Close

Rogán: Ki lehet szállni a kedvezőtlen hitelkonstrukcióból

Az emberek becsapottnak érezték magukat, nem gondolták, hogy a bankok, egyoldalú szerződésmódosítások következtében, minden kockázatot rájuk fognak hárítani – jelentette ki Rogán Antal. A gazdasági bizottság fideszes elnöke leszögezte: az egyösszegű végtörlesztés megteremti annak a lehetőségét, hogy a hitelfelvevő kiszálljon a számára kedvezőtlen konstrukcióból.
Én mindenkinek azt javaslom, hogy december 30-ig, a családtagokkal beszélve, a forinthitel lehetőségét is mérlegelve, döntse el, hogy kíván-e élni a végtörlesztéssel – hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: amennyiben a végtörlesztést választja valaki, akkor a banknak 60 nap áll rendelkezésére, hogy előkészítse a konstrukció lezárását, és ugyanennyi idő alatt az ügyfélnek is rendezni kell a hitelét.

Rogán Antal beszámolt arról is, az egyetlen kizáró tényező, ha valaki a hitelét magasabb árfolyamon – a 180 forintos svájci frank, a 250 forintos euró és a 2 forintos jen felett – vette fel.

Mint mondta, az Országgyűlés hétfői ülésén döntöttek arról is, hogy forintban lehet csak felszámítani a bankoknak a kezelési költségeket. Ez sokak számára fizetési könnyebbséget jelent majd – fűzte hozzá.

A kormány kampányt fog indítani annak érdekében, hogy minél többen éljenek az árfolyamgát lehetőségével – szögezte le Rogán Antal.

Mint ismert, a Parlament döntött az áfa-visszatérítés szabályairól is. A vállalkozások október 20-ig külön kérelemmel igényelhetik vissza a nekik az Európai Unió bírósága által hozott ítélet alapján járó általános forgalmi adót, illetve később áfabevallásukban is megtehetik ezt. „Reméljük, hogy ez egy kicsit felpörgeti ezeket a cégeket” – húzta alá a fideszes politikus.

  
tv2.hu-fidesz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top