Karácsony kegyelmi idején szögezzük hitünk tekintetét a gyermekre, aki értünk született, nekünk adatott, Szűz Mária példáját követve, aki szívébe zárta ezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk. Hordozzuk szívünkben mindannyian a szüntelenül várakozó Egyház imádságát: „Ó Bölcsesség, jöjj el, és mutasd meg nekünk az üdvösség útját!” Krisztus világossága ragyogja be mindnyájunk szívét, áldása legyen velünk mindenkor!
Karácsony szent éjszakáján Isten és ember közös történelme csúcspontjához érkezett. Isten Igéje, testté lett és közöttünk ütötte fel sátrát. Krisztusban megjelent nekünk Isten emberszeretete, az irgalom elébe sietett az irgalomra szorulóknak, a kegyelem pedig megnyílt a bűnösök előtt.
Ez az ünnep megmutatja számunkra Isten igazi „arcát”. Az ember gőgből fakadó kísértése, hogy bálványokat fabrikáljon magának Isten helyett. Gyöngeségünkben azonban segítségünkre siet az Úr. Az a misztérium, amelyet Karácsonykor szemlélhetünk, közelebb visz minket Isten igazi valójához. Előttünk semmi más, csak egy kisgyermek. Törékeny, mint egy kisgyermek. Az igazság felé vezet, ahogy egy kisgyermek. E gyermekben tárul elénk Isten igazsága, hitünk számára ő az örök dicsőség kisugárzása. Szemünk előtt az emberi gyermek embersége, hitünk pedig Isten fönségét szemléli. Nem látunk mást, mint a kisded gyöngeségét, a hitben viszont Isten erejét szemléljük. Ebben a gyermekben a szeretet összekapcsolta az időt az örökkévalósággal, Isten változhatatlan természetét az ember változékony természetével. Isten, a mi Istenünk, nem úgy lép elénk, mint minket letaglózó hatalmasság, vagy vetélytárs, akitől félnünk kellene, hanem mint kisgyermek, akit gondoznunk kell, és mint testvér, akit szeretnünk kell.
Karácsonykor azonban megmutatkozik az ember igazi arca is. Kezdettől fogva nagy kísértés az ember számára hogy „olyan legyen, mint az Isten”. Nem úgy, mint a Teremtő, aki a szeretet és az élet forrása, hanem mint Isten bálvány-mása, szeszélyes uralkodó, aki a halál forrása. A Karácsony misztériuma most egy új ember arcát, egy új teremtés képét állítja elénk. Betlehemben megtanuljuk Krisztus lelkületét: itt vége minden hiúságnak és eltűnik minden vetélkedés; itt a szegénységben újjászületik az alázat, az alázatban az öröm, az örömben a dicsőítés. Betér házunkba a szeretet vigasztalása és az őszinte együttérzés. Az isteni bölcsesség kimondhatatlan misztériuma ez! Eljött az Úr, hogy szolgáljon; az Üdvözítő gyermekké lett, hogy magához vonzzon minket, és így kiengesztelődhessünk saját kicsinységünkkel is. Az Isten Igéje emberré lett, hogy mi emberek Teremtőnk felé forduljunk és tiszteletet adjunk annak, aki minket életre hívott, hogy szabadok legyünk mi, akik előzőleg rabok voltunk, és elnyerjük Isten fiainak állapotát. A szent éjszakában a kegyelem által megtapasztaljuk: azt az emberséget, amely távol került Istentől az ember gőgje által, Krisztusban Isten magához ölelte az ember iránti szerelmében. Karácsony szent éjszakáján, amikor a kicsinnyé és szegénnyé lett Istent szemléljük, megtanuljuk, hogyan kell őt felismerni minden kicsiny és szegény emberben. A betlehemi gyermek iránti gyöngéd érzelmeinkből így lesz kenyér az éhezőknek, ruha a ruhátlanoknak, közelség a betegek számára, részvét a foglyok iránt, segítség a rászorulóknak.
E szent ünnepen szegezzük tekintetünket a gyermekre, aki értünk született, nekünk adatott és Szűz Mária példáját követve, aki szívében zárta ezeket a dolgokat, fedezzük föl a gyermekben Isten igazi arcát.
Krisztus világossága ragyogja be mindnyájunk szívét, áldása legyen velünk mindenkor!
Boldog Karácsonyt és szép újesztendőt!
Budapest, 2010. adventjében
a magyarországi ferences testvérek
Forrás: ferencesek.hu