Close

Tehetségek (tár)háza

„A művészetnek nem célja, hanem oka van.”
/Kassák Lajos/

Kassák Lajos avantgárd képzőművész a képzeletünkre hagyta a választ. Ok lehet a vágy a világ, a többi ember megértésére, hiszen a művészet örökké változó, és mégis mindenki által érthető nyelv, amelyhez nincs szükség szavakra.
Ami a laikus számára háromszög, kör és négyzet felhasználásával teremtett misztikus világ, a beavatottaknak, művészeknek, a világ ifjú tehetségei számára a geometrikus absztrakciót – a futurizmus egy ágát- az alkotás új dimenzióit jelenti.


Az 1976-ban alakult, 1994-től már Szerencsi Szabadiskola néven működő alkotótábor célja pedig éppen ez: tehetségeket kutatnak, megismertetik velük az alkotás igazi örömét. Ez a Bauhaus-eszme szellemében történik, nem pillanatnyi, hanem évtizedekre nyúló szellemi program alapjait teremtik meg a fiatalokban, a helyes alkotói módszert és magatartást.
Az idén a Szabadiskola 34. alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Iskola és Művésztelep néven futó táborát, amelynek kiállítására augusztus 26-án került sor a Kévés Galériában, amely mindig szívesen látja vendégül az ifjú művészek által alkotott világot.

„A tehetségesek elhanyagolása a nemzet gazdagságának lelkiismeretlen eltékozlása.”
 /Révész Géza/

A kiállítást Kapy Jenő Ybl-díjas építész nyitotta meg, aki kiemelte a fiatalok meglelésének, tudásuk csiszolásának fontosságát, valamint a Fajó János Kossuth-díjas magyar festőművész, – Kassák Lajos egyetlen tanítványa – által vezetett Nemzetközi Iskola és Művésztelep sikerességét. A táborban résztvevő, később képzőművészeti irányban elhelyezkedni kívánó tanulók többsége felvételt nyer a kiválasztott felsőoktatási intézménybe.
Hogy mi a sikerük titka?
A módszertan, az új irány, a vizualitás perspektíváinak kutatása, de legfőképp a feljebb említett Bauhaus eszméinek felélesztése, az átjárhatóság.
Ez a Szabadiskolában megvalósul, minthogy a táborba látogatók különböző szekciókba jelentkezhetnek, de kedv és érdeklődés szerint meg lehet ismerkedni a többi művészeti iránnyal is a tábor keretein belül.
A festészetet maga Fajó János, grafikát Kovács Tamás László –szobrász és grafikusművész, design-t és kerámiát Sturm Orsolya, plasztikát Zalavári József Ferenczy-díjas formatervező keze alatt tanulhatják a diákok.
Akikben több érzék van a fotózáshoz vagy digitális technikával kivitelezhető alkotásokhoz, az előbbi mélységeit Matkócsik András filmoperatőr, az utóbbiét Erdész Ádám segítségével ismerik meg.
Ezeken túl nemrég indult a legújabb szekció az építészet iránt érdeklődőknek, amelyet a Szent István Egyetemen is oktató Kapy Jenő vezet, ahol a fiatalok megismerkedhetnek az építészet alapfogalmaival, a térbeli viszonyok makettezésével.
A 80-140 fiatalt fogadó tábor, amiképp a neve is mutatja, nem csupán magyar, hanem külföldi diákokkal is megismerteti a geometrikus, konkrét művészetet – mindezt pedig a fentebb említett átjárhatóság szellemében teszi. Minden anyagban, technikában, elméletben és funkcióban bemutatja a geometria felhasználhatóságát.

„A tehetség az eredetiségből származik; ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja.”
/Guy de Maupassant/

Jó példa az idejében fellelt tehetségre a fotószekcióban munkát készített Győző-Molnár Anna példája, akit fiatal kora -17 éves- létére már tehetséges alkotóként emlegetett tanára, Matkócsik András. A diáklány saját beszámolója szerint másfél éve kezdett érdeklődni a fotózás, a tünékeny pillanat, múló idő megragadása iránt. Első képeit még a természet és makrovilág témájában, mostani alkotásait az absztrakció jegyében készítette.
A fiatal fotósnak legutóbbi feladata szerint egy természetes tárgyat kellett műtermi környezetbe helyezve megörökítenie. Sikerült ötvöznie a kiállításon is megtekinthető képében a művészetet és tudományt, az absztrakt világszemléletet és a pszichológia, valamint biológia sajátságos perspektíváit.

A kiállítás megtekinthető egészen szeptember 9-ig – minden héten szerdától szombatig -, délután 2-6 óra között.

A kiállítás mindenkinek szól, aki szeretné kicsit másképp látni a világot.

Breitkopf Lilla
másodéves villamosmérnök-hallgató

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top