Feszültségekkel teli világunkban ösztönösen keressük a testi-lelki felüdülés, a lazítás lehetőségeit. Ennek egyik legjobb eszköze a szaunázás, amely nemcsak nagyszerű kikapcsolódás a hideg téli napokon, de fontos szerepet játszik a testi és lelki egészség megőrzésében, a mindennapi stressz oldásában. Szaunázni otthon is lehet.
A köztudatban a szauna egy olyan kisebb helyiség, amelyet magas hőfokra fűtenek föl abból a célból, hogy az oda betérők kedvükre megizzadhassanak. A mai ember számára szinte hihetetlen, hogy az évszázadok során mi mindenre használták még a szaunát. A kutatók szerint eredetileg fürdőhelyiségnek készült, ám mivel itt víz és tisztaság volt, egyes északi népeknél gyógyítás és szülések helyszínéül is szolgált. Emellett skandináv területeken itt szárították a húst, sőt, rituális szertartás keretében, nyírfa illatba burkolózva öreg varázsló asszonyok itt készítették föl az eladó sorban lévő lányokat a párválasztásra.
Egyes források szerint a szauna őshazája Finnország, mások szerint a közép-amerikai indiánok használták először, agyagtéglákból épített speciális fürdő formájában. Ki tudja, mi az igazság, ám annyi bizonyos, hogy szélesebb körben való elterjedésének érdekes legendája van. 1936-ban, a berlini olimpiai játékok során a finn sportolók a szaunát tekintették sikereik kulcsának, ezért szálláshelyük mellett is építettek. A sportorvosok erre sürgősen kutatni kezdték az összefüggést a gőz és a teljesítmény között, s kiderült: az izzadás méregtelenít, a szauna forró levegője edzi az ereket, lassítja az öregedést, megnyugtatja, felfrissíti a testet.
Gödörfürdőtől a kombi szaunáig
A szauna hosszú utat tett meg a földbe ásott, felül befedett és nyílt tűzzel hevített gödörtől az illatos falambériával borított, elektromos kályhával fűtött utódjáig. A szaunairodalom szerint egészen a 20. század elejéig a füstszauna volt az egyetlen szaunafajta. Ez szinte minden esetben egy kémény nélküli, különálló kis faház, amelyben nyírfával fűtött tűzhelyen izzanak a kövek, és a füst a helyiségen keresztül, az ajtón át távozik. Lappföldön ma is használják a füstszaunát, de a füstöt előtte egy berendezés segítségével kiszippantják.
Ennek továbbfejlesztett változata a klasszikus finn szauna, amely abban különbözik az előbbitől, hogy az égéstermék a kéményen át távozik. A mai, korszerűsített finn szaunákat már elektromos szaunakályha fűti, és falai nemes falambériából készülnek.
A szaunák egy újabb generációját képviselik az egyre gyorsabban terjedő infraszaunák. Az infraszauna jóval alacsonyabb hőmérsékleten, 40–50 Celsius-fokon működik, ami kellemesebbé teszi a benn tartózkodást. Ennek egyik változata a fekvő infraszauna, ami két egymásba csúsztatható fél hengerből áll. A helytakarékosságon túl további előnye, hogy fekvő testhelyzetben, a szív megterhelése nélkül történik a szervezet méregtelenítése. A napsugárhoz hasonlóan sugárzó hő körülveszi a szauna használóját, közelről hatol be az ízületekbe, a szövetekbe, ezzel felgyorsítja az oxigéncserét, és javítja a vérkeringést, erőteljesen méregtelenítve a sejteket, kiűzve a zsírsejtekből a koleszterint és a nehézfémeket.
A technika fejlődése azonban még itt sem állt meg. Már hazánkban is forgalmazzák azokat a kombinált szaunákat, amelyek ördögien egyesítik a finn szauna, az infraszauna és a himalájai sóterápia áldásos hatásait. A szauna falába sótéglákat építenek, a mögötte elhelyezett infrasugárzó felmelegíti a sótömböt, így az negatív ionokat bocsát ki. Ez helyreállítja a levegőben az ionok egyensúlyát, ami könnyebb és egészségesebb légzést biztosít.
Kapjunk hideget, meleget
A szaunázás a testi-lelki felüdülést célozza, szánjunk hát rá elég időt. Egy kellemes szaunázás minimum másfél-két óráig tart, és legalább két-három fordulóból áll. Aki alaposan ki akar kapcsolódni, két-három alkalommal egyenként 15-20 percet tölt a szaunában úgy, hogy közben ugyanennyi időt szán a lehűlésre, a fordulók közötti pihenésre. A kabin ajánlott hőmérséklete 70-90 Celsius-fok, de sokan vannak, akik a 100 Celsius-fok feletti hőmérsékletet is bírják és élvezik. A hőérzetet a hőmérséklet tényleges emelkedése nélkül is fokozni lehet azzal, ha az izzó kövekre vizet locsolunk. A felöntés hatására gőz képződik, s ez fokozza az izzadást. Amikor a szaunát már szinte elviselhetetlennek érezzük, jöhet a hűtés. Ennek legegyszerűbb eszköze a szabad levegő, és az benne a csodálatos, hogy a megfázástól télen sem kell tartani. Ha erre nincs mód, megfelelő a fokozatosan csökkenő hőmérsékletű zuhany, a hideg vízzel telt merülődézsa vagy merülőmedence, a jégkabin, esetleg jégkút, amelyből jégkása ömlik alá. A lényeg, hogy lehűtsük felhevült testünket, és a hőmérséklet többszöri váltakozása megtegye jótékony hatását a szervezetünkre. A szaunázást minden esetben ajánlatos néhány perces pihenéssel befejezni.