Aki Franciaországba indul, készüljön föl arra, hogy a többség nem szívesen szólal meg angolul- és nem biztos, hogy azért, mert nem tud… A „Where is the church?” kérdésre a válasz „természetesen” franciául jön: „Il y a derriére la musée”. Küzdjön csak az eltévedt turista az elzásziak nyelvével. Ezt egy év felületes franciatanulással meg is tettem. Több- kevesebb sikerrel.
Győrből indul csoportunk, hogy tizenhat órás út után elérjük testvérvárosunkat, Colmart. Az első, amit látunk, egy közúti baleset, ahol motorosrendőr helyszínel. Dugóban araszolgatunk, majd végre elérjük szállásunkat, a barátságos kis szállodát.
Rövid pihenő után már útra is kelünk, hogy felfedezzük a még ismeretlen városkát. Ahogy haladunk, egymást érik a színesebbnél színesebb házikók, mintha egy mesébe csöppentünk volna. Az épületek aljában kis üzletek, amik csalogatnak: „Gyere be, nézz körül, vigyél magaddal plüssgólyát, hűtőmágnest!”- merthogy azokból rengeteg sorakozik a polcokon. Egy piros pulcsis, bakancsos gólya különösen megtetszik, bár nem olcsó, muszáj megvenni.
Elzász jelképe a gólya, ha fölnézünk, a kémények tetején megláthatjuk fészkeiket. A kimerítő barangolásban megéheztünk, így betértünk az egyik helyi étterembe. Szerencsére itt
jól elboldogultunk az angollal, és jóllakottan tértünk vissza szállásunkra.
{vsig}verysimple/elzasz{/vsig}
A többségében 15. és 17. századi döngölt agyagból készült színes meseházak között megbújnak eredeti, sokszor vicces cégérek, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nagy kedvencem ez a kislányos-malackás, ami alatt egy büszke oroszlán vicsorog. Érdekes párosítás ez is!
Colmar a tipikusan középkori kisváros, mely büszke hagyományaira, és pillanatok alatt képes elérni azt, hogy az odalátogató felfedezze az időutazást.
A város kis hídjai, csatornái, például a Petit Venice (Kis Velence) hagyják, hogy az ember csak kóboroljon, és élvezze a páratlan hangulatot.
Másnap kora reggel Strasbourg felé vettük az irányt. Az Európai Parlament épületét belülről is megnézhettük. Leülhettünk a képviselők helyére, és a rövid előadás keretében átláthattuk, milyen döntéseket hozhatnak.
Itt, Strasbourgban ötévente tartanak választásokat, és minden európai uniós állampolgár szavazhat és jelöltetheti magát.
A Parlament feladata, hogy az unió polgárainak demokratikus akaratát érvényesítse.
A történelmi belváros, a Grand Ile impozáns épületeket tárt elénk. Az egyik legcsodálatosabb a képen látható Notre-Dame (Miasszonyunk) katedrális vízköpőkkel, díszes-színes óriási gótikus ablakokkal. Impozáns belső terében –belépődíj ellenében- megtekinthető egy figurás óraszerkezet, ami most is működik, és adott időközönként eljátszik egy dalt. Közben a faragott figurák mozognak a zene dallamára.
Mikor kiléptünk a székesegyházból és felfedezőútra indultunk a környező utcákba, feltűnt, milyen sok kéregető áll lesben, és 3-4 nyelven pénzt kér. Mint később megtudtam, sokan ebből élnek, -és nem is rosszul.
Franciaországi utunk legélvezetesebb programja kétségkívül a borkóstolás lett. Az Elzászban végighúzódó 170 kilométernyi Borok Útja (Route de Vins) megszámlálhatatlan pincét, lehetőséget kínál, hogy új élményeket
gyűjtsünk. Az embernagyságú faragásokkal díszített hordók, a szebbnél szebb palackok, és az ízletes borok „saját környezetükben”
elfogyasztva különleges élményt nyújtanak. A turistákra szakosodott házigazda a kérdéseinkre is válaszolt, rutinosan tette a dolgát. A konkurencia nagy, hiszen, minden sarkon, minden településen borospincékbe botlunk, -ha akarjuk, ha nem. Mi akartuk…
Utunk legvégén egy Colmarhoz hasonló mesevilágba csöppentünk. Kis patakjával,
évszázados fagerendás mézeskalács-házaival Kaysersberg nőtt leginkább a szívemhez.
Itt született Albert Schweitzer, a Nobel-békedíjas orvos, zenész, teológus, tanár.
A városkában emlékkiállítása található, érdemes megnézni.
A város melletti dombon kastély magasodik, bár a vár jellemzőbb elnevezése lenne. Aki teheti, néhány napot mindenképpen szánjon Elzász csodálatos tájaira, remek időutazásban lesz része!