…És egyszer csak arra ébredt, hogy egyedül van. A város korábbi morajlása a semmibe
távozott. Szokatlan némaság lett úrrá az utcákon. Megszűnt az örök zaj, motorzúgás nem
hallatszott, dudálás nem törte meg a csendet. A tűsarkú cipő nem kopogott, a gyermek nem
sírt, áldozat nem sikoltott.
Nem recsegett a hangosbemondó, mely máskor a járműveket
konferálta, és a villamos kerekei sem csikorogtak a rozsdás síneken, és nem zakatolt a
macskaköveken végigvánszorgó teherautó. Nem vert zajt a galambhad se, mint mikor a
párkányon ülnek, vagy mikor tovaszállnak huhogva. A szomszéd kutyája sem vonyított, és a
negyediken sem ugráltak a gyerekek a sarkukat a parkettához csapva. Nem verte le senki a
konyhában a fedőket, és az ébresztő óra is megállt.
Az ablakon kinézve látta, hogy üres az utca. A vén troli nem ácsorgott a dugóban, mint
máskor szokott. Egy lélek nem volt odakinn. A járdán parkolt néhány kiszolgált jármű, de
életnek semmi nyoma nem volt. Nem rohangáltak iskolások, megtömött hátitáskával, a
szomszédos iskolába, nem volt galambraj a téren, hajléktalan sem feküdt a park bokrai
között. Nem volt áldozat, és nem volt rabló, de nem volt élet sem. Kihalt lett a város. Néma,
élettelen.
Lement az utcára, körbenézett a mellékutcákban is, de csak a szél süvített, és görgetett
néhány összegyűrt újságpapírt, meg üres flakonokat. A buszmegállóban még parázslott
egy cigarettavég. A szél fagyosan fújt, és susogása elmélyítette a város csendjét. A borult
ég, fátyolt hintett a halott házak közé, amik csak zordan álltak, meg nem remegtek. A fák
leveleiket elvesztették, árnyékot nem adtak, de nem is lett volna mi elől. A kis ivókútból az
egykor fényes parkban, nem csordogált többé víz. Az is kiszáradt.
A kiáltása visszhangot vert a vén házak homlokzatán, és percekig lehetett hallani. A léptei
és botlásai a macskakövek között százszor hangosabbak lettek. És utcáról utcára ugyan azt
látta: Ürességet. A kukák felborogatva inogtak jobbra és balra a szélben. Egy ajtó nyikorogva
nyílt ki, de azt is, akár a felső vezetékeket, csak a szél mozgatta.
Az eső szemerkélni kezdett, majd lassan már szakadt, és feltöltötte a kátyúkat, a
levélhalmokat sáros áradattal mosta arrébb, eltömítve a csatornalefolyót. Egy újság
meggyűrve és átázva feküdt a földön. A címlapja üres és kopott volt, de lehetett látni, hogy a
holnapi újság volt az…
Alexander Ridderstolpe
Örnsköldsvik
2009.