Érdeklődéssel olvastam Bartus László főszerkesztő úr lapjában, a new yorki Amerikai Magyar Népszavában megjelent eszmefuttatását a magyar népről. Világért sem vitatkoznék politikai érveivel, lenyűgöző érvelésével. Mint genetikus azonban kénytelen vagyok felhívni szíves figyelmét néhány nyelvi és szakmai tévedésére. Tisztelettel kérem, hogy ezt ne vegye kötözködésnek, csupán a genetikus szakember megnyilatkozásának. Annál is inkább, mert az a kis pontatlanság, amire fel szeretném hívni szíves figyelmét, nemcsak a genetika tudományok mai állásának tételeivel nem egyezik, de sajnos, a magyar nyelvet is sérti, amit egy Nobel díjas írótól elég nehéz elfogadni.
Az inkriminált mondat a következő:
„Az Amerikai Népszavában hétfőn megjelent nyílt levélben Kertész Ákos úgy fogalmaz:
„a magyar genetikusan alattvaló.”
Ezzel a mondattal a következő problémáim vannak.
1. A genetikus az értelmező szótár szerint a genetikával foglalkozó tudós. Példaképp említeném csekélységemet. Én például diplomám tanúsága szerint genetikus vagyok.
2. A „genetikus” szó nem melléknév, hanem főnév. Egy foglalkozás megnevezése. Következésképpen nem lehet belőle határozószót varázsolni: Ilyen szó, hogy „genetikusan” – a magyar nyelvben nincs.
3. Ha az értelmetlen „genetikusan” szót mellőzük is, a mondat értelmét tovább zavarja az „alattvaló” szó. Így ugyanis a mondat így szól: „A magyar alattvaló”. Nem derül ki, hogy kinek az alattvalója. A genetikushoz hasonlóan az alattvaló is egy foglalkozás megnevezése.
4. Ha esetleg Kertész Ákos Nobel díjas írónk az alattvaló szó helyett az alávaló minősítő jelzőt gondolta, és csak a nyelve botlott, akkor ennek megfelelően lenne célszerű korrigálnia mondatát, mert egy Nobel díjas írótól mégiscsak jogos elvárás, hogy – bármilyen alávalónak is minősíti a magyart – azért anyanyelvén ki tudja magát fejezni.
5. Ha esetleg Kertész Ákos Nobel díjas írónk a kissé suk-sükösre sikeredett „genetikus” szót a „genetikailag” szóra cserélné, az alattvaló szót pedig alávaló szóra, akkor a mondat a formális logika szabályai szerint értelmet nyerne. Ebben az esetben azonban – és ez már nem nyelvhelyességi, hanem genetikai szakmai probléma – olyan hifejezést használna, ami nem létezik. merülne fel. A: genetikailag alávaló – ilyen kifejezést sem a genetika, sem a magyar nyelv nem ismer.
6. Ha esetleg Kertész Ákos Nobel díjas írónk az alattvaló szó helyett az alacsonyabb rendű szót kívánja használni, akkor nem a genetika, hanem a nácik által kidolgozott eugenika „tudományából” kellene ezt a szót kikölcsönöznie, amit bizonyára nem szívesen tenne.
7. A genetika tudományához ugyanis az eugénikának semmi köze nincs. Az eugénika tagadja, hogy az emberi lények – homo sapiens – egységes fajt alkotnának. Azt tartja, hogy vannak magasabb rendű és alacsonyabb rendű fajok a homo sapiens-en belül. E „tudomány” a szellemében semmisítették meg a szerintük „alávaló” emberek millióit. Csakhogy az eugenika nem tudomány, hanem áltudomány.
8. Ha tehát esetleg Kertész Ákos Nobel díjas írónk a magyart ilyen alávaló és kiirtandó fajnak, vagy rossznak tartja, akkor ezzel álláspontja óhatatlanul azonosul a fajelmélet híveinek nézeteivel.
Megjegyzem, egy másik írónak, Kertész Ákos Csurka István nevű írótársának voltam olyan bátor 1992-ben hasonló tévedése miatt a Magyar Nemzetben elmagyarázni, hogy a genetika területén bizonyos hiányosságokkal rendelkezik. Meg is hívtam a genetika órámra az ELÉ-re, ahová sajnos – bizonyára halaszthatatlan egyéb teendői miatt – nem jött el. Csurka azt állította, hogy egy embercsoport, – nevezetesen a zsidóság – génjeibe beépült a pénzimádat és minden ezzel kapcsolatos hamisság. Ez körülbelül akkora badarság, mint a magyarok „alattvalóságának” leszögezése Kertész Ákos részéről. Úgy látszik – Ady után szabadon – „Csurkának, Kertésznek egy a hangja”, ha genetikáról van szó, s ez a hang leginkább csak a szamárüvöltésre emlékezteti a magamfajta alávaló genetikus alattvalót.
Persze ha abból indulunk ki, mint Bartus Elvtárs, az Amerikai Magyar Népszava főszerkesztője, akinek véleménye szerint az írói szabadság azt jelenti, hogy egy írónak le lehet írni mindenféle marhaságot, akkor ezt az érvet én illő tisztelettel elfogadom. Azt azonban az igényeim közül hadd szabadjon fenntartanom, hogy egy kétszeres József Attila díjas, Kossuth díjas és irodalmi Nobel díjas magyar író – a kutyafáját – azért legalább magyarul ki tudja magát fejezni, s ne írjon el olyan blődséget, hogy:
„a magyar genetikusan alattvaló.”
Dr. Habil Fodor András genetikus,
kutató professzor, tud. főmunkatárs,
Alattvaló,
A magyar Tudományos Akadémia
Köztestületi Tagja
Keszthely, 2011. szeptember 2.