Nemzeti zászlónk piros, fehér, zöld színű vízszintes sávokból álló téglalap alakú trikolor [oldalának aránya 1:2], mely hosszú fejlődés során alakult ki, nyerte el mai küllemét. Szent István királyunk (1001-1038) zászlója egyszínű vörös volt, ezzel követve az államalapítás előtti törzsi hagyományokat, miszerint a vezérek vörös lobogó alatt vonultak hadba. A korabeli magyarok zászlóját valószínűleg turul – vagy valamilyen karvalyszerű – madár díszítette. Az államalapító, a magyarokat keresztény hitre térítő, egyházszervező István király vörös zászlóján az ősi szimbólumot felváltotta a kettős kereszt, mellyel először jelent meg a fehér szín [címeren ezüst] a királyi zászlón. A vörös [piros] szín – egyes magyarázatokban – az Árpád-korban az erőt, előkelőséget, illetve a gazdagságot jelentette. Más vélemények szerint az élet és a halál feletti rendelkezés jogát is kifejezhette a vér színeként. A vörös-fehér szín sávos váltakozása először címeren jelent meg III. Béla fia, Imre király uralkodása (1196-1204) alatt, majd a zászlókon is ez a két szín lépett az előző egységes vörös szín helyébe, bizonyítottan az 1270-es évektől.
Ez a szimbólum több mai állami – katonai, rendvédelmi – szervezet címerének alkotóeleme. A magyar történelmi zászlókon – melyeket protokolláris eseményeken vonultatnak fel – ezek a színek is szerepelnek. Az elhíresült Árpádsávos zászlóval a rendszerváltás utáni radikális jobboldal kezdett élni. Céljaik, elképzeléseik vitathatóak, azonban az nem, hogy az általuk használt fekvő alakú, nyolcsávos zászló nyilaskeresztes zászlóként való bemutatása tudatos rosszindulat, dezinformáció! Ugyanis az 1939-ben megtervezett nyilaskeresztes zászlóban a magyar történelmi zászlóval ellentétben, négy fehér és öt vörös sáv van a zászló kívülre első felén. A zászlórúd felöli részen helyezték el vörös alapon, fehér négyszögben a mozgalom igazi szimbólumát, a zöld színű nyilaskeresztet. A két zászló között tehát szembeszökő a különbség; egybemosásuk tévedésből nem lehetséges! A szemünknek higgyünk, ne a mindenféle szándékokkal motivált félrevezetésnek, megtévesztésnek!
E rövid kitérő után térjünk vissza nemzeti zászlónk történetéhez. A piros-fehér színek sokáig uralták az országcímert és a zászlót. A zöld szín a 15. század második felében jelent meg, kiegészítve az addig használt színeket. Elsősorban az uralkodó által szentesített oklevelek, adománylevelek függőpecsétjének zsinórzatán találkozhatunk e színkombinációval, majd a 16. században már zászlókon és egyéb tárgyakon is együtt szerepelnek e színek. Sokáig inkább csak rendkívüli események alkalmával alkalmazták a piros-fehér-zöld színeket, hiszen főkén a Habsburg-ház fekete-sárga színei domináltak. [A török kiűzése után Habsburg uralom alá kerül Magyarország.] A magyarbarátnak tartott József nádor főherceg felesége, Alexandrovna Pavlovna nagyon kedvelte a magyar zenét és táncokat; ő használt 1801-ben először nemzeti jelképként piros-fehér-zöld színű szalagot. A piros-fehér-zöld zászló a reformkorban már jelen volt, de még nem terjedt el széles körben.
Az 1848-as forradalom hozta meg az áttörést e téren is. A híres áprilisi törvények 21. cikkelye rendelkezett az ország önállóságát kifejező szimbólumok – a piros-fehér-zöld nemzeti lobogó és az országcímer – használatáról. A törvénykezést minden bizonnyal elősegítette, hogy a „márciusi ifjak” a március 15-i tüntetés előtt háromszínű kokárdát készítettek s tűztek ruhájukra. Mintául szolgálhatott számukra az 1789-es francia forradalom alatt született trikolor, mely a nemzeti lobogók alaptípusa lett. Mit üzennek a színek? Az akkori és a mai értelmezés alapján a piros sáv az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jeleníti meg. A három szín szerinti tagolás pedig a francia forradalom szülte francia nemzeti zászló nyomán a forradalomra is utal.
A szabadságharc leverését Haynau rémuralma, a Bach-korszak, majd a csendes nemzeti ellenállás évei követték. Nemzeti zászlónk, a nemzeti színek tiltott jelképnek számítottak, használatukat súlyosan szankcionálták. Az 1869-es kiegyezésnek köszönhetően a dualizmus korában újra hivatalosak lettek nemzeti színeink, így az e színeket magukon hordozó zászlónk, címerünk ősi jogaikba visszaállíttattak. A zászló közepén 1945-ig a kiscímer [megfelel a mai magyar címernek: egy függőleges osztott pajzs, melynek bal oldala vörös és fehér sávokból áll, a jobb oldalán pedig egy zöld hármas halmon egy ezüstszínű kettős kereszt látható vörös mezőn] szerepelt külön motívumként. A politikai változások következtében 1946-1949 között a Szentkorona nélküli, ún. Kossuth-címer, majd 1949 augusztusa és 1956 októbere között a szovjet mintára készült népköztársasági címer, a Rákosi-címer „ékítette” a nemzeti zászlót. Az 1956-os forradalomban a forradalmárok kivágták az idegen jelvényt a zászlóból, s a „lyukas zászló” azóta az 1956-os forradalom egyik jelképévé vált. A Nagy Imre-kormány visszaállította a Kossuth-címer zászlón való használatát, de ez nem volt hosszú életű.
A forradalom leverése után, a „kádári konszolidáció” szellemében 1957 októberében végleg lekerült a címer nemzeti lobogónkról, s ez a rendszerváltozás után sem változott. A hivatalos állami és polgári zászló az 1990. évi XL. törvény szerint három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld vízszintes sávból áll.