„A történelem ismétli önmagát”
Az ember természeténél fogva erőszakra hajlamos lény, szabad akarattal és önálló célokkal rendelkezik. A nemzetekre az emberekhez hasonlóan mindezek jellemzőek. A történelem kezdete óta a nemzetek között folyamatosan konfliktusok állnak fent. Ezek mindig más szinten játszódnak le.
A nemzetek közül néhány globális hatalomra akar szert tenni, egyedül akarja a hőn áhított világbékét elhozni az emberiség számára. Az első olyan globális szuperhatalom, mely kontinenseken ívelt át a Római Birodalom volt. Mint birodalomnak célja volt, hogy a nem római és barbár népeket integrálja és asszimilálja saját civilizációjába, ennek betetőzéseként pedig kihirdetni a római békét (Pax Romana).
Ám a népeket nem lehet egy kultúrába, civilizációba kényszeríteni, ezért a szuperhatalommal szemben olyannyira megnő az ellenállás, hogy az idővel összeomlik. Ez történhet belső válság vagy külső támadás hatására is. Eme folyamatok megfigyelhetőek a Mongol Birodalom és a Brit Gyarmatbirodalom esetében is. Kína csupán azért nem számított globális nagyhatalomnak – annak ellenére, hogy technológiailag a legfejlettebb volt a 15. századig – mert csupán regionális szerepre kívánt szert tenni.
Azonban a geostratégiát nem lehet és nem is szabad nemzetek szintjére lealacsonyítani. A geostratégiát alapvetően a civilizációk közti harcok és különbözőségek határozzák meg. A cél, hogy a civilizációk közti egyensúly fennmaradjon és elkerüljünk egy újabb világméretű háborút, mely akár az emberiség pusztulásával is járhat.
Melyek is ezek a civilizációs régiók?
1) A Nyugat: Észak-Amerika, Nyugat-Európa, Ausztrália, illetve ide sorolható Izrael és Japán is.
2) Eurázsia
3) Az iszlám: Észak-Afrika, Közel-Kelet Indiáig és Indonézia.
4) India
5) Kína
6) Latin – Amerika
7) Dél-Afrika, mint régió
Eme 7 civilizációs régió küzd a globális egyensúly fenntartásáért, melyekből csupán a dél-afrikai régió az, amelynek nincs meg sem a kulturális és vallási egysége, valamint anyagi erőforrása bárminemű globális szerepvállaláshoz.
Pax Americana
Európa évszázadokig tartó hegemóniája Németország bukásával, a brit és francia gyarmatbirodalom összeomlásával véget ért. A hidegháború korszakát a Nyugat és Eurázsia világhatalmi küzdelme határozta meg. Ezen 50éves korszak a Nyugat és az USA győzelmével zárult. Ennek okai a következők:
Civilizációs és kulturális fölény
Az USA és a Nyugat társadalma homogén volt és elfogadta a civilizációs különbségeket, melyek összetartó erőként funkcionáltak.
Gazdasági fölény
Az USA kapitalizmusa életképesebbnek bizonyult a kommunizmusnál. Ezt bizonyítja, hogy az előbbi még mindig a globális növekedés motorja.
Politikai fölény
Az USA sokkal rugalmasabb és kompromisszumokon nyugvó politikát folytatott, mint a Szovjetunió. Ezt a rugalmasságot a volt szocialista országok bekebelezésére fordítja, sikerrel.
Katonai és technológiai fölény
Katonailag a hidegháborút a nukleáris fegyverkezés jellemezte, illetve a harcászati technológiák fejlesztése. Ebbe a Szovjetunió gazdaságilag roppant bele, mely a szocialista blokk szétesését eredményezte.
Az USA vezetői rájöttek, hogy az előbb felsorolt jellemzők birtoklásával szuperhatalommá válhat az Egyesült Államok, és ezt minden eszközzel a mai napig igyekeznek fenntartani. Ezért elengedhetetlen az abszolút katonai fölény megtartása.
1990-től új korszak kezdődött a hadviselés történetében, melyet az USA nyitott meg az Öböl háborúval. Győzelmének titka a német villámháborús taktika tökéletesítésében és a precíziós technikán alapuló hadviselésben rejlett. A fő hangsúlyt a légierőre, mint technikailag legfejlettebb haderőnemre helyezte. A modern légierő jellemzői a gyors és halálos csapásmérés az ellenséges vonalakra, a hátországban lévő szárazföldi és légitámaszpontokra illetve ipari létesítményekre.
A precíziós rakéták, lézervezérlésű bombák és ballisztikus rakéták világában a vadászgépek és a hagyományos szárazföldi hadseregek szerepe csupán az elfoglalt terület biztosítására és ellátására korlátozódik. A Clausewitz-i hadistratégia idejét múlta és a Szun-Ce – féle hadművészet kezd újra elterjedni. Ennek lényege, minél kevesebb halálos áldozat árán messzebbről és váratlanul lecsapni az ellenségre.
Az USA ezért 1982-ben kidolgozta Nemzeti Biztonsági Stratégiáját (FM100-5 rendelet), mely 2015-ig hivatott biztosítani az ország világban betöltött vezető szerepét. E rendeletet 8-10 évenként felülvizsgálják. (1) Ahhoz, hogy eme rendelet életképes legyen, az USA költségvetésének jelentős hányadát kell fordítania a fegyverkezésre. Jelenleg a fegyverkezési verseny jóval nagyobb a gazdasági válság ellenére is, mint azt a szakértők gondolták. S a Pentagon él is vezető szerepével.
Már a hidegháború során a Pentagon törekedett arra, hogy a US Air Force-t, a US Navy-t és a US Army-t megreformálja, mozgékonyabb és hatékonyabb szervezeti egységekké alakítsa át, valamint csúcstechnológiát képviselő fegyverekkel lássa el. Célja, egy olyan haderő felállítása, mely képes a lopakodásra, precíziós csapásmérésre, s törekszik az élőerő megóvására. Ebben pedig a Pentagon élen jár a többi ország katonai fejlesztéseihez képest. Ezen fegyvereket a megreformált szervezeti egységekbe integrálják, melyek már a harmadik évezred hadviselését idézik a szemünk elé. Ez a fajta haderő képes lehet arra, hogy még évtizedeken át biztosítsa az USA globális vezető hatalmát.
Ahhoz, hogy az USA kontinenseken átívelő katonai hadműveleteket tudjon végrehajtani órák alatt, vagy beavatkozzon helyi konfliktusokba, melyek veszélyeztethetnék a világban fennálló törékeny egyensúlyt, több komponensnek kell megvalósulnia zavarmentes együttműködés keretében. A XXI. század amerikai hadseregének jellemzői a következők:
A US Air Force szervezeti átalakítása, s 10 légi expedíciós hadtest felállítása, melyek képesek a kirobbanó konfliktusra 24 órán belül hathatós választ adni. Ezen hadtestek a villámháborús taktika legjelentősebb egységei, melyek a gyors felderítést és csapásmérést, illetve a légi fölény kivívását képesek megvalósítani. Ezen felül a háborús konfliktusok területén légitámaszpontok fönntartása, melyek lehetőséget adnak megelőző csapásokra, egy esetleges ellentámadás vagy akár békefenntartó missziók végrehajtására. (2)
A légitámaszpontok mellett tengerészeti támaszpontok fönntartása Európától Taivanon át Japánig, melyek szintén elrettentő erővel bírnak az USA politikájával szembenálló nemzetekre, s egyben lehetőséget biztosítanak azonnali katonai beavatkozásra is.
A US Navy által üzemeltetett 12 db repülőgép-hordozó anyahajó, mint mozgó légitámaszpont biztosítja a világ vezető hatalmának, hogy az óceánok, és tengerek korlátlan ura legyen, s egyben bárhol a világon bevethesse csúcstechnológiát képviselő fegyverarzenálját. Szintén fontos részét képezi a US Navy-nek a nukleáris csapásmérésre is képes Los Angeles-osztályú tengeralattjárók, melyek vízfelszín alatti lopakodó képességüknek köszönhetően a háborús konfliktusok területét könnyedén megközelíthetik. (3)
Nukleáris fegyverarzenál (ballisztikus, középhatótávú, rövid hatótávú és taktikai atomrakéták) fönntartása a világon zajló, s már a hidegháborúban megkezdődött (START és SALT szerződések) leszerelési tárgyalások ellenére.
A hatalmas, tömegesen bevetett szárazföldi egységek fokozatos átalakítása mozgékonyabb, s kisebb speciális alakulatokká. Ezek sokkal eredményesebben képesek az ellenséges vonalak mögé jutni, s csúcsfegyvereik által sokkal hathatósabban felvenni a harcot az ellenséges katonákkal, gerillákkal és terroristákkal.
A tudományos-fantasztikum világát súroló méregdrága haditechnikai eszközök felvonultatása és alkalmazása, melyek a felderítésben, támadásban és védekezésben is egyértelműen az USA katonai fölényét biztosítják az elkövetkezendő évtizedekre.
-Lopakodó technikájú bombázók és vadászgépek: F-117, B-2 Spirit, F-22 Raptor, F-35 Lighting
-Lopakodó technikájú felderítőgép: SR-91 Aurora (fekete project)
-Felderítő és csapásmérő robotrepülőgép család: az UAV, RQ és MQ típuscsalád
-Repülő légtérellenőrzők és légiirányítók: AVACS gépek
-Lopakodó technikájú romboló- és naszádosztályok: Ticonderoga, Zumwalt, LCS program
-ASM-135 típusú műholdelhárító rakéta
-LWS rendszer (speciális alakulatok harctevékenységét összehangoló GPS-es rendszer) (4)
-Pentagon tanulmány F-15-ös, illetve F-16-os vadászgépekre telepített ballisztikus rakéták megsemmisítésére szolgáló PAC-3 rakéták telepítéséről.(5)
Mesterséges holdak: képfelderítő (3db), elektronikai óceáni felderítő (1db), navigációs-GPS (kb. 24 db), rádióelektronikai (7db)
Előrejelző radarrendszerek: Védelmi Támogató Program (DSP), Ballisztikus Rakétákat Előrejelző Rendszer (BMEWS), A légierő SPACETRACK radarok állomásai, Haditengerészeti Űrfelderítő Rendszer (NAVSPASUR), Fázis-rendezésű (phased-array) radar rendszer (PARCS), Horizont feletti (Backscatter) radar (OTH-B) az Északi Előrejelző Rendszer, (a DEW vonalat váltotta fel). (6)
Katonai és politika szövetségek: NATO, OAS, APEC, együttműködési szerződések Japánnal, Dél-Koreával és Közel-keleti országokkal.
Ez a hatalmas, s mindent elsöprő katonai fölény viszont 1998-tól, az indiai és pakisztáni atomkísérletektől kezdve folyamatosan veszít erejéből.
A közepesen fejlett országok technológiailag kezdenek felzárkózni az USA-hoz, s kezdik átértékelni nemzetbiztonsági stratégiájukat. Ezen stratégiának legfontosabb eleme a nukleáris és vegyi fegyverek kifejlesztése, hadrendbe állítása. Kína, India, Pakisztán, Irán és Észak-Korea a nyugati civilizáció államain kívül képesek közvetlenül is fenyegetni a Nyugatot. Emiatt az USA-nak és szövetségeseinek az előretolt támaszpontok rendszerén nyugvó erőpolitikáját át kell értékelnie, s hogy megőrizze minőségi fölényét, vissza kell nyúlnia a hidegháborús taktikához.
Az iraki és afganisztáni háború bebizonyította, hogy az USA katonai fölénye nem korlátlan. A rendfenntartó szerepében az USA kudarcot vallott, mert nem tudja áthidalni a civilizációs különbségeket. 1945-től kezdve, lényegében az USA nem tudott egyetlenegy háborúból sem egyértelmű győztesként kikerülni, s emiatt kénytelen katonai, politikai és gazdasági szövetségekkel stabilizálni globális hatalmát.
Az orosz medve ébredése
A hidegháborúban alapjában véve két szuperhatalom létezett, az USA (Nyugat) és a Szovjetunió (Kelet). Hogy fönnmaradjon ez a törékeny egyensúly, egyik hatalmi tömb se akadályozta a másikat a fegyverkezésben. Ahogy a német és orosz geopolitikai szaktekintélyek állítják, az egyensúly azért borult fel, mert Eurázsia – a kommunista blokk képtelen volt kitörni kontinentális bezártságából. Ez így viszont nem teljesen igaz.
A civilizációs, kulturális és társadalmi különbségek vezettek a kommunista blokk összeomlásához. Míg a nyugati keresztény államok képesek voltak mindig is alkalmazkodni a kor követelményeihez, addig a kommunizmussal átitatott ortodox államok megrekedtek egy alapvetően katonai hatalomra alapozott birodalomképnél. Mivel a Kelet képtelen volt megfelelni az új idők kihívásainak –akárcsak Róma vagy a Mongol Birodalom- szükségszerűen összeomlott.
Ám mégsem lehet elfelejtkezni az ortodox államokról, s nemzetekről, mivel léteznek, s helyet követelnek a nap alatt.
Jelenleg a vezető ortodox nagyhatalom Oroszország, mely puszta méreteiből is adódóan globális hatalmi státuszra jogosult. Bár 1990/91-ben a Szovjetunió összeomlott, Oroszország mégis alig másfél évtized alatt képes volt ismét regionális nagyhatalommá válni. Csak gondoljunk az orosz nukleáris nehézbombázók és tengeralattjárók ismételt rendszerbeállítására, az új repülőgép-hordozók építésére, a lopakodó programra (T-50 PAK-FA vadászbombázó), figyelmeztetve a Nyugatot, hogy Oroszország keze bárhova elér.
Az orosz hadsereg viszont még nem képes teljes értékű, kontinenseket átívelő jelenlétet biztosítani, ám az orosz medve nyújtogatja karmait. A venezuelai kapcsolatok, az orosz-grúz háború, az orosz-kínai közös, illetve a Földközi-tengeri hadgyakorlat a bizonyíték rá. Nem beszélve, hogy kőolajával és földgázával képes sakkban tartani az egész Európai Uniót.
Mikor Oroszország 2008. szeptemberében bejelentette, hogy felállítja új, arktiszi hadseregcsoportját, melynek célja az olvadó északi sarki jégpáncél alatti gazdag nyersanyaglelőhelyek védelme lesz, felborzolta az északi országok kedélyeit. Ráadásul 2007-ben már egy orosz titániumból készült fémzászlót is kitűztek a tengerfenékre. Természetesen az északi országok az orosz „gyarmatosítás” ellen tiltakoznak. (7)
Oroszország a háborúktól sem riad vissza, derül ki a közelmúltban kiadott 2009-es orosz nemzetbiztonsági stratégiából: „az erőforrásokért folyó versenyben a problémák megoldására a katonai erő használatát nem lehet kizárni.”(8)
Úgy tűnik, hogy Oroszország lassan, de biztosan kezd felzárkózni a globális versenyben. S csak idő kérdése, hogy mikor válik ismét a világpolitikában döntő szerepet játszó hatalommá. A kérdés az, hogy az USA törekedni fog-e politikai és gazdasági együttműködésre Oroszországgal, vagy ismét belehajszolja egy hidegháborús fegyverkezési versenybe.
Ázsia ébredező óriásai
Egyes orosz és német geopolitikai szakértők szükségesnek tartják, hogy Eurázsiában egy, az orosz nemzet vezette birodalom jöjjön létre. Szerintük a hatalmi egyensúly csakis biporális módon jöhet létre. Egy kontinentális hatalom szemben egy tengeri hatalommal. Ám ez a fajta látásmód a hidegháború során kudarcba fulladt, s ezért hiba lenne megismételni a múltat. Ki kell hangsúlyozni, hogy globális egyensúly csakis civilizációk között valósulhat meg.
Míg Oroszország ismét a felemelkedés útjára lépett, Ázsia országai és nemzetei is megkérdőjelezni látszanak az USA szuperhatalmát.
Ázsia a történelem folyamán mindig egyedülálló, a nyugati civilizációtól merőben különböző geopolitikai egység volt. Semelyik nyugati ország sem volt képes Ázsia belső területeit birtokba venni, politikai befolyását döntően érvényesíteni. Ugyanez érvényes az USA-ra, mely szintén előretolt helyőrségeit, katonai és technológiai fölényét kihasználva korlátozza az ázsiai nemzetek mozgásterületeit. Az USA fő célja, hogy bevonja e nemzeteket, civilizációs területeket a globalizmus eszméje alá, de mint a korábbi európai államok, vasfába vágta a fejszéjét.
Ázsia, mint homogén civilizációs terület másként értékeli a nemzetbiztonsági stratégiáját, gazdasági és társadalmi rendszerét, mint a nyugati civilizációk. Az iszlám, a hindu és a konfucianizmus alapjában véve antidemokratikus vallási- és eszmerendszerek, melyek átitatják az itt élő népek életét. S ez az, amit a nyugati civilizáció képtelen megérteni, elfogadni. Egyfajta keresztes háborút vív e geopolitikai képződménnyel szemben, mely természetszerűleg hatalmas ellenállást szül. S ez katonai téren jelenik meg a legélesebben.
A Szun-Ce – féle hadviseléssel szemben a Nyugatnak nincs ellenszere. A gerillaharcmodort alkalmazó reguláris és félreguláris seregekkel szemben a hagyományos „szemtől-szembe” stratégiát valló nyugati hadseregek tehetetlenek. Erre kiváló példák Észak-Korea, Vietnam, Szomália, Afganisztán és Irak, ahol a nyugati szövetséges haderő képtelen volt-lesz kivívni a döntő győzelmet. Az ellentétekkel teletűzdelt iszlám országok, India és Kína a hatalmas gazdasági potenciáljuk mellett többféle módon igyekszenek ellensúlyozni az USA, a NATO és Izrael technológiai fölényét:
A hagyományos szárazföldi hadtestek modernizálása, és gyorsreagálású egységekké alakítása.
A légierő modernizálása önálló fejlesztésekkel. (Kína: J-7 vadászgép, J-10 vadászbombázó, nehézbombázók, levegő-levegő, illetve levegő-föld rakéták; Irán: Azarakh vadászgép, levegő-levegő, illetve levegő-föld rakéták; India: Szu-30-as vadászbombázók, Bahmos indiai-orosz hajó elleni rakéta, levegő-levegő, illetve levegő-föld rakéták.) (9) Jelenleg Kína, India és Irán rendelkezik AVACS szintű mozgó légi irányítással, melyek korlátozottan elektronikai hadviselésre is alkalmasak.
Nukleáris- és vegyi-arzenál kiépítése Kína, India, Irán, Pakisztán és Észak-Korea által, melyek jóval olcsóbbak, mint a hagyományos haderők drasztikus átalakítása. Így jelenhettek meg az elmúlt 10 évben új nukleáris hatalmak, melyek ballisztikus rakétákkal is bírnak, közvetlenül fenyegetve akár az USA-t és szövetségeseit (NATO, Izrael). Ezen fegyverek súlyosan veszélyeztetik az USA és Izrael katonai fölényét a térségben. Már így is támaszpontok garmadájával veszik körül Ázsiát Törökországtól Japánnal bezárólag. A nukleáris fenyegetés pillanatok alatt elértéktelenítheti a légi és szárazföldi haderő fölényét. Egy rakéta elhárító rendszer felállításába pedig az USA gazdaságilag akár bele is roppanhat.
Repülőgép-hordozók és tengeralattjárók építése, mellyel Kína és India befolyása a Csendes-óceánra, illetve az Indiai-óceánra is kibővül.
Űrfegyverkezés fokozása, miután 2007. január 11-én a kínai hadsereg ballisztikus rakétával megsemmisítette Fengyun-1C szatellitjét. Ezzel Kína bizonyította, hogy bármelyik nagyhatalom műholdrendszerét semlegesíteni tudja. A hírre a nagyhatalmak mind reagáltak. Természetesen az USA is: „A kínai műholdelhárító rakéta tesztje szörnyű hír a nemzetközi egyensúlyra és a nemzetközi biztonságra nézve, és egy új fegyverkezési verseny hajnalát vetítheti elő, amely immáron a világűrben zajlik.”(10)
Mindezen tények birtokában borítékolni lehet, hogy az USA-nak és a NATO-nak hamarosan át kell értékelnie nemcsak katonai, hanem politikai és gazdasági stratégiáját, hisz Oroszország, Kína, India és Irán világra gyakorolt befolyása napról napra nő.
Európa nemzetei tudatukra ébrednek
Ahhoz, hogy az USA szuperhatalmi státusza tartós maradjon, szüksége van Európa támogatására gazdasági, politikai és katonai téren. Nem véletlen a sorrend, hisz az USA egyedül képtelen arra, hogy gazdaságát hosszútávon életben tartsa, mely által katonai fölényét évtizedekre biztosíthatja. Ám a gazdasági világválság következtében, és ahogy az európai nemzetek között egyre nagyobbak a kulturális és politikai feszültségek, úgy válnak egyre kiélezettebbé az USA és az Európai Unió közötti, illetve a NATO-n belüli feszültségek.
Az Európai Unió, mint gazdasági és politikai szövetség a szétesés irányába halad. A soknemzetű Európában a globalizmus eleve vereségre van ítélve, s ismét a nemzetállamiság gondolata kezd előtörni. Ahogy nem sikerült Nagy Károlynak, Napóleonnak és Hitlernek a maguk módszerével egységes Európát létrehozni, úgy az Európai Unió napjai is lehet, hogy meg vannak számlálva.
Egykoron Nagy-Britannia, most az USA próbálja kordában tartani sajátos módszereivel a kontinenst, megakadályozva, hogy Európa, mint nemzetállamok szövetsége önálló globális hatalmi tényezővé váljon. Franciaország és Németország vezetésével a kontinens nemzetei megpróbálnak kitörni az USA és Oroszország kettős szorításából. Ismételten igyekeznek Európát egyenrangú politikai és gazdasági régióvá tenni a többi hatalommal. Ám ehhez az Európai Unió és a NATO nem megfelelő szervezet, hisz mindkettő felett az USA és Nagy-Britannia bábáskodik.
Az európai geopolitikai szakértők szerint, Európának hagyományosan francia és német vezetéssel kell úrrá lenni a káoszon, s kitörni az ütközőzóna, a másodrendű hatalom szerepköréből. Ehhez viszont át kell értékelniük a nemzeteknek saját katonai, politikai és gazdasági stratégiájukat. Kezükbe kell venni a gyeplőt Európában, s ehhez erőiket egyesíteni kell, s nem elaprózni. Ki kell dolgozni egy új közös európai stratégiát, mellyel a kontinens újra elfoglalhatja méltó helyét a nagyhatalmak koncertjében. Az idő pedig ketyeg.
Latin-Amerika helyet kér a nap alatt
Latin-Amerika jelenleg azon szövetségi köztársaságok gyűjtőterülete, mely bővelkedik lehetőségekben, s erre csak most döbbenek rá nemcsak az itt élők, hanem a világ vezető hatalmai is. Latin-Amerika olyan geopolitikai egységgé válhat, mellyel komolyan számolniuk kell a világpolitikát meghatározó nagyhatalmaknak.
Olyan gyűjtőterületről van szó, mely energia- és nyersanyagtartalékai révén potenciális szövetségesévé válhat az USA-nak, az Európai Uniónak, Oroszországnak vagy esetleg Kínának. Hihetetlen, de például az USA kőolajbehozatálának mintegy harmada már a latin-amerikai országokból származik. E nemzetek pedig lassan felismerik a kőolaj- és földgázexport rejtette lehetőségeket, mellyel esetleg a jövőben nyomást gyakorolhatnak a világ vezető hatalmaira. Ám, hogy ez megvalósulhasson, össze kell fogniuk, mely út felé az első lépést már 2004 decemberében megtették, mikor Peruban 12 latin-amerikai állam aláírta, a „Dél-Amerikai Nemzetközösség” létrehozását előrevetítő egyezményt. (12)
A nagy nemzetek a közelmúltban felismerték a Latin-Amerikában rejlő lehetőségeket. Mind potenciális gazdasági és politikai szövetségest, több jelentős civilizációs terület is felkereste már. 2005. májusában 34 ország részvételével megtartották az első arab-latin amerikai csúcstalálkozót, ahol már „civilizációk közti szövetkezésről” szólt a fáma. Oroszország és Kína Venezuela felé kacsingatnak. Az Európai Unió, Oroszország és Kína pedig Brazíliával ápol lassan már 3 éve stratégiai partnerségi viszonyt. (12)
Miért pont Brazília a legfőbb zászlóvivője Latin-Amerikának? Maga az ország közel 8 és fél millió négyzetkilométeren terül el, lakossága pedig meghaladja a 190 millió főt. Hatalmas energia- és nyersanyagtartalékai vannak, illetve azon ritka latin-amerikai országok egyike, ahol virágzik a demokrácia. Luiz De Silva brazil elnök pedig a világ legnépszerűbb államelnöke, aki ügyes manőverezéssel hamarosan a soron következő BRIC-csúcson már egy új világrend alapjairól fog tárgyalni Oroszország, India és Kína vezetőivel. A csúcs öt főbb pontot fog érinteni:
Elsősorban egy olyan globális fórum intézményesítését tűzik ki célul, melytől igazán hatékony eredményeket várnak.
Másodsorban a lehető legszélesebb gazdasági nyitást biztosító politikai és gazdasági struktúrák meghatározásának is fontos szerepe lesz.
A harmadik célkitűzés, hogy a dollár mellett milyen más nemzetközi fizetőeszköz jöhet szóba a valutatartalékok felhalmozását illetően.
Negyedszer a BRIC-országok célkitűzése a globális biztonság megteremtése az ENSZ nagyobb szerepvállalásával, s a nukleáris leszerelés előmozdítása.
Ötödik főbb célkitűzés pedig, hogy a közepesen fejlett államok is szélesebb képviseletet nyerjenek a nemzetközi intézményekben, melyek többsége megreformálásra szorul.
Mennyire lesz sikeres a csúcs? Az csakis a júniusi jaketyinburgi találkozón fog eldőlni. Ám az már látszik, hogy Brazília egyedüli latin-amerikai államként szintén megkérdőjelezi az USA által ápolgatott Pax Americana-t. Mint a világ egyik legnagyobb állama, szintén helyet kér a nagyhatalmak sorában. Az USA pedig csak egyet tehet, nyitnia kell Latin-Amerika felé, s megszereznie szövetségüket. (13)
Ám ahhoz, hogy Brazília tényleges politikai nyomást gyakorolhasson a többi nagyhatalomra, nemzetbiztonsági stratégiáját is át kellett értékelnie. Az a brazil haderő, mely alig 15 évvel ezelőtt csupán elavult légierővel és szárazföldi hadsereggel rendelkezett, most dinamikus fejlődésen megy keresztül, melynek köszönhetően pár évtized múlva méltó ellenpárja lehet bármelyik civilizációs régiónak.
A brazil nemzetbiztonsági stratégia főbb elemei:
A szárazföldi hadsereg átszervezése mozgékonyabb alakulatokká.
Az FX2 terv végrehajtása 2014 és 2020 között, mely során 120 új vadászbombázót állítanak hadrendbe AVACS szintű mozgó légi irányítással, melyek korlátozottan elektronikai hadviselésre is alkalmasak lesznek. Jelenleg az amerikai Super Hornet, a francia Rafale, az Eurofighter Typhoon, a svéd Gripen NG és a Szu-35-ös van versenyben a hatalmas üzletért. Sőt az oroszok már a fejlesztés alatt álló PAK-FA lopakodó vadászbombázó esetleges exportjáról is tárgyalnak Brazíliával. (14)
A Sao Paulo repülőgép-hordozó hadrendbe állítása 2007-ben, mellyel az Atlanti-óceán déli részét ellenőrizhetik. (15)
Egy nukleáris energiával működtetett tengeralattjáró-flotta kiépítése is cél, amit a felségvizek és a mélyvízi olajfúrótornyok védelmére fognak használni.
A brazil űrprogram keretében saját navigációs és felderítő műholdhálózat kiépítése. (16)
Összegzés
Láthatjuk, hogy az elmúlt évtizedben az USA szuperhatalmi státusza megkérdőjeleződött. Az eddigi civilizációs és kulturális, gazdasági, politikai, illetve katonai és technológiai fölénye lassan elenyészik. Csak ismételni lehet a régi mondást, hogy a „történelem ismétli önmagát.” Az USA, mint szuperhatalom napjai meg vannak számlálva, s csak idő kérdése, hogy az egypólusú világrend ismét többpólusúvá váljon, ahol a nemzetek saját civilizációs régiójukon belül képesek érvényesíteni saját akaratukat, mely elősegítheti a béke- és biztonság korszakának fennmaradását a világban.
Felhasznált irodalom:
1. Kőszegvári Tibor: Hadviselés a 21. században; Hadtudomány 1999/1. szám
2. Kőszegvári Tibor: Hadviselés a 21. században; Hadtudomány 1999/1. szám
3. Dr. Hajma Lajos: A világ fegyveres erői; ZMNE, Budapest 2004
4. Torrente del Bosque: A XXI. század titkos fegyverei; Vagabund Kiadó, Budapest 2008
5. Aranysas, (Katonai repülés/Lokátor) 4. évf. 2004/12.
6. Dr. Hajma Lajos: A világ fegyveres erői; ZMNE, Budapest 2004
7. http://kitekinto.hu/europa/2007/08/03/oroszorszag_uj_gyarmata
8. Világgazdaság (Üzleti Napilap), 41. évf. 94. szám (2009. május 18.), 16. o.
9. Aranysas (Katonai repülés/Lokátor) 7. évf. 2007/10.
10. Torrente del Bosque: A XXI. század titkos fegyverei; Vagabund Kiadó, Budapest 2008
11. Pirityi Sándor: Latin-Amerika – az „elfelejtett földrész” porondra lép; Hadtudomány 2005/3. szám
12. Pirityi Sándor: Latin-Amerika – az „elfelejtett földrész” porondra lép; Hadtudomány 2005/3. szám
13. http://kitekinto.hu/latin-amerika/2009/05/20/felejtsuk_el_a_nyugatot_-_uj_vilagrend_keszulben/
14. Aranysas (Katonai repülés/Lokátor) 8. évf. 2008/8.
15. Aranysas (Katonai repülés/Lokátor) 7. évf. 2007/12.
16. http://kitekinto.hu/latin-amerika/2009/03/03/uj_nagyhatalom_keszulben
Egyéb irodalom:
Paul Bracken: Tűz keleten; Gutta Könyvkiadó, Budapest 2004.
Geopolitika és Biztonság (Biztonság a XXI. században), Szerk.: Tálas Péter; Zrínyi Kiadó, Budapest 2006.
Walter G. Scott: A XXI. század repülőgépei; Vagabund Kiadó, Budapest 2008.