a távirányító felé nyúlok miatta. A kezdeti lelkesedésemet hamar elkergette a Tv2 Barbie Mariposája, melyet nagyjából fél percig bírtam, mielőtt agyonnyomott volna az animációs csoda rózsaszínű érzelemtengere. Természetesen nem én voltam a célcsoport, de el tudom képzelni, hogy milyen károkat okozhat egy ilyen giccsparádé egy 12 éves kislány lelki világában. Miután végeztem a karácsonyfa befaragásával, ismét bátorkodtam bekapcsolni a tévét, az RTL Klubon a Beethoven első és második részét adták le „egyszuszra”, és bár a Newton család története már gyerekbarátabb, mint Barbie, azért három órán keresztül senkit nem képes lekötni. Két Beethoven között átkapcsoltam a királyi csatornára, a Melyiket a kilenc közül? 2006-os feldolgozása igen gyengére sikeredett, szintén nem tűnt jó választásnak. A kötelező híradók és időjárás-jelentések után a Tv2 újra előhúzta a Shrekből az Angyalt. A mesével nincs is probléma, a mogorva de végül kedvessé változó zöld ogre mindenki szívébe belopta magát. De a kereskedelmi adó már három éve, minden karácsonykor leadja ezt a félórás bohóckodást, hogy ezzel is betömködjék az ünnepek alatt kialakuló műsoridő-űrt. A Viasat3-ra átkapcsolva a CSI-ból adtak le egy részt, meg sem lepődtem rajta, hogy szenteste bomló tetemeket mutogatnak a tévében, az RTL-en a ValóVilág futott éppen…ez viszont már nekem is sok volt, úgy gondoltam ennél már nincs lejjebb. Feladtam, pedig csak párszor pillantottam a tévére ezen a napon, mi történt azzal, aki egész nap bámulta a beszélő dobozt? Ajándékozás, karácsonyi vacsora, lelki feltöltődés, tévé természetesen kikapcsolva. A vacsora utáni csöndes szuszogás közepette mégis futottam még egy kört a csatornákon. A tematikus adók egykaptafára épült műsorai karácsonykor sem mutattak túl sok változatosságot. A Viasat3-ra átnézve ismét egy „szaftos” krimit vártam, ehelyett pozitív csalódás ért. A nap első értelmes filmje, az Igazából Szerelem abba a kategóriába tartozik, amely még megfelel egy teli pocakkal a karácsonyfa előtt tespedő ember romantikus komédia szükségleteinek, telitalálat volt, de sajnos éjfél után ért véget, és számtalan reklám szakította félbe. Ettől még vitathatatlanul a nap egyik legértelmesebb filmje volt.
December 25.
Ha hajnal ötkor és fél hét között kapcsoltam volna be a tévét, valószínűleg más hangvételűre sikerül ez a cikk. Az Ecranul Nostru az M1-en, a Top Shop a Tv2-n és a Győzike a Cool-on azt bizonyítja, hogy karácsony első napja semmit sem jelent a hajnali műsorsávot összeállítók számára. Pedig ki ne szeretne egy karácsonyi hajnalon felkelni, és egy kávéval a kezében végignézni a széttépett csomagolópapírokkal borított szobán, egészen fel a karácsonyfáig, majd a napi roham kezdete előtt valamilyen kellemes műsort megtekinteni a tévében. Valószínűleg senki, de ha mégis, akkor egy feliratos nemzetiségi műsor, Horst Fuchs autótisztító kenőcsei, és egy hadováló cigányceleb között válogathat. Igazán idilli.
Szerencsére nem kellett ötkor kelnem, 12 előtt is csak azért másztam ki az ágyból, mert családi ebéd tarkította a napomat, és azon bizony tiptop módon kell megjelennie a karácsonyozónak. Sehol egy bekapcsolt tévé, sehol egy idegesítő műsor. Tökéletes. Egészen az ebéd utáni első óráig, amikor a beszélgetés közepette előkerül a távkapcsoló. Nézzünk egy természetfilmet, hallgassunk egy igényes zenecsatornát (VH1), de semmiképp ne kapcsoljunk az országos kereskedelmi csatornák egyikére sem. Tegnapi rémálmom ismét utolért. Még pont elértem a Barbie mesés karácsonya című önfeledt ömlengést, Barbie arcát megpillantva ordítva kapcsoltam tovább. Örültem is, hogy az M1-en a Copperfield Dávid megy (szerencsére nem egy, a bűvészről szóló olcsó adaptáció volt, hanem az eredeti történet) de sajnos ez már a második része volt, az elsőről pedig lemaradtam, így nem sok értelme volt nézni. A Beethoven harmadik és negyedik részét is leadta a Tv2, azért két nap alatt négy Beethoven testvérek között is súlyos mérgezést okozhat. Gondoltam újítok, a Film+-ra mindig lehet számítani, ha nevetni szeretne az ember. Természetesen nem a filmeken, hanem azok szánalmasságán. Ezúttal a Rendőrakadémia 7. részét vették elő, amit idén már nyolcszázötvennegyedjére adtak le valamelyik adón. Azért estére összeszedte magát a csatorna, más kérdés, hogy a Sylvester Stallone és Wesley Snipes főszereplésével készült Pusztító nem karácsony első napjára való. Azért mégis kellemesebb volt az ATV-n a Ben Hur, csodálkoztam is, hogy képesek embernek való műsort leadni, mindenesetre a 11 Oscart besöprő, 51 éve készült műremek ma is megállja a helyét, még karácsonykor is.
December 26.
Karácsony második napjára elfogyott az életkedvem a tévénézést figyelembe véve. Már csak egy nap, gondoltam, ideje végignézni végre egy filmet. De melyiket? A Rudi malac újra száguld-ot (Rennschwein Rudi Rüssel 2)? Semmiképp. A Dzsungel Könyve második részéről menthetetlenül lemaradtam, pedig ez egy szép próbálkozás volt a Viasat3 részéről. A Film+ viszont megmentette a napomat, az Ördög jobb és bal keze a Bud Spencer-Terence Hill páros egyik legmókásabb filmje, és mindkét részt leadták egy nap. Az elsőt lekéstem, de a másodikat már majdnem a legelejétől láttam. Igazi karácsony második napjára való kikapcsolódás. Nem volt műhó, sem óriástélapó, sem tajtékzó kisgyerek benne, és pont ezért volt erre a napra illő ez a film. Lehet, hogy számtalanszor ismételték már (azért nem annyiszor, mint a Bunyó Karácsonyig című, szintén SpencerHill filmet, amit szerencsére már december 12-én ellőttek) de jólesett az ismerős pofonokat újból megnézni, és szinte éreztem a hagymásbab illatát is. Ezen felbuzdulva maradtam a Film+-on, sajnos a Leslie Nielsen-es Kamuzsaru nem az idén elhunyt poéngyáros legjobb filmje, átkapcsolva az M2-re viszont a Frakk a macskák réme fogadott, önfeledt negyedórás szórakozás következett. Megvolt a gyermekkori emlékeket felidéző rajzfilm, amire már 24-e óta vártam. Ezzel a kellemes élménnyel le is zártam a karácsonyi tévézést, bárki mondhatja, hogy ennél ezerszer jobb műsorokat is találhattam volna az ünnepek alatt, és azt is gondolhatják, hogy három napig csak a tévé előtt ültem, amit persze meg kell, hogy cáfoljak, hiszen néhány műsort csak egy-két percig bírtam (néhány információhoz pedig már csak utólag jutottam hozzá – műsorújság), és azért az ünnep szépsége volt az elsődleges. A fő tanulság persze az, hogy karácsonykor csak előre megfontolt szándékkal kapcsoljuk be a tévét, hiszen iszonyatos traumák érhetik a nézőt.
A cikk elején említettem, hogy kíváncsi vagyok, karácsony melyik napján láthatjuk a Babe-et. Csodás módon karácsony napjain nem volt a műsorra tűzve, ám a kedves, beszélő kismalac idén sem marad ki a kínálatból (10 éve minden csatorna egymás között cserélve ismételgeti), a két ünnep közötti első napon (tehát ma) 22-órától a Tv2-n megtekinthető Hoggett gazda, és farmjának története.