Két nő a házasságkötő teremben
Mire jó egy házasságkötő terem, ha nem arra, hogy két ember örök hűséget fogadjon egymásnak a hozzátartozók és barátok előtt? De elhihetjük, tökéletes helyszín arra is, hogy két kiváló énekművész termékeny barátságot kössön és ezzel eddig még nem hallott zenei repertoárt hozzon létre. Csembaló, spinét, virginál, magyar és ír népdal, mindez megfűszerezve a barokk és régi zene feledhetetlen énekstílusával. Mi ez, ha nem útravaló a lelkünknek?
Mátyás király tudta, mi kell a léleknek
Jó étkek, finom borok, vigadalom és zene rogyásig. Ez jellemezte a Mátyás király korabeli lakomákat. A hangsúly a test táplálásán volt, de a szellem sem maradt étlen. A győri Kisfaludy Szalon is ezt a példát próbálja követni és az ebből kialakult XVIII–XIX. századi polgári szalonokat veszi alapul. Útravalót ad a lelkünknek egy finom pohár bor mellett olyan vendégek segítségével, mint Sebestyén Márta énekművész és Andrejszki Judit barokk énekművész.
Szép hangú néni őrült hangokkal
– Honnan jött az ötlet, hogy a barokk zenei stílus és a népdal összeforrjon?
Andrejszki Judit: – Ezek a zenék egy tőről fakadnak. Amiket kutatok, XV–XVI. századi magyar zenék, amiket játszom, nem komoly-, hanem könnyűzenék. Olyanok, melyeket a népek az utcákon adtak elő. Nem kell két külön világként kezelni ezeket.
Sebestyén Márta: – A régi zenéknek a maradványai felszívódtak a népzenébe, és ebből lehet visszakövetkeztetni a két stílus közös előadásmódjára. Én gyerekkorom óta a népzenét kutatom, nem volt olyan nehéz összeegyeztetni a kettőt. Azt, hogy mi Judittal találkoztunk, Szigethy Gábornak köszönhettük. És ami érdekes, ez is egy házasságkötő teremben történt Budapesten. Gábor egyik barátjának esküvőjén léptünk fel. Judit csembalózott, én énekeltem. Jól összebarátkoztunk, és már két éve várunk arra, hogy a kettőnk tudását egyesíthessük, hogy csak mi ketten, nőcik összehozzunk egy műsort.
A gyerek mérges és féltékeny a zenére
– A család és a gyerekek hogy viszonyulnak a zenéhez, az állandó próbákhoz, fellépésekhez?
Andrejszki Judit: – Öt gyermekem van, ha az ember akarja, meg lehet oldani a problémákat. A gyerekek nem mindig boldogok, hogy anyu már megint elmegy, de például januárban csak az övék vagyok. Próbálni bőven lehet egészen este 11-ig vagy akár éjfélig is, miután a gyerekek ágyba bújtak.
Sebestyén Márta: – A zene nem olyan könnyen öröklődik, mint a gének, mert van apuci a maga kromoszómáival. Én szerencsés voltam, a mamámtól örököltem a kedvemet és a hangomat. De nem lehet elvárni, hogy a gyerekem olyan legyen, mint én. Bár a fiaim soha nem énekeltek egy hangot sem, mindegyikük választott magának hangszert. A nagyobbik fiú csellózott 8, a kisebbik nagybőgőzött 5 évig. Nagyon tetszenek a mély vonósok, ezért nagyon örülök, hogy a fiaim ezeket választották. Részesülnek zenei értékekben, de nem ez lesz az életük. Ahogy pedig Judit is mondta, a gyerekek nem boldogok, ha anya örökké elmegy másoknak énekelni és ezért nélkülözniük kell. Ez a gyerekben nagy ellenállást kelt, mérges és féltékeny a zenére, mert anyu amiatt nincs otthon. Idő kell, hogy megszeresse a zenét, nem lehet erővel rábírni.
A kiscsaj, aki éjjel-nappal dúdol
– Gondolkodott valaha azon, hogy mással foglalkozzon a zenélésen kívül?
Sebestyén Márta: – Ha valaki most feltenné a kérdést, „na és mi leszel, fiam, ha nagy leszel?”, zavarba jönnék, mert nem foglalkozásnak képzeltem el a zenélést, hanem egy létezésnek, életformának. Egyértelmű volt, hogy a kiscsaj, aki éjjel-nappal énekel és dúdol, röpül meg szárnyal a képzelete, és fizikaórán is népdalszövegeket írogat a füzetbe, nem lehet más, mint énekes.
Kanalak meg villák a zongorában
– Az éneklés mellett a zongora maradt a kedvenc hangszere?
Sebestyén Márta: – Nem, egyáltalán nem. Hatévesen kezdtem iskolába járni és vele járt, hogy zongorázni is akkor tanultam meg. Volt egy August Förster nevű nagy, fekete, háromlábú zongoránk. Ebből próbáltunk meg annak idején az öcsémmel csembalót csinálni. Belepakoltuk a kanalakat meg a villákat, hogy majd attól zörögni fog. Jártam külön zongoraórákra is, de amikor az ember gyakorol, izzad és szenved, és az egészet kötelességből, na, az nem az öröm része. A gyakorlást akkor szerettem, ha kotta nélkül improvizálhattam, de Erzsi néni mindig megszidott, hogy „hát, fiam, te rendkívül muzikális vagy, de se ujjrend, se semmi…”. Pikulálgatni már magamtól tanultam.
Andrejszki Judit: – Hatéves korom óta zongorázom, az éneklésbe csak jóval később fogtam bele. Van egy együttesem, mellyel barokk és régi zenét játszunk, egészen a XVIII. századig bezáróan. Ehhez az éneklési stílushoz nem volt megfelelő a zongora, kívánkozott hozzá egy másik hangszervilág. Az orgona helyhez kötött volt, és mivel ezen korszakok zenéjéhez a csembaló illik a legjobban, ezért kezdtem el megtanulni a mikéntjét és a működését.
Kultúrák találkozása
– Győrben járt az Ír–magyar Kulturális Fesztiválon, most is elénekeltek egy ír népdalt. Milyen kapcsolat fűzi az ír zenéhez?
Sebestyén Márta: – Ami a legmélyebben bennem van a magyar népzene mellett, az a bolgár és az ír zene. Ugyanazok a díszítések, bánat és lelkivilág, ami jellemzi őket, megvan a mi zenénkben is, és így összeköt minket.
Megjelent: 2009.03.21. Kisalföld napilap