Close

Százezerrel emelnék az orvosi béreket

Határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek az orvosok és szakdolgozók béremelésére Gyenes Géza és Pősze Lajos. Indítványukkal azt kérik, hogy az orvosi alapjövedelemek januártól átlagosan nettó százezer forinttal, más egészségügyi dolgozóknak pedig nettó 45 ezer forinttal növekedjen. Az indítványozók kalkulációja szerint ez a lépés, mindössze 120 milliárd forintba kerülne a költségvetésnek. Az egészségügyben a bérek még a nemzetgazdasági átlagjövedelmet sem érik el, a keresetek átlaga 180-190 ezer forint között mozog. A Magyar Ápolási Igazgatók felmérése szerint a szakdolgozók 2002 óta nem kaptak béremelést, fizetésük reálértéke folyamatosan csökkent, miközben megszüntek azok a juttatások, amelyek pályán tartották az ápolókat. A jövő évre elfogadott adószabályok pedig kifejezetten hátrányosan érintik ezt a szektort. Béremelés nélkül ugyanis legalább 300 ezer forintos bruttó jövedelem kellene ahhoz, hogy a 16 százalékos egykulcsos jövedelemadó bevezetésével ne vigyenek kevesebb pénzt haza.

A jobbbikos képviselők indítványáról pénteken már tudott a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára, Szócska Miklós is. Néhány órával korábban újásgírók előtt azt mondta: a jövő évi költségvetésben nominálisan öt százalékos többlet van. És ha, mindemellé sikerül az intézményrendszert hatékonyabb működésre bírni, akkor a megtakarítást béremelésre, a munkakörülmények javítására lehet majd 2011-ben fordítani.

Forrás: Jobbik

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top