„Még mindig nagyon sok a munkanélküli Magyarországon” – olvasható egyre több lapban. Sajnos ez így van, de a problémát tovább fokozza, hogy nagyon sok munkahely is megszűnik. Ilyenkor indul meg a már-már eszeveszett hajsza egy másik, akár jobb állásért. Ennek viszont nagyon sok buktatója is lehet, ha nem vagyunk elég óvatosak.
Jó néhány hónapja magam is a munkakeresők széles táborát erősítettem. Naponta több száz önéletrajzot küldtem szét. Míg az elején még „válogattam”, hogy mi lenne a leginkább megfelelő számomra, illetve a szaktudásomnak, úgy pár héttel később már rájöttem, hogy így nem fogok sokra jutni. Éppen emiatt már mindenre beadtam a jelentkezésemet, csak egy számított: megfeleljek a követelményeknek. A még mindig nagy népszerűségnek örvendő call center mellett jelentkeztem értékesítőnek, adminisztrátornak, recepciósnak, de még takarítói állásra is elküldtem életrajzomat. Hetekig nem kaptam semmilyen választ. Sem egy email-t, telefont, válaszlevelet. Semmit. Majd pár hónap elteltével megérkezett az első hívás. Nagyon örültem, és mint minden álláskereső már legbelül éreztem, hogy ezt én fogom megkapni. Egy kedves fiatal hölgy hívott, hogy kiválasztották az önéletrajzomat, majd megkérdezték, hogy be tudnék-e fáradni hozzájuk egy személyes találkozóra? Természetesen igent mondtam. Eljött a nagy nap. Megérkeztem, majd megtörtént az elbeszélgetés. Szimpatikus volt a munkahely, így pozitívan tekintettem a jövőbe. Néhány nap múlva újra csörgött a telefonom. Újabb interjúra hívtak, mivel – mint utóbb kiderült, több körös volt a felvételi – ők is meg voltak elégedve velem. Ezen a körön is túljutottam, majd jött a harmadik. Érzésem szerint itt is nagyon jól sikerült „eladnom magam”, sőt elárulták, hogy rajtam kívül még egy ember van a talonban. Ezt követően többet nem hallottam a cégről. Egy levelet sem küldtek, hogy sajnáljuk, de nem Önt választottuk. Szerintem ez nem lett volna egy nagy kérés. Pláne, hogy egy cég sem akarja, hogy akár egy leendő ügyfelében negatív képet alakítson ki. Soha nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő. Mindenesetre úgy látszik ezt a céget ez nem érdekelte. Kicsit rosszabb hangulatban, de folytattam tovább a keresgélést. Egy igen jól csengő „Kommunikációs menedzser” pozícióra hívtak be. Gyorsan visszakerestem, hogy mi is volt a követelmény, illetve milyen feladatokat kellene ellátnom. A hirdetés alapján a következők lettek volna a leendő munkatárs feladatai: sajtóközlemények írása, prezentációk szervezése, kapcsolattartás az ügyfelekkel, médiával való szoros együttműködés lenne. Gondoltam, hogy végre egy olyan munka, ami szorosan összefügg a diplomámmal. Elmentem tehát az interjúra. Az előzetes felkészülésemnél azonban már sejthettem volna, hogy valami nem stimmel. A cégnek ugyanis vírusos volt a honlapja, így meg sem lehetett nyitni, valamint a cégadatbázisban sem találtam meg a szóban forgó vállalatot. Még itt sem gondoltam feltétlenül rosszra, hiszen lehet, hogy egy új cég és még bejegyzés alatt áll. Sajnos mikor odaértem rádöbbentem, hogy nem. Valójában egy „házalós” munkára lett volna szó, amiért az első hat hónapban nem jár fizetés, mert az tulajdonképpen betanulási időszak. De akkor kinek a zsebébe jut az általam megkeresett pénz? Tettem fel a kérdést magamban. Az interjúztató továbbá közölte, hogy napi 10-12 órát kell dolgozni, ez később le is csökkenhet. A próbaidő alatt pedig nem jelentenek be. Ekkor közöltem az úriemberrel, hogy köszönöm nem érdekel a munkalehetőség. Megkérdeztem azt is, hogy miért tesznek fel megtévesztő hirdetést magukról, illetve a cég miért nem szerepel sehol. A válasz a következő volt: A hirdetés fedte a valóságot, hiszen sajtóorgánumoknak kell értékesíteni. Hmm… A cég pedig más néven van bejegyezve, azt pedig ők nem fogják publikussá tenni. Érdekes… Gondoltam azért mégsem leszek inkorrekt, így kezet fogtam az úrral, majd illedelmesen távoztam. Pár nappal később újabb interjú következett egy másik cégnél. A beszélgetés újfent jó hangulatban zajlott. Sajnos nem jutottam tovább, mert szerintük túlképzett vagyok. Több tucat olyan levelet kaptam ez időközben, hogy: Sajnáljuk, de ehhez a pozícióhoz Ön szakmailag túlképzett. De akadt olyan is, hogy: Sajnáljuk, de nincs kellő tapasztalata ehhez a munkakörhöz. Na de kérem! Így hogyan legyen? Pályakezdőként valahol el kell kezdenem nem? Több hónap, interjú, és levél után egy számomra nagyon szimpatikus állás miatt hívtak fel. Marketing munkatársat kerestek. Természetesen igent mondtam a felkérésre. Megérkeztem az interjú helyszínére. Egy kedves fiatal hölgy várt rám. Pár perces várakozás után már fogadott is a felvételiztető. Kérdezgetett, hogy mit szeretek csinálni, hol tanultam, lényegében a szokásos ismerkedős kérdéseket tette fel. Amikor is rátértünk a munkavégzésre, megkaptam a hideg zuhanyt. A hölgy elmondta, hogy 10-12 órát kell dolgozni, házalni kell, és persze az első hat hónapban nem jelentenek be… A többire nem is figyeltem már oda. Tudatosult bennem, hogy ugyanott vagyok, ahol nem is olyan régen. Csak egy másik házban, másik cégnévvel. Azt hittem, hogy ott helyben elsírom magam. Finoman leállítottam a hölgyet, és megkérdeztem, hogy a két cég ugyanaz-e. A felvételiztetőm arcára hirtelen ráfagyott a mosoly, elfehéredett, majd közölte: Igen, gondolom nem érdekli. Majd hihetetlen gyorsasággal kivezényelt az ajtón, gondolom azért, nehogy bármit mondjak a kint ülő többi várakozónak. Hazaérve azonnal rákerestem erre a cégre, és több olyan oldalt is találtam, ahol volt, vagy éppen jelenlegi alkalmazottak leírják tapasztalatukat a vállalatról. A szóban forgó cégről azonban egy jó szót sem olvastam. Természetesen voltak olyan bloggerek is, akik próbálták megvédeni munkahelyüket, ám sikertelenül. Tovább keresgélve több olyan eljárást is találtam, ami évek óta folyik ellenük többek között adócsalás miatt. Az 1 év keresgélés kezdett teljesen felőrölni. Az álláshirdetéseknek már nem is hittem, a cégekben pedig nem bíztam meg. Az állásbörzékre ellátogatva pedig csalódottan vettem tudomásul, hogy milyen sokan vagyunk pályakezdők, és milyen kevés számunkra az álláslehetőség. Másfél év elteltével sikerült találnom egy a szakmámba vágó munkakört, ahol jelenleg is dolgozom. Azt sajnos nem tudom, hogy mostanában milyenek a hirdetések, de ha tehetjük ellenőrizzük le a hirdetés feladóját. Keressünk rá a cégadatbázisban, olvassuk el figyelmesen honlapjukat, próbáljunk minél több információt gyűjteni az adott cégről. A másfél év alatt rengeteg olyan munkahellyel találkoztam, ahol embertelen körülmények között dolgoznak az alkalmazottak. Természetesen minden tapasztalatomat én sem tudom megosztani, de remélem, hogy „kínjaimmal” segíthetek néhány álláskeresőnek, hogy véletlenül se essenek abba a csapdába, amibe én. Egy jól csengő pozíció neve, egy menő irodaház, vagy akár egy sokszor látogatott hirdetés – vagy oldal – nem jelenti feltétlenül, hogy az egy remek munkalehetőség. Arra pedig nagyon vigyázzunk, hogy ha már nincs szükségünk álláskeresésre, feltétlenül töröljük le az internetre feltöltött életrajzainkat.
Csombok Zsuzsanna