Felértem. Végre itt vagyok. Már annyiszor megtettem ezt az utat, de mégis mindig másnak tűnik a táj mikor megérkezem a sziklákhoz. Mindig mutat valami újat, valamit, amit eddig még nem fedeztem fel. Nem nagy dolgokról van szó, nem olyanokról melyek rögtön észrevehetőek, csak apró kis változások. Néhány szikla, egy két új bokor, vagy pár új ház lenn a völgyben … Végre itt vagyok. Távol minden hangtól, bajtól és békétlenségtől. Hosszú út volt … De mindig rájövök, hogy mennyire megérte. Itt már nincs szükség a kalapra és a kabátra, itt már nincs se meleg, se hideg. Ez az a hely, ahol minden egyensúlyban van, ez az a hely ahol önmaga lehet az ember, ez az a hely ahol egybe olvad a minden a mindenséggel. Itthon vagyok.
A távolban
