Mondja valaki, hogy a divattervezők nem politizálnak. – Angela Merkel kancellár kijelentése nagy butaság – fakadt ki Michael Michalsky, szósincs róla, hogy a multikulti meghalt volna. Berlin a legjobb példa erre.
A gazdag Charlottenburg polgári miliője, a belvárosi Mitte kultkocsmái, a vad Kreuzberg mind magán viseli a sokszínűséget, a török, az arab vagy a kelet-európai bevándorlók kéznyomát. – Úgyhogy én nekik ajánlom a 2012-es nyári kollekciót, amelynek témája: a tolerancia – tette le a névjegyét a német divat popsztárjának kikiáltott Michalsky.
S már sorjáznak is a modellek egyformára vágott, keleties hosszú hajjal. A hangszórókból a Metallica Nothing Else Matters című slágere dübörög. Lenge ruhákban, a kötelező nyári fehér mellett vakító citromsárga, királykék, püspöklila színekben vonulnak a manökenek. A lazán omló könnyű anyagokhoz, bő overallokhoz meghökkentő cipők társulnak: bokacsizmák gumiból, keleti papucsok puha posztóból. A 44 éves Michalsky szereti a meglepetéseket: a fekete színpad egyszeriben kör alakú kifutóvá alakul, a tükörsima felszínen tipegnek a modellek – nem kis feladat esés nélkül megúszni a kört.
– A nagyvárosi embereknek tervezek – hangsúlyozza Michalsky. 2011-es őszi–téli kollekciója kifejezetten a nagyvárosi nomádoknak (urban nomad) ajánlotta. Jelszava a gyorsaság, rugalmasság, használhatóság. Szűk, csizmába tűrt nadrágok, rövidke kabátok, hétköznapokra jól kombinálható darabok, különleges alkalmakra viszont feltűnő estélyi ruhák. Színekben a lila, a fekete és a fehér, az anyagoknál a metálfénnyel színezett selyem, a gyapjú és a kasmír a domináns.
A majd két méter magas Michalsky külföldön annyira még nem ismert, pedig hollywoodi sztárok is viselték már a ruháit. Kisvárosban nőtt fel, a Hamburg és Lübeck között fekvő Bad Oldesloéban, ahol fájdalmasan kívülállónak érezte magát. A helyi moziban csak régi filmek mentek, kisfi úként New Yorkról és Párizsról álmodott. Tizenkét éves volt, amikor a Stern magazinban egy nagy képes riportot olvasott Karl Lagerfeldről, a Chanel divatház német tervezőjéről. Felcsillant a szeme, és tüstént eldöntötte, a divattal akar foglalkozni.
A sikert nem kínálták tálcán.
Nagy-Britanniába költözött, hogy a London College of Fashionban sajátítsa el a szakmai ismereteket. Esténként klubok ajtónállójaként dolgozott, ebből finanszírozta a tanulmányait. A tanulással gondjai voltak. – Már láttam magam, amint pulóverhajtogatóként végzem egy áruházban – idézte fel a Sternnek akkori sötét jövőképét. Az utolsó vizsga előtt egy templomba is betért. Megfogadta, ha átmegy, komoly jótettet hajt végre. A vizsga sikerült, Michalsky pedig állta a szavát. Három hónapig gyógyíthatatlan betegeket ápoló hospiceházban dolgozott – egy életre megtanulva, mit jelent az emberség és az életszeretet.
Innen egyenesen ívelt felfelé a karrierje: 1995-től az Adidas dizájnfőnöke, az ezredfordulótól a sportruházati óriás globális kreatív igazgatója volt. A nevéhez fűződik a márka leporolása és megújítása. Nem ragadt le a sportnál, terveztetett Stella McCartneyval és a japán Jamamotóval is, és neki köszönhető az Adidas nyitása a hétköznapi, városi divat felé. – Madonna rajongója vagyok. Miért is ne lennék, amikor évekig az én tréningnadrágomban rótta a köröket? – nyilatkozta.
Szeret több lábon állni, talán ezért is mondott búcsút az Adidasnak. Hat évvel ezelőtt megkereste az MCM. A hajdan utazótáskáival sikeres cég azt kérte tőle: tegyen csodát, varázsolja ismét vonzóvá a márkát. Ekkor már alig valaki emlékezett arra, hogy MCM táskát hordott Lady Diana, Catherine Denevue francia színésznő vagy Michael Jackson popsztár. A müncheni cég csődbe ment, a táskák gyanúsan hasonlítottak a Louis Vuitton termékeire. – Úgy néztek ki, mint a koppintások, ráadásul ósdi konyakbarna színben gyártották őket – emlékezett vissza Michalsky.
Ázsiából tonnaszámra ontották az olcsó replikát, míg végül a brand is egy délkoreai cégnél landolt. Ők keresték meg Michalskyt, akinek első dolga volt lecserélni a barnát egy meghökkentő kékre.
Annyira megtetszett neki a táskatervezés, hogy máig ő az MCM házi dizájnere. Majd jött egy újabb furcsa kiterő: a Tchibónak, a divat felé kacsingató kávéóriásnak jó minőségű, ám megfizethető ruhákat tervezett. –Egy pólónak nem kell száz euróba kerülnie – adta meg az alaphangot.
Nagy álma 2006-ban vált valóra: ekkor saját márkája lett, boltja előkelő helyen, a berlini Potsdamer Platzon található. Távlati célja az, hogy visszaadja Berlin fényét, nem győzi hangsúlyozni, hogy az 1920–1930-as években a Spree partján volt a divat egyik fővárosa. Ehhez pénz is kellett, deMichalskynak szerencséje volt: egy gazdag befektető,Volker Tietgens több millió eurót tett bele a közös cégbe. –Lenyűgözött Michael ereje – emlékezett Tietgens a Handelsblattnak nyilatkozva. A társat az sem zavarja, hogy az üzlet még korántsem nyereséges, de közben már az ázsiai terjeszkedést tervezik. Tietgens atipikus befektető. A fejét nem azon töri, hogymikor tudna jól kiszállni.
nol.huT/Inotai Edit