„Ember, küzdj és bízva bízzál”. Madách Imre csaknem másfél évszázados örök érvényű idézete, nyugodtan lehetne Barta Nóra mottója. Műugrónk ugyanis bebizonyította, hogy a pokol legmélyebb bugyraiból is képes a mennyországig ugrani. A múlt héten véget ért margitszigeti Úszó Európa-bajnokságon Nóri bronzérmet szerzett 3 méteres műugrásban. Hogy miért is különleges ez a medália, amikor úszóink hat aranyérmet is szereztek?
Mert ebben a bronzban nem csak a fizikai, hanem a lelki erő is szerepet játszott. Barta Nóri nagy utat járt be, nézzük meg élete főbb állomásait, miként élte meg. Nóri sportolói pályafutása szépen indult. Első igazán nagy sikerét 13 évesen! aratta, egy ifjúsági Európa-bajnoki címmel 3 méteres ugrásban. Rá egy évre pedig az ifjúsági világbajnoki címet is megszerezte másik számában, 1 méteren. Az eredmények tehát szépen jöttek, aztán elérkezett a nagy kihívás. A 2006-os margitszigeti EB-n, immáron a felnőttek között bizonyíthatta tehetségét. Nóri elbírta a rá nehezedő terhet, hisz a hazai pálya a sportolóknak ad is, de követel is tőlük. Műugrónk nem vallott szégyent, hisz a lelkes közönségnek és a becsületes felkészülésnek meg lett az eredménye, egy Európa-bajnoki bronzérem formájában. Aztán gondolt egyet és igent mondott Ligárt Balázs hívására. A szakvezető ugyanis „kicsalta” Hollandiába, hogy az úszás egyik legnagyobb európai fellegvárában minél gyorsabban fejlődhessen. 2008-ban aztán Eidhovenben rendezték az EB-t, ami ha nem is hazai pályát jelentett Nóri számára, de otthonosabban mozgott és pontosabban ugrott, mint vetélytársai, hisz jól ismerte a medence minden egyes csempéjét. A 3 méteres fináléban élete legjobb versenyzésével a második helyre ugrott fel. Ekkor úgy tűnt bejött a hollandiai élet és Nóri versenyzése is kezdett beérni.
De a baj sajnos akkor történik, amikor minden tökéletesnek tűnik. Az akkor még mindig csak 24 esztendős lányt porckorongsérvvel kellett megműteni. Hat csavart operáltak a derekába, ami egyet jelentett az élsport szüneteltetésével, egy jó időre. Majd következett a lábadozás, ami hosszú volt és rettentő fájdalmas. Fizikailag és lelkileg egyaránt. Mindent elölről kellett kezdenie és nem csak a kihagyás miatt, hanem mert teste a műtét után már nem úgy reagált a mozdulatokra, mint azelőtt. 25 évesen úgy állt a deszka szélén, mint amikor az édesanyja nyolc évesen levitte a Hajós Alfréd Uszoda műugró edzésére. Azon a bizonyos első napon éppen egy diákolimpiai versenyt rendeztek, amin második helyezést ért el. Azóta az ugrás szerelmese. Nem gondolta, hogy 17 évvel később egy porckorongsérv miatt majdnem el kell válnia szeretett sportágától. Nóri azonban hűséges típus, mind a sportban, mind a magánéletben. Óriási küzdeni akarás dolgozott benne, ami arra ösztönözte, hogy ne adja fel, még akkor sem, ha néha fizikai fájdalmak gyötrik edzés közben. Mert valljuk be ki az, aki nem félne ugrani hat idegen fémmel a derekában? Szerintem sokan még azt is kétszer meggondolnák, hogy a kuka mellé dobott szemétért egyáltalán lehajoljanak e, nemhogy dupla csavart meg hátra szaltókat ugráljanak felhúzott lábbal. Nóri is ember, ő is félt. A különbség annyi, hogy profi. Első osztályú sportoló, aki tudta, hogy a félelmeit le kell küzdeni. Pontosan úgy kell odaállnia az ugródeszkára, mint másfél évvel előtte, amikor ezüstérmet nyert az eindhoveni EB-n. Segítségére volt Dr. Lénárt Ágota sportpszichológus, akivel közösen újra felépítették az ugrásokat. Szigorúan fejben!