Close

JESZ: Adakozzunk Bokros Lajosnak!

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség U21 tagozata szerint Bokros Lajosnak komoly anyagi gondjai lehetnek, ezért a U21 felszólít minden jóérzésű embert, hogy adakozzanak a közgazdásznak.

Az U21 jól ismeri azt a magyar mondást, hogy mindig a suszter cipője lyukas. Valószínűleg Bokros Lajosnak is ez lehet a problémája.
A közgazdász, aki sorra vállalta el, hogy nemzeteket ment meg a gazdasági összeomlástól, a saját számláit nem képes rendezni. Az MSZP vezetői nyilatkozataik szerint azért voltak kénytelenek törölni Bokros Lajost a szocialisták tagnyilvántartásából, mert nem fizette a tagdíjat.
A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség tagságának is az a baja Bokros Lajossal, hogy náluk hagyott több millió értékű számlát, amiért azóta is nekik kell jót állniuk, ugyanakkor elvitte az ebből a pénzből összegründolt európai parlamenti mandátumot.
 
Bokros Lajos most meg van sértve, hogy az MDF jogutódja felszólította, rendezze a számláit, sőt e kérés nyomatékosítására bírósághoz fordult. Érthető, Bokros Lajos felindultsága, hiszen vezetésével sikerült elérni, hogy az MDF 20 év után kikerüljön a parlamentből. E nagyszerű munkával lehetőséget teremtett az MDF tagok számára, hogy a semmiből újjáépítsék magukat, az ott hagyott 350 millió forint értékű ki nem fizetett számla pedig nyilván további épülésükre szolgálhat.
A U21 megérti, hogy egy ilyen zseni közgazdásznak nincs ideje filléres anyagi problémákkal foglalkozni, miközben újabb miniszterelnök-jelölti megmérettetésen töri a fejét, újabb nemzet megmentési programokon dolgozik. Ezért kéri a U21 az embereket, hogy adakozzanak Bokros Lajos számára, mert ki tudja hány helyen vannak még kifizetetlen számlái.
És azzal se törődjön senki, hogy hányszor derült már ki, Bokros Lajos szavai és a valóság nem feltétlenül esik egybe. Amikor kijelentette, hogy soha nem volt MSZP tag, vagy hogy visszaadja mandátumát az MDF tagjainak, amennyiben azt kérik, akkor nem az vezette, hogy becsapjon embereket, hanem az, hogy a valóság megismerése senkit ne zavarjon a Bokros Lajos által kitalált egyedül üdvözítő úton.
Kovács Zoltán Jólét és Szabadság Demokrata Közösség U21 elnök
jesz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top