Azért ezt a témát választottam, mert napjainkban folyamatosan használjuk, hogy intelligens valaki, vagy sem.
De tulajdonképpen mi is az intelligencia? Egy mérhető valami, ami számok alapján besorol minket? Vagy valami sokkal összetettebb?
Az intelligencia jellegzetes emberi képesség, amellyel a közfelfogás is intenzíven foglalkozik. Az IQ-tesztek eredményeinek tanúsága szerint az emberek képességeik szerint rangsorolhatóak, egy képzetes, normális eloszlású görbén helyezhetők el. A „haranggörbe” az intelligenciakutatók egyik tábora számára azt bizonyítja, hogy az intelligencia elsősorban öröklött. Ugyanakkor az IQ-mérés a kezdetektől fogva összekapcsolódik az iskolával, a polgári állam e nagy jelentőségű szocializációs intézményével. Soha nem volt kérdéses tehát, hogy az IQ és az oktatás összefügg, a kérdés csak az, hogy hogyan. Lehetséges-e, hogy az iskola – és az iskolai eredményeket jutalmazó társadalom – pusztán megállapítja, rögzíti és számszerűsíti az egyéni képességek közötti különbségeket? Van-e lehetőség az egyéni képességek intézményes kompenzációjára?
Az intelligenciának még a meghatározása is nehéz, amikor egy eseményt, vagy egyszerű tárgyi látványt, tapintott tárgyat, vagy jellemzőiben körülírt tárgyat memorizál az agyunk, akkor ahhoz automatikusan, az agyi intelligencia program irányításával mindig értelmezéseket kapcsol. Ezeknek az értelmezéseknek számos formája lehetséges. Lehet más érzékszerünk általi, de lehet fájdalomérés és örömérzés is. Lehet még egy másik esemény ahhoz való kapcsolódása, mint értelmezése a memorizált adatnak.
Az ember alap intelligenciális tevékenysége az egyszerű ismétlésen alapszik.
A első intelligencia tesztet, vagyis az első értelmi képességek felmérését százhúsz évvel ezelőtt Sir Francis Galton kísérelte meg, miután unokafivére, Charles Darwin evolúciós elmélete megszületett. Galton úgy vélte, hogy bizonyos családok biológiailag felsőbbrendűek, vagy erősebbek illetve okosabbak, mint mások. Tehát genetikai okokat vélt felfedezni az intelligenciában. 1884-ben a londoni kiállításon Galton több mint kilencezer emberrel töltette ki tesztjét, mely ugyan megbukott, mert a tudósok sem reakcióidőben nem voltak gyorsabbak, sem fejméretben nem különböztek az átlagemberektől, viszont bevezette a korrelációs együtthatót, mely nélkülözhetetlen a pszichológiában.
A mai tesztekre leginkább Alfred Binet készített hasonlót a XIX. század végén. Erre azért került sor, mert a francia kormány elrendelte az általános iskolakötelezettséget. Ez a teszt segített kiszűrni a lassabb felfogású tanulókat. Binet abból indult ki, hogy az intelligenciát nem az észlelésen és a mozgáson, hanem a gondolkodási és probléma-megoldási képességen keresztül kell megközelíteni.
1905-ben Théophile Simonnal együtt készítették el az első ilyen tesztet, majd egészen 1911-ig javították azt. Elméletük szerint a mentálisan későn érő gyerekek teszteredményei inkább a fiatalabb, amíg az okos gyerekek az idősebb gyerekekére hasonlít. Minél több kérdésre tudtak válaszolni a gyerekek, annál magasabb a mentális koruk, ezt az adatot kell összehasonlítani a biológiai korukkal, ez volt az áttörés Binet-féle tesztben. Innentől kezdve nagy lépésekben fejlődött az intelligencia-mérés, és az ezekhez tartozó elméletek szám.
A mai elméletek megteremtőinek mérföldkövei a következők voltak:
1. Gardner többrétű intelligencia-elmélete hétféle, egymástól elkülönülő és független intelligenciát feltételez, amely az agyba különálló rendszerként saját szabályuk szerint működnek. A nyelv, zene, logika-matematika, tér, test-kinesztézia, intraperszonális és interperszonális részekre osztja.
2. Anderson intelligencia elmélete szerint az intellektuális különbségek a gondolkodást kivitelező alapvető feldolgozó folyamatok különbségeiből erednek. Ezek a folyamatok vezetnek később a tudáshoz.
3. Sternberg háromrétű elmélete részből vagy alelméletből áll: a gondolkodási folyamatokra vonatkozó összetevő-elméletből, a tapasztalatnak az intelligenciára gyakorolt hatásával foglalkozó tapasztalatai elméletből és a környezetnek, valamint a kultúrának az intelligenciára gyakorolt hatását vizsgáló környezeti elemekből áll. E szerint az intelligenciában három gondolkodási komponensnek van fontos szerepe: az elemzési képességnek, a kreatív képességeknek és a gyakorlati képességeknek.
4. Ceci bioökológiai intelligenciaelmélete a hétköznapi vagy valóságos intellektuális teljesítményt az IQ vagy az általános intelligencia biológiai fogalma nem képes önmagában megmagyarázni, az ugyanis elsősorban a többrétű kognitív potenciák és a gazdag, jól szervezett tudásbázis kölcsönhatásának függvénye.
De nem tekinthetünk el két fontos tényezőről sem, amit a mai pszichológusok sem tudnak egységesen kezelni: a kulturális különbségeket és a genetikus öröklést.
Kulturális értelemben sok eltérést mutathat egy-egy kisebbség intelligencia teszteredménye, aminek nem feltétlen a képességek hiánya vagy csökkent megvolta az ok, hanem a kultúra az igazi oka. Ezt az elméletet Helms fedezte fel igazi oknak 1992-ben.
KULTURÁLIS HÁTTÉR
A feketéknek kevesebb IQ-juk van, mint a fehéreknek, állítja egy pszichológiai vizsgálatra hivatkozva Frank Ellis, a leeds-i egyetem szlavianista tanára. Kijelentéséért felfüggesztették állásából. A nézet, amelyet Ellis képviselt az egyik diáklapban, az 1994-es The Bell Curve (A haranggörbe) c. könyvben jelent meg. Azt állítja, hogy a színesbőrű embereknek átlagosan kevesebb az IQ hányadosuk (az amerikai hadseregnél használt IQteszt alapján) a fehérekhez képest. A könyv nem csak ezzel a témával foglalkozott, hanem jóval tágabb kérdésekkel is, bár kétségkívül a legvitatottabb állításai 1994-ben, és ma is, a rasszok és az intelligencia összefüggésének kérdései. A kutatók arra jutottak, hogy nem csak a szociális-gazdasági helyzet az, ami befolyásolja az IQ-t, hanem az a tény is, hogy valaki feketének, vagy fehérnek születik, mégpedig úgy, hogy a feketéknek szignifikánsan kevesebb IQ-juk van, mint a fehéreknek.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság a kérdéses könyv sok tudományos állítása mellett kiáll, ám a fenti, sok vitát kiváltott következtetést megalapozatlannak tartja, és szkeptikus álláspontra helyezkedik, mondván: túl sok nyitott kérdés van ‘még’ az IQ körül. A könyv állításainak nem csak ilyen finom kritikusai akadtak természetesen. A következtetéseket alapvetően két oldalról támadták. Egyfelől ideológiai alapról, hogy a rasszista következményekkel járó kutatás nem releváns, politikailag nem korrekt, illetve komolytalan. Anélkül, hogy túlságosan is belemennének a részletekbe, a szakmai kritikusok közül a legtöbben a statisztikai adatokból való jogosulatlan következtetésnek tartják a szóban forgó állítást. Vannak olyan kutatók is, akik a könyv módszertanát vonták kétségbe, de akadtak olyanok is, akik az eset kapcsán a kognitív képességeket mérő teszteket kritizálták általában, mondván, ezeket a képességeket nem lehet egyszerűen számokra lefordítani.
GENETIKAI HÁTTÉR
A DNS-molekula pontos és zárt intelligencia programmal rendelkezik. Még a továbböröklésre, szaporodásra is pontos programutasításokkal rendelkezik. Az emberi intelligencia esetében már ebben meghatározó szereppel bír az agyi program.
Az anya a születéskor különböző agyi programokkal látja el a magzatát. Ebben kiemelkedően három programot neveznék meg:
1. A női magzat esetében a nő újraprogramozási készsége.
2. A különböző életviteli szervek automatikus működtetésének agyi programjai.
3. Az intelligencia, gondolkozás képességének agyprogramja.
Ezek együttesen nevezhetőek életprogramnak.
a) Intelligencia-élet programból.
b) Agyi neuron-hálózatból, ami egyben a
– rögzített adatok raktára, ami áll továbbá az;
– értelmezett adatbázisból
– mintasorozat adatbázisból (lexikális tudás)
Az emberi intelligenciális folyamat biztosítható, az agyban látható módon veleszületett elrendezésben. Melyek ezek? Ezek az agyi neuronok, azok láncszerű kapcsolódásával. Kétségtelen tény, hogy magam nem konkrétan ebben kerestem az egyezőséget. Egy olyan intelligenciális digitalizálható formátumot akartam felépíteni, amellyel követhetők az emberi agy intelligenciálisan végrehajtott folyamatai, azok követett reakcióegyezőségei.
DE MENNYI AZ ANNYI?
Az emberiség 68 százaléka a 85 és 115 IQ közötti intervallumba esik. 85 IQ alatt gyenge értelmi képességűekről beszélünk. 50-70 IQ debilis, 25-50 IQ imbecillis, 25 IQ alatti érték idióta minősítést jelent. 115 IQ felett hasonló differenciákkal, a tehetséges szó fokozásával határozhatjuk meg az intelligencianívót, bár ennek kórtani értelme – ellentétben a 85 IQ alattiakkal – nincs. 140 IQ felett nagyon kivételes tehetség, 175 IQ-n túl zseni a titulus. Az ajánlott IQ értékeket foglalkozásonként is megpróbálták „belőni”. Így lett egy „mezei” filozófia professzor 140, egy ügyvéd 128, egy újságíró 125, míg egy földműves 92 IQ-s. Egy másik statisztika szerint egy többdiplomás, magas képzettségű szülő IQ-ja 153, születendő gyermekeié átlagosan 120 lehet. Ugyanezek az adatok alacsonyabb képzettségű diplomás esetében 132 és 112, segédmunkásoknál 87 és 92 IQ.
A magas intelligencia döntő részben kromoszómák szerencsés kombinációja, vagyis adottság, ami jelez valamit. Ez a valami talán leginkább problémamegoldó képességet, információk alkotó alkalmazásának tehetségét jelenti. Azonban kozmikus névértékű IQ nélkül is lehet kozmikusan nagy jelentőségű dolgokat alkotni.
Az intelligencia mit sem ér, ha nem társul hozzá tudás, műveltség, szorgalom. Mostanság az USA-ban, a tudomány világában az intelligencia mellett egyre nagyobb szerep jut az ún. citation index-nek. Ez a tudós kutató rangját az alapján „méri”, hogy a szaklapokban, médiumokban mennyi és milyen idézet jelenik meg tőle, hányan hivatkoznak rá.
Valószínűnek tűnik, hogy a tudomány a későbbiekben sem tudja pontosan meghatározni az intelligencia mibenlétét. Világos, hogy az IQ-érték alapján nem lehet egy embert megítélni, de ha más dolgokkal együtt vesszük figyelembe, hasznos információként szolgálhat.