Sokan csalódásként élik meg a férfi vízilabda válogatott negyedik helyét a sanghaji világbajnokságon. Minimum érem kell mindig a gárdától, vagy a csapatépítés idején belefér mindössze egy négy közé jutás?
Mi, magyarok hajlamosak vagyunk legyinteni, ha aktuális sportolónk vagy válogatottunk nem aranyéremmel tér haza egy világversenyről. El vagyunk kényeztetve, szó se róla, hiszen ez a tízmilliós nemzet évtizedek óta erőn felül teljesít. Az olimpia éremtáblázatán rendre ott vagyunk az első tíz környékén, és számtalan sportágban ott feszítünk az élmezőnyben évtizedek óta. A vízilabda ebből a szempontból kifejezetten kényes terület, Kemény Dénes három olimpiai aranya még magasabbra tette a mércét. Nem kérdés, a csapat tíz éve minden világversenyre azzal a ” teherrel” utazik, hogy a hazai közvélemény minimum érmet, de elsősorban aranyat vár a gárdától. Élsportolók, viselniük kell a nyomást, mégis érdemes elgondolkozni azon, hogy reálisak-e az elvárásaink.
A sportág történelmének elmúlt tizenöt esztendejét két részre kell osztani. Az első tizenkét évben 25 viadalon 23 érmet szereztünk, ebből tíz aranyat. Emberfeletti teljesítmény! A 2008-as ötkarikás játék óta pedig egyetlen éremmel sem gazdagodtunk. Éles a kontraszt, még akkor is, ha az olimpia után új csapatot kezdtünk építeni. Függetlenül az elmúlt éra eredménytelenségétől a jelenlegi egylet szerethető. Megvan benne az éremesélyesség, több fiatal rendkívül gólérzékeny, azonban egyelőre hiányzik az igazi klasszis. Mint egykor volt Benedek vagy Kásás.
Talán ennek is köszönhető, hogy a világbajnokság hat tétmérkőzéséből öt egyetlen gólon múlott, és a kivételt is a rém gyenge Kazahsztán jelentette. És talán ennek a hiánynak köszönhető az is, hogy a hullámvölgyekből senki sem tudta kirángatni a csapatot. Sem a szerbek (plusz négy), sem a horvátok (mínusz öt) ellen. A szövetségi kapitány szerint ketten-hárman a közepesnél is gyengébben játszottak a vébén, és noha neveket nem árult el, egy bizonyos, Madaras Norbert nem volt közöttük, ugyanis őt beválasztották a vb all star csapatába.
Három év érem nélkül hosszú idő. Főleg ebben a sportágban. Főleg úgy, hogy a sportszakma is esélyesnek tartott bennünket. Mélyről kell visszamásznunk ahhoz, hogy Londonban zsinórban negyedszer állhassunk a dobogó legtetejére. Azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy fiatal csapatunk így is nagy eredményt értek el, több alkalommal gyönyörű játékkal ezen a világbajnokságon. A játékosokban megvan a becsvágy, a tehetség, a fizikum. Amennyiben mindez megfelelő háttérrel és a kellő alázattal kiegészül, valóban ott lehetünk a csúcson. Egy ország szorít ezért a sikerért!